Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-161
À nemzetgyűlés 161. ülése 1923. évi július hó 25-én, szerdán. 83 Talán jellemző az a szó, amely ebből a korból való: »Básta szekere.« Szomjas Gusztáv: Halljuk! Mindig elnyeli a szót ! Rákóczi Ferenc : Básta szekere ! Básta bécsi ember, tulajdonképen osztrák kancellár volt, akit ideküldtek Magyarországot rendbe hozni, itt a sérelmeket orvosolni. (Mozgás balfelöl,) Ugy orvosolta a sérelmeket, a népnek állapotát, hogy az a nép az elvitt ökrök, elvitt lovak helyett magát fogta igába, ekébe és a nép húzta ugy azt. Akkor elnevezték ezt »Básta szekéré«-nek. Ez annyira igaz volt, hogy még ma is emlékezünk erre a szóra. Annyira szenvedett a magyar akkor, annyira ki volt fosztva ez alatt az uralkodó alatt, hogy még ma is éberen visszhangzik a lelkünkben, amikor azt halljuk: »Básta szekere.« Talán rosszabb volt a jelenlegi állapotoknál is. Hogy mi volt ez, mutatja Bocskay István urunk felkelése, annak a Bocskay Istvánnak a felkelése, aki Habsburg-párti volt. Barabás Samu: De csak kevés ideig! Rákóczi Ferenc : Szemben állt a Habsburgot nem szerető magyar urakkal és a végletekig védte ennek a családnak érdekeit. (Halljuk ! Halljuk !) Bocskay István, dacára hűségének, látta azokat a szörnyűségeket, amiket a Habsburgok ezen az országon elkövettek, kénytelen volt a nemzet nagy többségének, az akkori elégedetlenkedőknek élére állani, fegyvert fogni az ellen a király ellen, akit koronásnak neveztek. Érdekes talán felemlíteni egypár szóban, hogy Bocskay István felhívásának végsorait miként fejezte be, ami megmagyarázza az akkori kormányzatot (olvassa) : »Vegye eszébe kegyelmetek minden szabadságunknak megromlását s hazánknak naponként való pusztulását, vesse le nyakáról a kemény igát !« Nem mondta ezt hiába ; nem történt hiába, hogy 10—15—20.000 ember hadba, gyilkolásokba menjen. Azért ment hadba ez a nemzet, mert nem bírta már a szenvedéseket. De hát, Bocskayt is elérte a sorsa. Kátay nevű tanácsosa vagy kancellárja, aki a bécsi udvarral összeköttetésben volt, egyszerűen eltette őt méreggel a láb alól. II. Mátyás, akiben volt belátás, aki a nemzet sérelmeit magáévá tette addig, amig a leköszönt Rudolffal szemben trónra nem jutott, trónra jutása után szintén megváltozott. Horváth Zoltán : Becsapta az országot ! Rákóczi Ferenc: O neki volt az a jelszava, hogy : »A népnek nincs semmi joga, csak a királyoknak van joga, akik az Isten kegyelméből birtokolnak.« Nagy Ernő : Ez a legjobb ! Rákóczi Ferenc: Utánna következett III Ferdinánd. Szomjas Gusztáv: így megy sorba? Rákóczi Ferenc: Azután jött Lipót, aki ötven esztendőn át kínozta ezt a szerencsétlen nemzetet. Nem lehet elmondani azoknak a számát, akiket külföldi bírákkal Ítéltettek halálra. Ne felejtsük el, akkor működött Caraffa és Hoher, akinek a neve után maradt meg a magyar nyelvben a hóhér szó, mert azelőtt bakónak nevezték. Régen volt, de igaz volt. Régen volt, magyar képviselőtársaim, de igaz volt. Igaz volt, hogy a magyar honfiak százai, sőt ezrei vesztek a vérpadon minden bűn nélkül. Az ő ideje alatt mondták ki Bécsben, hogy minden magyar embert ki kell pusztítani, aki magyarul beszél, vagy aki egy rőfnél hosszabb. O volt az, aki Caraffának azt irta, amit Caraffa mutogatott is az eperjesi piacon, hogy »kegyelemért esdekelnek hozzám ezek az elitéltek, én színleg kénytelen vagyok bizonyos kegyet juttatni nekik, de Caraffa csak folytassa eddigi munkáját.« Folytattá is. Szabó József: Karaffiát attól származik. (Élénk derültség.) Rákóczi Ferenc : Lipót császár mondotta azt is, hogy »ha azt tudnám, hogy véremben csak egy csepp a magyarhoz húz, kiereszteném«. Barabás Samu: Éidekes, hogy Rákóczi megy neki a Habsburgoknak. (Mozgás.) Rákóczi Ferenc : III. Károlyról szólok még. aki a Habsburg-család egyenes ágának utolsója volt, az, aki megteremtette a Pragmatica Sanetiót, aki a magyar urakat igen kedvesen, szívesen fogadta, elhalmozta vagyonnal, dicsőséggel, címekkel. A vagyonból telt, volt elég Rákóczinak. Telt a vagyonból, mert volt elég más igaz, vértanúhalált halt, üldözött magyar vezérnek. Yolt elég, oszthattak belőle. Megcsinálhatták az úgynevezett Pragmatica Sanctiőt. Utána Mária Terézia nagyasszony következett, aki az eddigi politikát megváltoztatta, nem céljaiban, csak eszközeiben. Az addigi politika vérrel dolgozott és elnyomatással. Mária Teréziánál másként volt. A derék magyar ifjakat felcitálta Bécsbe, főuraink ott sereglettek körülötte, itthon nem volt már egy sem, még magyarul sem tudtak. A köznemességet is megfertőzte és köznemeseink nemcsak magyarul és latinul nem beszéltek, de németül beszéltek. így volt bátorsága Mária Teréziának az országot teleültetni német iskolákkal, a német nyelvet be akarta csempészni még a nép közé is, németté akarta tenni ezt az országot asszonyi furfanggal. Gondolkozására jellemző mondást jegyeztek fel róla. Amikor Aspermont, Rákóczi unokája Felsőmagyarországon járt, szekere elakadt a kátyúban, semmikép sem tudott kievickélni, és az arra menő magyar parasztok bizonyos gúnnyal nézték a sárban evickélő németet. Aspermont ezt megunta és azt mondta : »Magyarok, igy bántok el Rákóczi unokájával ?« A magyarok kifogták a lovakat, a szekeret kihúzták a kátyúból és Aspermont ment tovább. Ezzel a históriával Bécsben eldicsekedett Mária U*
