Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

À nemzetgyűlés 84. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. 2§5 böző iskolahelyiségeket elrekvirálnak és oda román iskolákat telepítenek be. A különböző iskoláknak és alapítványoknak egész vagyonát lefoglalják román célokra. Rendőri utón záratják be sokszor még az iparostanonciskolákat is, amelyeknél a nyelvi kérdés valóban nem játszik szerepet. Abban a kevés iskolában, — főleg középiskolában — amelyet a magyaroknak meghagytak, a nyilvánossági jogot veszik el az illető intézetektől és arra kényszeritik a szülőket, hogy amennyiben Romániában érvényes bizonyítványt akarnak szerezni, gyermekeik román iskolában magánvizsgálatokat tegyenek, amelyeknek vizsgálati díját olyan magasan állapítják meg, hogy azoknak fizetésére az egyébként is anyagilag túlterhelt szülők, akik maguk kénytelenek a magyar nyelvű iskola fen tartásáról gondoskodni, túlnyomó részben teljesen képtelenek. (Egy hang jobb felöl : Gazság!) A különböző román állami alkalmazásban lévő, vagy még megmaradt, a román államtól függő egyéneket egyszerűen arra kényszeritik, hogy gyermekeiket román állami iskolába járassák, ahol azután a román tanító a gyermekeket nem egyszer a görögkeleti templomba viszi, hogy őket ily módon nyelvükből, vallásukból kiforgatva egy generáción belül román állampolgárokat neveljen belőlük. Néha egész bizarr helyzetek adódnak a magyar nyelv és kultúra üldözése terén. így pl. Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága 1921 március 15-én 188/1921. számú határozatával a kormány nevében meghagyta, hogy 26 odavaló magyar községben a római katholikus iskola tanítási nyelve a jövőben csak a német legyen. Az entente-hatalmaknak buzgó támogatása mellett igy folyik mag}ar területen a germanizáció. Erdélyben a szombatosokkal szemben is bizarr rendelkezéseket léptettek életbe. A szombatos szektának egy része még 1867-ben áttért a zsidó vallásra, s most ezeket a szombatosokat arra kény szeritik, hogy vagy héber, vagy román nyelven taníttassák gyermekeiket, az ősi magyar nyelv tanításától azonban eltiltják őket A magyar főiskolák sorsa többé-kevésbé ismeretes. Tudjuk, hogy annak idején a kolozsvári egyetem tanáraitól még a megszállás idején, vagyis jóval abékeszerződésekaláirása előtt hogyan követeltek hűségesküt, s amikor a tanári kar ezt egyhangúlag megtagadta a hágai egyezmény idézett szakaszai, valamint a hágai egyezmény 56. §-a alapján is, amely külön azt rendeli, hogy a tanítás és kultúra intézményei a megszállás tartama alatt, még ha állami jellegűek lennének is, mint magánintézetek kezelendők és régi jellegükben meghagyandók, — mondom, mikor a kolozsvári egyetem tanárai abszolút jogosan, a nemzetközi jog alapján megtagadták a hűségesküt, akkor a kolozsvári egyetemet egyszerűen elkobozták és román tanárokat neveztek ki oda, á magyar tanárokat pedig kitiltották, kiüldözték román területről. Ugyanilyen sorsban részesült a máramarosszigeti református jogakadémia, amely nem is volt állami intézet, a kolozsmonostori gazdasági akadémia, a kolozsvári református középiskolai tanárképző, a kolozsvári társulati kereskedelmi akadémia, azután a Felvidéken a pozsonyi egyetem, — mint méltóztatnak tudni — az eperjesi jogakadémia stb., szóval egész sora az intézeteknek, amelyek valamennyien brutális erőszakkal és ezeknek az előbb hivatkozott kisebbségi jogoknak flagráns megsértésével koboztattak el. Halász Móric: A művelt nyugat! Eckhardt Tibor: A társadalmi jellegű közművelődési intézmények sem kerülhették el sorsukat. A 128 esztendő óta fennálló, alapítványi tulajdont képező kolozsvári Nemzeti Színházat szintén egyszerűen eltulajdonították. Az Erdélyi Múzeum gyűjteményét, könyv- és régiségtárát eltulajdonították. (Zaj a jobboldalon.) Szomjas Gusztáv : Hogy mit csinálnak vele, el sem tudom képzelni! (Zaj.) Halász Móric : Innen is el akarták vinni, ha Pékár közbe nem lép ! Eckhardt Tibor: A különféle irodalmi társaságok működését betiltották. A földmivesszövetségek, gazdaszövetségek egyáltalában betiltattak. Az árvaházak, napközi otthonok, az Emke egész vagyonát lefoglalták, a több millió leit érő algyógyi birtokot, amely Kun Kocsárd hagyatéka volt, szintén lefoglalták. Az Emke iskoláit és népkönyvtárait elvették. A siketnémák és a vakok intézetét szintén lefoglalták maguknak s a magyar tanerőket és felügyelőket elüldözték. Kaszinók, atlétikai klubok, menzák, dal- és zeneegyesületek, egy sem kerülte el a román hatóságok figyelmét. Kiegészítik ezt a kulturmagatartást még azok a különböző merényletek, amelyeket a magyar nemzeti hősök emlékeivel, a szobrokkal, sőt a magyar sírkövekkel szemben is az elszakított részeken elkövettek. Bogya János : Oláh hőstettek ! Eckhardt Tibor : A kisebbségi szerződések 10. §-a értelmében a kisebbségi szerződések oly helyeken, ahol a kisebbségek jelentékeny arányban laknak, az oktatásnak az anyanyelven való eszközlésére megfelelő könnyítések engedélyezendők s ugyanily helyen a kisebbségeknek nyelvi, vallási és jótékonysági célokra a közvagyon terhére méltányos részre joguk van. Erről a paragrafusról valóban fölösleges beszélni, hiszen a kisebbségektől a meglévőt is elvették, nemhogy a közvagyon terhére magyar nyelvű iskolák létesítésére kilátás lehetne. Én itt csupán a kontrasztot szeretném kiemelni a jelenlegi helyzet és azon helyzet között, amely fennállott abban az időben, amikor ezek a területek magyar uralom alatt voltak s amidőn mi — hiszen magam is főszolgabíró voltam — kozadók módjára hajtottuk be a román egyházak részére mindazokat a járulékokat, amelyekre szükségük volt a román néni-