Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi Julius hó 25-én, kedden. ,109 A többi utódállamok részéről, pl. Cseh-Szlovákia részéről nem kevesebb jóindulatot tapasztalunk. Minden magyar hajót, mely a esek batárt érinti, átkutatnak. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket radikálisan kell megoldani, és azt hiszem, a kormány meg is fogja találni a módját, hogy ezekén a bajokon segitsen. Szükségesnek tartom, hogy az iparfejlesztésnek egyik, mondhatnám, a m.ultban egyedüli hatásos eszközéről, az ipari szakoktatásról beszéljek. Amidőn ipari többtermelésről beszélünk, amidőn azt akarjuk, hogy gyáraink legalább a béketermelést érjék el, akkor nem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy a termelés szakmunkások nélkül nem vihető keresztül. Köztudomású, hogy vannak iparok, pl. az üvegipar, textil-, festőipar, vegyészeti ipar, amelyekben magyar szakmunkást alig lehet kapni, mert ma is cseh előmunkások és cseh munkavezetők vannak a gyárakban és ki vagyunk szolgáltatva ezek szaktudásának. Az ipari szakoktatás feladata ezen a bajon segíteni. E téren a m.ultban bámulatos eredményeket értünk el és büszkén mondhatjuk, hogy a magyar ipari szakoktatás Európában első helyen állt, főleg azért, mert sehol, talán csak Franciaországban van meg a nálunk bevezetett rendszer, hogy az ipari szakoktatás nem az elméleti, hanem, a gyakorlati, a műhelymunkára helyezi a fősúlyt. Ipari szakoktatásunk gyönyörűen fejlődött. Azonban mit kell látnunk ? Farkas István : A háború óta visszaesett ! Görgey István : Annak is megvan a magyarázata, t. képviselőtársam. Ipari szakiskoláink kiválóan voltak felszerelve, de a felszerelés 90%-át elvitték a hadiüzemekbe, és pl. a pilseni hadfelszerelési gyárat magyar ipari szakiskola felszereléséből rendezték be, a magyar ipari iskolák tanárainak 70%-a, a hallgatók igen jelentékeny százaléka bevonult katonának. Ezenfelül ezek az iskolák ott létesültek, ahol erős ipari élet volt, vagyis a hegyes vidékeken, legnagyobb részt azokon a vidékeken, amelyeket elraboltak tőlünk,úgyhogy az a kép, mely elénk tárul, a legszomorúbb. Volt két textilipari szakiskolánk, ma egy sincs, volt három kő-, agyag- és üvegipari szakiskolánk, egy sincs ; volt egy cipészipari szakiskolánk, ma az sincs; volt kézműves iskolánk hat, maradt egy; volt ipari szakiskolánk 38, maradt 14 ; volt technológiai ipar muzeumunk 4, maradt 1 ; és ezek a megmaradt iskolák is rossz állapotban vannak, a pécsit a szerbek, a győrit a románok teljesen kifosztották, ugy hogy szomorúan kell megállapítanom, hogy ezen a téren nagyon sokat kell a kormánynak tennie. A szakiskolák nemcsak azért birnak nagy jelentőséggel, mert előmunkásokat, művezetőket nevelnek iparunknak — többek között a világhírű amerikai Ford-gyár vezetője is budapesti ipariskolát végzett ember — hanem azért is, mert a szakiskolák keretében tanfolyamok rendezésével a munkásság széles rétegeit lehet továbbképezni, ami a munkásnevelésnek igen fonNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1922—1926. — IT. KÖTET. tos eszköze. A múlt évben több mint 12.000 munkást képeztek tovább ezeken a tanfolyamokon. Azt hiszem, hogyha ezekre a célokra áldoz a kormány, semmilyen összeg sem vész kárba és ne felejtsük, hogy amikor testnevelési célokra az indemnitás 50 milliót vesz fel, ipari szakoktatási célokra összesen csak 8'5 milliót. Farkas István: Elég nem jól van! Görgey István : Kétségtelen, hogy a kormány ma nincs abban a helyzetben, hogy annyit áldozzon, amennyit kellene. Felvetem azonban azt az eszmét, amely nem uj, hogy nem volna-e célszerű és helyes, ha maga az ipari érdekeltség venné kezébe az ügyet. A malomipari érdekeltség például régóta foglalkozik azzal az ideával, hogy malomipari szakiskolát létesítsen. A városok legtöbbje kereskedelmi és felsőkereskedelmi iskolát tart fenn. Miért nem tart fenn egyetlenegy város sem ipari szakiskolát ma, amikor mindenütt azt halljuk, hogy a szabad pályára, ipari pályára kell nevelni gyermekeinket? Es épen most állunk itt ugy, hogy szégyenkezünk, mert nem maradt ipari szakiskolánk. Ezek mind oly kérdések, melyeket nem mulaszthattam el, szóvá tenni. Mint kuriózumot kell megemlítenem, hogy miért maradtak vissza szakiskoláink és miért fejlődnek vissza ma is, Azért, mert egy tanár, egy művezető, aki tanit ezekben az iskolákban, a X. és a XI. fizetési osztályban nyomorog, ugyanakkor pedig a magánvállalatoknál a művezető 80 korona órabért keres. Azért, mert a hallgatók, azok a munkások, akik eljárnak a tanfolyamra, 50—60—80 korona órabért keresnek, viszont a képzett ipariskolai tanár 20 korona órabérért dolgozik, (Zaj.) Ezért fejlődnek vissza szakiskoláink. De itt rá kell mutatnom arra a hibára is, hogy ezek a szakiskolák különböző tárcákhoz tartoznak. Az úgynevezett tanonciskolák, amelyek azelőtt vasárnapi ismétlőiskolák voltak, ma is a kultusztárca fenhatósága alá tartoznak, holott ezekben a tanonciskolákban kell elsősorban nevelnünk a munkásnemzedéket és igy igenis a szakoktatásra kellene a legnagyobb súlyt helyezni. Például a szeszfőző-tanfolyamokat a földmivelésügyi tárca rendezi és általában megállapítható, hogy épen a mezőgazdasági ipar, amely tulajdonképen a földmivelésügyi minister hatásköre alá tartozik, van a szakoktatás terén a legmostohábban ellátva. Például nincs malomipari szakiskolánk, nincsenek sörfőző tanfolyamaink, egyáltalában egyedül csak szeszfőzőket nevelnek. Ezekkel a kérdésekkel épen az iparok szempontjából igenis intenzivebben kell foglalkoznunk, és én azt hiszem — nem azért, mert ón is a kereskedelemügyi ministeriumnak voltam tisztviselője, de minthogy ennél a ministeriumnál tényleg van egy kiépített rendszerrel biró szakképzett szervezet — ezeknek ki kellene dolgozniuk egy olyan tervszerű programmot, amely az egész ipari szakoktatást átölelné és 52
