Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-217
A n&Hstetgyüléj 217. ülése 1924 Tisztelt Nemzetgyűlés! Meg kell állapitanom azt is, hogy ezeknek a fosztogatásoknak megtörténte a tábornoki bizottság által megállapittatott és leszögezhetett. En valami különösebben a katonai ügyekhez nem értek, de azt hiszem, hogy az ügynek ez a része több, mint katonai ügy. Kétségtelen, hogy minden módon elő kell mozdivani azt, hogy ez a nyugatmagyarországi kérdés tisztáztassék Bátor vagyok beterjeszteni a következő interpellációt (olvassa) : »1. Van-e tudomása a honvédelmi miniszter urnák arról, hogy Prónay Pál 1921 augusztus 26-án a nemzeti hadseregből kilépett, annak kötelékébe tehát az emlitett naptól kezdve nem tartozik és ellene mégis kilépése után katonai becsületügyi eljárásokat indiiiottakf 2. Hajlandó-e a miniszter ur letenni a Ház asztalára Prónay Pál azon állítólagos kérvényeit, amelyekben 1921 augusztus 26-ika után a honvédségbe való visszavételét, majd később újból való kilépését kérte.« — Ilyen kijelentés ugyanis itt elhangzott de Prónay Pál semmiféle ilyen saját maga által beadott kérvényről nem tud. Ez a kérdés pedig a Bethlen-kormány politikai becsületének szempontjából vég're tisztázandó. (Tovább olvassa): »3. Mivel indokolja a minister ur; az 1923 december 5-iki felszólalásában foglalt, de helyt nem álló adatokon kivül azt a tényt, hogy az 1921 augusztus 26-iki dekrétumban foglaltak dacára Prónay Pálnak mindeddig nem adták vissza a zászlóalját.« — Végre ebben a tekintetben tiszta munkára van szükség. (Tovább olvassa): »4. Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy a Bethlen-kormány Ígéretének be nem váltása miatt Prónay Pál nem likvidálhatta annak rendje és módja szerint a zászlóalj értékeit, nem követelhette vissza azokat a tárgyakat sem, amelyeket egyes tisztek Nyugat-Magyarországon a lakosságtól elhurcoltak, s ennek dacára az értékeket a kormány közegei Prónay Pálon követelik!« 5. Mi érdeke volt a kormánynak abban, hogy azokat a tiszteket, akik a Prónay-zászlóalj pénzeihez hozzányúltak és Nyugatmagyarországon fosztogattak s akik ellen Prónay Pál feljelentést tett, a referens felváltása, a terhelő tanuk üldöztetése, az eljárást megszüntető határozat és a Prónay Pál által_ beadott felfolyamodásnak hamis jelentés alapján való elüése által végsőkig védelmezzék, holott a tisztek által Nyugatmagyarországon okozott károk megtéritése az államnak súlyos millióiba került? 6. Hajlandó-e a kormány Ranzenberger Jenő vezérkari őrnagynak a vegyes dandárbiróságnál heverő perét a legszigorúbban lefolytatni objektiv birák utján, nevezett őrnagy ellen pedig r bajtársiatlan viselkedése miatt a katonai eljárást megindítani?« Elnök: Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Szólásra következik! Hébelt Ede jegyző: Gömbös Gyula! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpellációja töröltetik. Szólásra következik? Hébelt Ede jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: Tisztelt Nemzetgyűlés! (Mozgás a jobboldalon.) Az előrehaladott időre való tekintettel (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Megadjuk!) megígérem, hogy nagyon rövid leszek. 1686 után a magyarnak mindennapi imádévi január hó 5-én, szombaton. 443 ságába bele volt foglalva: Szabadíts meg uram Istenem Bástától, Karaffától és Kopptól Napjainkban a magyar nép ezt a magyar imádságot akkép módosította: (Zaj a jobboldalon.) Szabadíts meg Uram Istenem az egységes párttól, (Zaj a jobboldalon.) a Beth len-kormánytól és a lakáshivatal uraitól, (Derültség. Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Jő vicceket mond!) Magyarország népe ama részénél, amely lakások után szaladgál, lakás nélkül van és vagonokban lakik, ez az imádság nagyon találó, mert különösen a lakáshivatal ügye az, amely ennek az országnak népét elkeseríti. A lakáshivatalnak, mint háborús maradványnak az volna a kötelessége, hogy a rendelkezésére álló lakásokat az országnépe között igazságosan szétossza. Az volna a kötelessége a lakáshivatalnak, hogy az egyes háztulajdonosoknál megnyilvánuló lelketlenseggel szemben a lakástalanokat, a lakásigénylőket megvédje. Hiszen miről van szó ebben az esetben? Semmi egyébről, mint arról, hogy az ország legszegényebb népét kell megvédeni; azokról, akik nem tudnak milliókat fizetni a lakásokért, de ki vannak téve a lakásukból, egyes házulajdonosok lelketlensége, kegyetlensége vagy a sorsnak más különös szeszélye folytán. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a lakáshivatalok az egész országban rémeivé váltak a lakosságnak, mert azok az urak, akik a lakáshivataloknak ügyeit intézik, nagyon sok esetben minden érzék nélkül, (Zaj. Elnök csenget.), sőt nyugodt lelkiismerettel azt lehet mondani, hogy kegyetlenül és lelketlenül intézik az ügyeket. Viszont azután vannak lakáshivatalok, amelyekben a lakáskérdést nagyon kedélyesen fogják fel. Hiszen a közelmúltban olvashattuk, hogy a budapesti lakáshivatal személyzetének egy részét letartóztatták. Kedélyesen fogták fel ezek a lakáskérdést, mert hiszen a hivatalnak egyes nő- és férfi-alkalma zottai bizonyos urakkal akik kívülről nagy befolyással bírnak a lakáshivatalban, pezsgőztek, autóztak és lakásokat szereztek illetékteleneknek ugyanakkor, amidőn szerencsétlen családok, szerencsétlen gyermekek százszámra szenvednek éjjel-nappal a tél borzalmas hidegétől. A lakáshivatal nemcsak Budapesten ilyen, hanem Budapest környékén és az ország minden részében. Különösen ott borzalmas a lakáshivataloknak magatartása, ahol a közigazgatási hatóságok, szóval a szolgabirák és rendőrök intézik a lakáshivatalnak ügyeit, A szUlgabiráknak lakásügy-elintézésére vonatkozólag egyetlenegy esetet fogok elmondani, amely jellemzi azt a szolgabírói típust amely kegyetlenséggel és érzéketlenséggel viseltetik az ország dolgozó népével szemben. Ezek a szolgabirák érzéketlenséggel és kegyetlenséggel viseltetnek a néppel szemben ínég akkor is, ha a kezük közé került szerencsétlen áldozat százszázalékos hadirokkant, aki az országért, hazáért az egészségét, életét, családi boldogságát áldozta fel. A lakáshivatalnak — mondom — az volna kötelessége, hogy megvédjék az embereket. Be fogok mutatni néhány esetet, amelyekből meg méltóztatnak látni, hogy különösen a lakáskérdést kezelő rendőrközegeknek — legyenek azok a legmagasabb állású, vagy a legutolsó rendőri közegek — halvány sejtelmük sincs arról, hogy mi az emberi érzés; nincs érzékük az adófizető polgárok jogos igényével szemben. De nem is lehet csodálni, hogy az a rendőrtisztviselő, fogalmazó, kapitány, tanácsos, !
