Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-144

A Nemzetgyűlés ÍM. ülése 1921. (Helyeslés.) E szempontoktól vezéreltetve a következő interpellációt terjesztem elő (olvassa) : »Interpelláció az igazságUgyi és kereskedelemUgyi ministerekhez. A társadalom minden rétegét, a hivatalnokokat és a szabadfoglalkozásunkat, a kereskedőket, iparosokat, alkalmazottaikat és a munkásokat nyugtalanítják azok a hirek, melyek a lakásigénybevétel, lakbér és felmondás rendjének megváltoztatásáról szólnak. Miután addig, mig a lakásoknál a keresletnek megfelelő kínálat nem áll szemben a lakosság, a kereskedelem és ipar jelenleg elfoglalt lakóés munkahelyeiről el nem távolitható anélkül, hogy önfeláldozással megalapozott exisztenciák földönfutókká ne váljanak : kérdem az igazságUgyminister urat, mily intézkedéseket szándékozik tenni a lakások igénybevételének, a lakbér megállapításának és a felmondás kizárásának kérdésében. Kérdem a kereskedelemUgyi minister urat, mint a nyersanyag beszerzésének és a közlekedés irányításának legfőbb tényezőjét, mily terveket készített elő a tavasszal megindítandó építkezés, a hivataloknak megfelelő helyiségekben valő elhelyezése, gyorsan előállítható barakkok létesítése ós a vagonoknak eredeti rendeltetésük szerint való felhasználása tárgyában?« Ajánlom interpellációmat a minister urak figyelmébe. (Élénk helyeslés bal- és jobb felöl.) Elnök : Az interpelláció kiadatik az igazságUgyi és kereskedelemUgyi minister uraknak. Ki a következő interpelláló? Gerencsér István jegyző: Karafiáth Jenő! Karafiáth Jenő : T. Nemzetgyűlés ! Országunk mai csonka állapotában, amikor leszegezhetjük, hogy a magyar lélek századok leforgása alatt sem esett át annyi keserves csalódástól terhes viszontagságon, mint most, az őszi rózsáról emlékezetessé vált októberi lázadás óta, előre kell bocsátanom, hogy a legkevésbé sem akarom a kelleténél élénkebb színekkel ecsetelni, a kelleténél élesebben aláfesteni és olcsó hangulatkeltéssel még fájdalmasabbá tenni azt az Ugyet, amelyet különben is csak nehéz szívvel, de kötelességszerűen vagyok , kénytelen a t. Nemzetgyűlés szine elé .hozni. En, t. Nemzetgyűlés, a kegyeletnek, ennek a legnemesebb, ennek a legmagasztosabb érzésnek nemzetközi viszonylatokban való fenntartása, ápolása és fejlesztése érdekében emelek szót, mert amint köztudomású dolog, hogy a kultúrnépek mindenütt a legnagyobb pietással vették körül eddig is azokat az örök becscsel bíró műemlékeket, reájuk hagyományozott emlókszobrokat, még akkor is, amikor azok esetleg legnagyobb ellenségeiktől maradtak rájuk, ugy azt hiszem, joggal megkövetelhetjük, hogy a megszállott területeken hagyott műemlékeinkkel, szenthelyeinkkel szemben a magukat nagy előszeretettel kulturnépeknek hirdető utódállamok is akként viselkedjenek, amint az a kulturális nívó legelemibb követelményeinek megfelel! NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — VII. KÖTET. évi február hó 5-én, szomhafon. 417 Csernus Mihály: Hegyi franciák. Karafiáth Jenő : A trianoni békeszerződés hatodik részének második címe alá foglalt 155. és 156. szakaszok a kegyelet szakaszainak nevezhetők el. Weiss Konrád: Olyan is van benne? Karafiáth Jenő : Ezek az annakelőtte ellenséges államok területein eltemetett harcosok sírhelyeinek tiszteletben és jókarban tartásáról szólnak. A 156. § szerint a különböző hadviselt államok egyéb állampolgárainak sírhelyei is a 155. §-nak megfelelően jókarban tartandók. A magyar nemzet felfogását büntetőtörvénykönyvünk, az 1878 : V. tcikk 420. §-a tükrözi vissza, mely szerint az, aki sirt, síremléket, nyilvános emlékszobrot jogtalanul megrongál, elpusztít vagy megsemmisít, három évig terjedhető fogházzal és megfelelő pénzbüntetéssel büntetendő s e vétségnek még a kísérlete is büntetendő. A magyar kihágási büntetőtörvénykönyv, az 1879. évi XL. te. 80. §-a szerint pedig az, aki nyilvános helyen felállított emlékművet, sirt vagy síremléket szándékosan bemocskol elzárással és megfelelő pénzbüntetéssel büntetendő. Ami tehát a trianoni békeszerződésben a sírhelyekre nézve áll, az per analogiam kiterjeszthető egyéb műemlékekre, emlékszobrokra is, mert elvégre, hogy a kegyelet milyen formában nyilvánul meg, az teljesen mindegy, mindenesetre kell hogy ez a tilalom annyival is inkább tiszteletre s a nemes ellenfelekhez méltó legyen, mert a kegyelet fenntartását, amint a magyar állam, épugy valamennyi külföldi jogállam is még büntető szankcióval is biztosította. Azok a hirek azonban, melyeket a megszállott területekről hallunk, ellentmondanak ennek. így legutóbb Komáromban Klapka György honvédtábornok emlékszobrát ledöntötték, . . . Weiss Konrád: Félnek tőle! Karafiáth Jenő: ... a dévényi millenáris emlékművet lerontották; a nyítra-zoborhegyi millenáris Turul-emléket előzőleg megtámadták és lövésekkel megrongálták, most pedig legutóbb szintén levegőbe röpítették; (Zaj.) a pozsonyi Mária Terézia-szobrot, a pozsonyi Petőfi-szobrot magukra nézve szerfelett kellemetlennek minősítették, a kassai honvédszobrot ledöntötték, (Felkiáltások: Hallatlan!) továbbá azok az atrocitások, melyek a nagyszalontai Kossuth Lajos-szobor, a nagyszalontai Arany Jánosszobor, azután a marosvásárhelyi Bem-szobor, (Félkiáltások: Gyalázat!) a Himnusz lánglelkü költőjének, Kölcseynek szatmári szobra ellen irányultak (Nagy zaj.) és mindazok a barbár vandalizmussal keresztülvitt merényletek, amelyek a kolozsvári Nemzeti Áldozatkészség szobra (Zaj.) és a segesvári. Petőfi-emlék, a zilahi Wesselényi-szobor, a nagybecskereki Kiss Ernőszobor ellen történtek s amelyeknek, t. Nemzetgyűlés, majdnem áldozatává lett az aradi Kossuth-szobor és az aradi vértanuk szobra ; mindezek a dolgok a legteljesebb hazafias aggo53