Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-810
532 810, országos ülés 19i (Helyeslés jobbfdől.) Kétszeresen érzem ezt a kötelességet, mert a nők olyan féktelen agitácziót indítottak, különösen az utóbbi időben, amelyről Farkas Pál t. barátom is megemlékezett, amely már az unfair politikai küzdelem határához közeledett. (Igaz! Ügy van! jobb felől.) Ezek a t. hölgyek, amikor a választójogi megegyezés létrejött, mindenekelőtt felháborodásuknak adtak kifejezést.; felháborodási bizottságot létesítettek, felháborodási alapot adtak össze. A felháborodás most is meg van, de hol van a felháborodási alap? Meg vagyok róla győződve, hogy a t. hölgyek azt azok felháboritására költötték el, akkik eddig még nyugodtak maradtak. Képeslevelezőlapokat küldöttek széjjel. Az egyiken a szegény anya a gazdag anyával, a másikon a szegény gyermek a gazdag gyermekkel volt szembeállítva és a nőket jellemző, bájosan naiv logikával azt a dedukcziót vonták le egy ilyen levelezőlapról, hogy most nincs a nőknek választójoguk. Eszerint van tehát társadalmi különbség a szegények és a gazdagok között, de mihelyt meg lesz a nők választójoga, mindjárt teljes lesz az egyenlőség a szegények és a gazdagok, a szegény és a gazdag gyermekek között. Fenyegető levelekkel árasztottak el minket, látogatásaikkal ostromoltak, nem ismertek agitáczióikban batárt s mint a »Világ« czimű lap mai számában olvastam, egy nyilatkozatot tettek közzé, melyben egy olyan férfiat, mint gróf Tisza István, igéretszegőnek nyilvánítottak. (Mozgás jobbfelöl.) Ez az előrevetett árnyéka annak a viselkedésnek, melyet a nők a jövő választásokon tanúsítani fognak. Jánosi Zoltán: Az a kérdés, igaz-e, vagy sem? (Zaj a jobbóldalon.) Hegedüs Kálmán: Hogy okos emberek, kiváló férfiak a nők választójogának apostolaivá szegődtek, ezt én egyes nők szuggesztív rábeszélő tehetségének tulajdonítom (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) és bizony igen gyakran a háborús pszichózis egyik szomorú tünetének tekintem. Csodálatos dolog az, hogy azoknál, akik a nőknek választójogot akarnak adni, rögtön a kérdés érintésével tótágast áll minden logika. A fényes elméjű gróf Apponyi Albert azt állítja, hogy megérdemlik a nők a választójogot, mert hiszen sokkal kevesebb a bűntettesek száma a nők közt, mint a férfiak közt, tehát jutalmazni kell a nőket a választójoggal, mert kevesebb van köztük olyan, akit büntetni kell. A javaslat nagytehetségű előadója Osizmazia Endre t. barátom külön véleményében meg akarja adni a választójogot azoknak a nőknek, kiknek férjük, vagy boldogult férjük érettségi bizonyitványnyal rendelkezik, egyszóval t. barátom éretteknek tartja azokat a nőket, akiknek férje érettségi vizsgát tett. Bocsánatot julim 17-én, szerdán. kérek, azt, hogy a házasságnak olyan varázsa volna, hogy a férj az érettséget át tudja plántálni a nőre, igazán nem tudom magamévá tenni. Azok, akik a választójogi vita alatt felszólaltak, legtöbbnyire abból indultak Id, hogy a választójoggal jutalmazni kell a nőket azért a munkáért, amelylyel a világháború folyamán a nagy nemzeti termelésben részt vettek. Ragadjuk ki végre magunkat ennek a jutalmazási elméletnek a varázslata alól. (Helyeslés a jobboldalon.) Hiszen az egész javaslat konstrukcziója valósággal sugárzik attól, hogy a választójog nem jutalom. Kellene-e hivatalból nyomozni a választókat, ha annyira törnék magukat a választójog után? Kellene-e valósággal körözni őket, ha meg akarnók őket jutalmazni, ha olyan nagyon törnének azután a jutalom után ? Nemcsak hogy jutalomszámba nem megy az, hanem egyenesen büntetésszámba megy a nők számára, ha a választójoggal felruházzuk őket, mert hiszen a nőknek egész lénye teljesen idegen a politikától és kell is, hogy idegen maradjon. Aki pedig azt akarja, hogy ne maradjon idegen, az indokolja ezt meg kissé alaposabban, kissé meggyőzőbb érveléssel, mint azt az eredeti javaslatnak igen nagy tehetségű szerzője tette. Itt engem életemnek egyik legnagyobb csalódása ért. Vázsonyi t. képviselő úrról általánosan el van ismerve, hogy milyen kiváló, nagy eszű férfiú; a javaslat indokolásának nagy része az ő fényes jogászi tollának munkája. De, bocsánatot kérek, mindaz, amit a női választójogról ir, nagyon egyszerű, nagyon gyenge munka, mely valósággal sugárzik attól, hogy ő egy feminista malgré lui, egy politikacsinálta feminista. Milyen érveket hoz fel a volt választójogi minister ur a nők választójoga érdekében ? Felhozza először azt, hogy a községi törvény 32. §-a szerint a képviselőtestület fele a nők és jogi személyek meghatalmazottait)ól áll. Itt azután három ponttal egy kihagyást markíroz, hozzáteszem nem rosszhiszeműségből, hanem csak bizonyos esztétikai parancs hatása alatt. Az a három pont t. i. azt a kihagyást markírozza, hogy: »kiskoruak gyámjaiból és gondnokoltak gondnokaiből.« Világos, hogy egy kalap alá foglalta a községi törvény a nőket a kiskorúakkal és a gondnokoltakkal. Jánosi Zoltán: Ez a szégyen! Hegedüs Kálmán: A t. képviselő ur nagyon rossz helyről vette az argumentumát és azt hiszem, hogy antifeministább érvet ennél keresve sem találhatott volna. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) Másik főérve a t. képviselő urnak a javaslat indokolásában az, hogy nem helyes dolog és nincs harmóniában egymással, hogy a nők magánjogi jogképességgel rendelkeznek, ellenben nincsen nekik választójoguk. Hiszen egész kategóriái