Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-699
099. országos ülés 1917 február 19-én, hétfőn. 235 ez a miniszterek által kiadott rendeletek töméntelen sokasága. Ha az élelmezés jósága ettől függne, ugy mi vezetnénk első helyen a világon. Csakhogy a rendeletekkel is ugy van az ember, hogy ha behatóbban foglalkozik velük, akkor rájön, hogy ezek legnagyobbrészt egymásnak ellenmondanak, egyik a másikat visszavonja, ugy hogy azt hiszem, ma már azok se tudnak rajtuk kiigazodni, akik tulajdonképen csinálták. (ügy van! balfelől.) Eitner Zsigmond : Azok legkevésbbé ! Bosnyák Géza: Határozottan merem mondani, hogy nincs senki ebben az országban, a ministerein ök urat összes ministertársaival se véve ki, akit e rendeletek áthágásáért meg ne lehetne büntetni. (ügy van! balfelől.) Mig egyrészről látjuk a magyar nép bámulatos türelmét és nyugodtságát, addig a másik részről nem látunk egyebet mint fejetlenséget, kapkodást, kormányzati képtelenséget az élelmezés terén. Hol van az az erős kéz, a mely olyan hatalmas tudott lenni akkor, a mikor pártjának megerősítéséről és az ellenzék letöréséről volt szó? (Elénk helyeslés a baloldalon.) Hol van az erős kéz, mikor nem a pártja érdekéről, hanem az ország élelmezéséről van szó? (ügy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Hol van az az erős kéz, a mely bele merne nyúlni abba a darázsfészekbe és azokba a piszkos, zavaros üzletekbe? (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Most volt a legkiválóbb alkalom, hogy megmutassa, hogyan tud kormányozni és hogyan kell rendet teremteni az élelmezés terén, de ez a próba nagyon balul ütött ki, mert a mint rendben tudták tartani a kortesszervezeteiket, ép ugy nem tudtak és nem tudnak rendet teremteni az élelmezés terén, nem tudják meggátolni az élelmiszeruzsorát, a mely, a mint találóan jegyzi meg egyik hetilajrank, minden ellenséges blokádnál eredményesebb kiéheztetési hadjáratot visel az ország lakossága ellen, (ügy van ! ügy van ! a baloldalon") Az emberi természet hozza magával, hogy sorsában meg tud nyugodni, ha azt tudja, hogy azon változtatni nem lehet. Mi is bele tudnánk nyugodni ezekbe az állapotokba az élelmezés terén, ha azt tudnók, hogy el lett követve minden arra, hogy ne igy legyen, a hogyan van. De nem akarok e kérdésnél tovább vesztegelni, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) hanem rátérek arra az irtózatos nagy mulasztásra, amelyet a földmivelésügyi minister ur követett el akkor, amikor 29 szám alatt elrendelte a heti cséplési eredmények kötelező bejelentését. Ugyanis ez a rendelet annyira felületesen lett kiadva, hogy az embernek önkéntelenül egy példabeszéd jut az eszébe, az, hogy milyen végtelenül kevés böloseséggel kormányozzák a világot. Ugyanis a minister ur amikor a rendeletet kiadta, pontosan megszabta, hogy az a gépész, aki másnak akár pénzért, akár részért csépel, köteles bejelenteni azt, hogy hetenként mit csépelt ; ha valamelyik nap nem csépel, köteles bejelenteni, ha abbahagyja a cséplést, azt is köteles bejelenteni, de mindig csak összességében a heti cséplést; arra, hogy az illetőnek mi volt a termése, mit csépelt ki, arra a minister ur figyelme nem terjedt ki, sőt külön utasitás adatott ki arra, hogy az egyéni eredmények után érdeklődni nem szabad. Ha a minister ur elrendelte volna azt is, hogy a gépész köteles legyen bejelenteni minden egyes egyénnek a cséplési eredményét és utána megszabta volna a fejkvótát és a gazdasági szükségletet, a többit pedig lefoglalta volna, ez lett volna a legbiztosabb mód, a melyen a czél elérhető lett volna. Sem a leszállitott fejkvótára, sem a szigorított rekviziczióra nem került volna a sor és ezzel a minister ur nagyon sok elpocsékolt gabonát mentett volna meg és nem lett volna okozója annak a rettenetes elkeseredésnek, amely most oly vészesen üli meg a nép lelkét, (ügy van! ügy van ! a baloldalon.) A kormány előrelátása és egy kis jóakarat igen sok nehézségnek vághatta volna útját, anélkül hogy bárkinél elégedetlenséget okozott volna. Ez az egy ut állott a földmivelésügyi minister ur előtt és ezt sem birta megtalálni. A rendeletek tömkelege közt megjelenik egy másik rendelet, amely arról szól, hogy azok, akiknek a fejkvótája gabonában van meg, gabonájukat csak ugy tudják megőrletni, hogy erre az őrlési igazolványt megszerzik. Nagyon okcs, üdvös intézkedés, mert csak ennek a révén lehet ellenőrizni, hogy nem fogyaszt-e valaki többet, mint amennyit szabad. Azonban két nagy hiba történt. Először a rendelet későn lett kiadva, és ezek az őrlési igazolványok akkor lettek a községekhez kiutalva, amikor régesrég csépeltek és igy tömérdek sok gabona lett megőrölve és felhasználva, anélkül hogy arról a hatóságnak tudomása lett volna. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) De még egy körülmény elkerülte a minister ur figyelmét. Nem gondolt aTra, hogy 1916 nyarán lehetséges még, hogy 1915ről is van gabona ; a rendelet csak az 1910. évi gabonáról szól és igy természetesen az 1915. évről maradt gabonáját őrlési igazolvány nélkül vihette a malomba mindenki, ami által nagy gabonamennyiségek vonattak el a hatóság ellenőrzése alól. Nem tudom, mi vezette a kormányt arra, — mert nem gondolom, hogy az ellenzék iránti jóindulata, ennek nem igen szokta tanújelét adni — nem tudom mi vezette, hogy egyszerre csak megjelenik egy uj szerv az élelmezés terén, a közélelmezési hivatal, amelynek főnöke igen nagy hatalommal lett felruházva. Nagyon helyes, okos intézkedés, ha az élelmezés helyes elosztásának kérdése egy kézben fut össze és nem több ministeri palotában várja az elkésett rendelkezéseket. Hogy ez az intézmény Németországban bevált, annak legfőbb oka a nép. fegyelmezettsége és talán még nagyobb mértékben az, hogy ott a közérdek a fő. Ennek a tudata hatja át az embereket, ebben születik, ebben él, ebben dolgozik a nép és ennek következménye az, hogy a német nép nemcsak elbirja a nagy megpróbáltatásokat, de alatta még erősödik is. Ott nincs önző pártérdek, ott nincs elnézés, mindenkit e]ér a büntető kéz, legyen az szegény ;so*
