Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-784
164 784. országos ülés 1918 május 14-én, kedden. véres háború sem ölte ki ellenségeink lelkéből és az irredentisztikus törekvések a jövőben csakhamar újra lábra kapnak. Győzelem esetén ők bennünket bizonyára nem kíméltek volna. Engedékenységünkkel pedig csak felbiztatjuk őket. Epén ezért hazánkkal szemben múlhatatlan kötelességünkké vált a biztos védekezés módjainak megteremtése. Nem annektálási vágy volna az, csak a józan ész parancsolta előrelátás. Háborgó lelkületünk tehát igaz megnyugvással fogadta azt a híresztelést, hogy ezeknek a fontos érdekeknek megóvása végett a kormány elnöke is részt veend a béketárgyaláson. Fájdalom, miként sok más reménységünkben, akként ebben is csalatkozánk ! Kormányelnökünk itthon maradt ! Fájdalom, szomorú igazság az, hogy hazánk legnagyobb érdekeinek megvédését is akadályozzák az apró-cseprő belviszályok, személyes gyűlölködés, de legkivált hatalmi vágyak undorító versengései. Ma, mikor ezer sebből vérzik szerencsétlen hazánk, a családok százezreiben az elesett fiaikat gyászoló anyáknak zokogása hallatszik; mikor nemzetünk virága, ifjúságunk, továbbá erőteljes férfinemzedékünk a csaták mezején vérzik, az itthonmaradottak pedig véres verejtékkel és erejüknek teljes megfeszítésével kell, hogy a védekezés folytatásához szükségeseket előteremtsék, mondom, mikor a kedélyek lecsillapítására és a munkáskezeknek még szorgosabb munkára való biztatására és a nélkülözésnek enyhítésére kellene minden igazán érzőnek gondolnia, akkor mi kicsinyeskedünk, a munkások tömegét hamis jelszavakkal lázítjuk, felbiztatván ezzel ellenségeinket a véres harczok folytatására, azt a téves nézetet keltvén bennük, hogy nemzetünk bel viszályai miatt feloszlásban van ! T. ház ! Életevágó kérdések kívánták volna pedig, hogy a béketárgyalásban hazánk érdekeit minden erőnk latbavetésével megvédjük ! Elsősorban jiedig védelmi szempontból kellett határainkat jól megállapítanunk. Elég rámutatnom arra az egy tényre, hogy a határszéli hegyek alakulata lehetővé tette a román betörőknek, hogy minden vereség daczára a tölgyesi szoros közelében bevehetetlenné tegyék pozicziójukat. De ugyanilyen fontossággal bírt gazdasági nézőpontból is határaink helyes megállapítása, mert hiszen biztositanunk kell például a petrozsényi szénvidéknek háborítatlan birtoklását és a széntermelésnek még a háború közben is akadálytalan folytatását. (Helyeslés.) Hadászati s közgazdasági nézőpontból felette fontos az is, hogy ne csak Predeál vasúti állomás jusson birtokunkba, hanem azok a magaslatok is, melyekről az ágyuk lőtávolába juthat. Ugyancsak a katonai követelményekkel kapcsolatban megóvható még más gazdasági érdekünk is, a petróleumvidék területének kisebb befoglalásával. Végzetesen fontos kereskedelmi szempontból a Duna partjainak birtoklása. A polgár szomszéd i ságot hosszabb partrészen kell tehát megszereznünk, hogy az Al-Duna szabad kereskedelmét örök időkre biztosithassuk. És jogos a kívánságunk abban a tekintetben is, hogy végre megtudjuk, miként biztosítják áruink részére — a román kereskedelmi piaczokat. Hogy mi történt különösen a Romániában lakó magyarság felszabadítása érdekében, arról vajmi keveset tudunk, de látjuk a nagy hangulatkeltést. Látjuk, hogy a nobilitás színében óhajtják feltüntetni azt a pipogya eljárásukat, hogy levert ellenségünket — rut árulásáért — Besszarábiával ajándékozzuk meg! Ez utóbbi eredmény diplomacziánknak legmagasztosabb, legkiemelkedőbb, egetverő sikere ! És mindezekről a magyar parlament csak mende-mondák utján értesül. Gazdasági bajaink orvoslásaként bizalommal vártuk, t. ház, ministerelnökünktől, a valutánk megjavítása érdekében végrehajtandó nagy cselekedetét. Ebben a tekintetben csak arra utalok, hog}^ valutánk javítására, valamint adózási képességünk fokozására jótékonyan hatna kereskedelmi mérlegünk passzivitásának megszüntetése. Ez pedig részben elérhető, hogyha honi iparterményeink fokozott használatával megszorítjuk a behozatalt, ellenben kész gyártmányok kivitelével tágítjuk piaczainkat. De tiltakoznunk kell különösen az ellen, hogy a külföld piaczain nyers állapotban adjuk el anyagunkat. Nyers érczeinket, sőt ujabban a baukszitot is odaprédáljuk, hogy azután a mi nyers anyagjainkból készült gyártmányokat vásároljuk vissza — drága pénzért. Ez, t. ház, a mi legszégyenteljesebb adózásunk, amely évente munkabér czimén több mint évi ötszáz milliót juttat a külföld munkásainak. Pedig, t. ház, van már hazai származású fogyasztani valónk, mert a közös vámterület ellenére is az utóbbi évtizedekben iparmik szép fejlődésnek indult, amit a következő néhány adattal igazolok : 1898-tól 1910-ig az összes ipari főcsoportokban a gyári üzemek száma 2364-ről 4835-re növekedett, tehát megkétszereződött ! Az alkalmazottak száma 245 ezerről 434 ezerre szaporodott. De a haladás legnagyobb bizonyítékát abban találjuk, hogy a gyárüzemekben felhasznált lóerő mennyisége 262 ezerről 736 ezerre emelkedett, tehát háromszor akkora lett. Hogy ez az örvendetes haladás mennyi szubvencziót emésztett meg, mennyi jutott ebből a szubvenczióból iUetéktelen kezekbe, egyáltalában hogy a szubvenczionálás módszere helyes volt-e vagy sem, ezzel a kérdéssel — bármennyire fontos és érdekes —- ezúttal nem foglalkozom. Rá kell azonban mutatnom arra a híradásra, hogy a földgázzal nyújtott szubvencziót megszüntetik, illetve a földgáz diját a szén árával akarják arányosítani. Ez ellen tiltakoznunk kell, adóalapunk fejlődése érdekében, de tiltakoznunk kell azért is, mert a szerencsétlen választójogi alkotás vészes következményeivel szemben, különösen az erdélyi