Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-201
382 Â Nemzetgyűlés 201. ülése 1921. évi június hó S-án 3 pénteken. így óhajtottuk megteremteni a lehetőséget arra, hogy a rutén nép sok és nagy sérelme a magyar nemzettel való testvéri egyetértésben orvosoltassék. Vegye a halálos lázában vergődő magyar nemzet megnyugvással tudomásul, hogy ezer éven át oszlopos testvére, a rutén, ha sok tekintetben radikális kivánságokat állit is fel, de vesztére törni nem akar, a világkatasztrófa mostani káoszában nem hagyja el, hanem hűséges szeretettel kitart vagy elpusztul oldalán.« T. Nemzetgyűlés ! íme, ez a második határozat, amely valóságos plebiscitum s amely szerint a rutén nép az állami hovatartozás kérdésében akaratát egészen precíz tüzetességgel nyilvánosságra hozza. Ennél a határozatnál tehát magának a rutén népnek osztatlan, nyugodt, — már az akkori viszonyoknak megfelelően nyugodt időkben — ebből a szempontból mindenesetre nyugodt megfontolás után meghozott határozatáról beszélhetünk, mert hiszen, amint bátor voltam emliteni, a kongreszszuson eldöntendő kérdés előzetesen ismertetve volt az egyes községekkel, alapos megfontolás után hozta a rutén nép ezt a határozatát, ez pedig osztatlan és egységes megnyilatkozása a rutén népnek, ime másodszor, az állami hovátartozandóság kérdésében. De a rutén nép annak, hogy a Magyarországhoz való további állami hozzátartozás az ő igazi, őszinte és hamisítatlan akarata, olyan kétségtelen bizonyítékát is szolgáltatta, hogy ez akaratának megvalósítására már fegyveresen és erőszakosan is fellépett. 1919 január 11-ikén ugyanis a cseh csapatok megszállották a rutén Felföldnek is az Ung jobbpartjáig eső területét, Ungvár városával együtt. Ez volt az úgynevezett második Clémenceau-féle demarkacionális vonal. Január 14-ikén pedig Munkácson jelentkezett nálam két ukrán főhadnagy, Rozsankovszky volt reichsrati képviselő, ukrán zászlóaljparancsnok és századosnak megbízásából és közölték velem azt, hogy a keletgaliciai ukrán állam most már az Ung és Tisza közötti rutén területet akarja megszállani, hogy a csehek további terjeszkedésének gátat vessen és hogy ennek a területnek Ukrainához való esetleges csatolását ezen az utón biztosítsa. Kértek engem ezek a megbízottak Rozsankovszky volt reichsrati képviselő megbízásából arra, hogy ennek a tervnek keresztülvitele céljából utazzam ki Lavocnera és a terület megszállásának feltételeit beszéljük meg. Jellemző az akkori viszonyokra az, amit most elmondani bátorkodom. Azonnal telefonon jelentettem Rozsankovszky századosnak, illetőleg a keletgaliciai, stanislaui ukrán kormánynak ezt a tervét Budapestre. Közöltem az akkori kormánnyal azt, hogy a rutén nép szükség esetén kész fegyveresen is ellenállani, nem hajlandó azonban, könnyűszerrel legalább semmi esetre sem, rutén területeknek ellenséges kézre való juttatásához hozzájárulni. Az akkori kormányelnök, Berinkey azt az utasítást adta, hogy ám járjak el a legjobb belátásom szerint, vigyázzak azonban arra, hogy felesleges vérontás ne történjék. Magamhoz kérettem Guckler ezredest és Heidrich alezredest, az ottani katonai alakulatoknak, a volt 65. közösés a 11. honvédezredek parancsnokait és felhívtam őket arra, hogy ha az ukránok tényleg fegyveresen akarnának betörni és ezt a területet is meg akarnák szállani, én a saját felelősségemre kérem őket, hogy álljanak fegyveresen ellen, vonuljanak fel katonasággal a határra, különben is jelentéseim vannak erről a betörni készülő ukrán haderőről és biztos vagyok benne, hogy kétezer emberrel a terület megszállását feltétlenül meg tudjuk akadályozni. Az ezredparancsnokok és a tisztikar a legjobb akarattal, a legteljesebb odaadással igyekeztek volna is ezt a tervet megvalósítani, azonban már annak a hírére, hogy egy kis ukrán haderő a határon áll, a katonák a kaszárnyákból egyszerűen szétszéledtek, hazamentek, ugy hogy amikor indulni kellett volna, a két ezredparancsnok jelentette, hogy egynéhány tiszten kivül semmi fegyveres erő rendelkezésre nem áll, mindenki hazament, itt hagyták a laktanyákat, a felszerelést ós az emberekkel egyáltalában nem lehet birni. Próbáltam a csendőrséget koncentrálni, ez sem sikerült. Ennélfogva közben a hadosztályparancsnokság az ezredtörzseknek, a megmaradt altiszti és kicsiny legénységi állománynak egy biztosabb területre, Vásárosnaményra való visszavonulását rendelte el. Bár harmadnap Lavocnen meg is jelentem Rozsankovszkynál és a fegyverszüneti feltételek ilyen flagráns megsértése ellen tiltakoztam és igyekeztem őt meggyőzni arról, hogy ennek a megszállásnak a keletgaliciai ukrán államra semmi jelentősége nincs, mégis ez a kicsiny ukrán haderő is akadálytalanul bejöhetett Magyarországba, a lavocne-csapi vonalat minden nehézség nélkül megszállhatta és a területet birtokba vehette, mert egy másik kisebb ukrán haderő egyidejűleg a másik vonalon Körösmező felől Mármaros vármegyébe hatolt be. Mikor a rutén nép látta, hogy ezek az ő állítólagos legközelebbi fajtestvérei, a keletgaliciai ukránok jönnek és megszállják az ő hazáját abból a célból, hogy államilag egyesüljenek, akkor január 26-án Szolyván összeverődik spontán egy rutén katonákból álló csapat, fegyvert ragad, fegyveresen fellép és az ukránokat formaliter, katonai fellépéssel Magyarország területéről egyszerűen kiveri, annak az akaratának ad kifejezést, hogy semmiféle idegen állami beavatkozást a maga sorsának további intézésébe nem tűr ; a rutén nép csakis Magyarországgal kíván továbbra is állami közösségben élni (Éljenzés.) és ezért nem tűri azt, hogy az ő földjét, amelyet magyar földnek tekint, bárki is megszállja.
