Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-652
052. országos ülés 1916 augusztus 23-án, szerdán. marck idejében is voltak különösen 1866-ban éles ellentétek Németországban, amidőn Bismarck a katonai párttal szemben csak igen nehezen és egyénisége súlyának teljes latbavetéséve] tudta keresztülvinni azt, hogy a diadalittas katonai párt, amelyliez az akkori porosz király is tartozott, megállott, s nem ment tul azon a határon, amelyen tul menni Németország szempontjából már veszélyes lett volna. Ez tén\ T , de tény az is, hogy Németországban és 1879-ben a monarchiában is, a külügyminister a kellő erélylyel rendelkezett, és az történt, egyedül az, amit a külügyminister akart. Bismarck épugy, mint Andrássy, kész volt lemondani, Bismarck azokban az összeütközésekben, amelyekbe a porosz királylyal került, többször is felkínálta lemondását. Azt azonban, hogy egy külügyminister megtűrje, hogy mellette, ellene, tudta és akarata nélkül teljesen más felfogásban lévő katonai körök más politikát folytassanak, hogy a katonai párt politikája mellett elhomályosodjék a külüg}d politika iránya, az sehol sem történt. Ahol mégis megtörtént volna, ott mindenesetre a legnagyobb hiba volt. (Ugy van ! a baloldalon.) És ez nemcsak a múltban volt igy, nemcsak 1879-ben, de megvan ez az ellentét a külügyi kormány és a katonai párt között ma is. Tudjuk, külügyi kormányainknak az volt, a feladata, hogy a hármasszövetséget ápolja. Külügyi kormányzatunk és ennek képviselője Olaszországban megtett mindent arra, hogy a hármasszövetség megszilárduljon, hogy a barátságos viszony Olaszország és a kettős monarchia között minél bensőbb és őszintébb legyen. De ugyanakkor mit csinált a katonai párt % Provokatív módon várrendszert épített az olaszok ellen, olyan politikát folytatott, amely igazán nem volt alkalmas arra, hogy Olaszország és a monarchia barátságát bensőbbé tegye. Távol áll tőlem ma az a szándék, hogy a felett vitatkozzam, kinek volt igaza. Nem azt kutatom, vájjon a katonai párt, vagy a külügyi kormány járt-e el helyesen. Én csak azt mondom, hogy lehetetlenség egyszerre kétféle politikát folytatni, lehetetlen eredményeket elérni akkor, ha az egyik párt a másikóval ellenkező politikát csinál. Nagyon természetes, hogy a katonai körök most hivatkoznak arra, hogy az események nekik adtak igazat, hogy a tiroli várrendszer kiépítése jó volt, hogy ők előrelátták az Olaszországgal való háborút és ennek folytán ők mint jósok elsőrendücknek bizonyultak. Csakhogy a külügyi kormány erre azt feleli, hogy épen ez volt az oka, ha nem is a háborúnak, de mindenesetre alajaja az elhidegülésnek, s ha nem is mondom azt, hogy minden következmény ebből származott, de ez mindenesetre olyan tényező volt, mely az olasz államot mi ellenünk hangolta. Ilyen példát el tudnék sorolni akárhányat. Természetesen bizonyítani ezeket nem tudom, áe anynvira közel álló emberektől hallottam. annyira megbízható forrásból származnak, hogy majdnem tényként állithatom ezeket, mindenesetre azonban igen nagy valószínűséggel bírnak. Ilyen az is, hogy a külügyi kormány ugy Szentpétervárott, mint Olaszországban ellentétben volt a katonai körökkel. Ugy vagytok értesülve, hogy a háború kitörésekor az akkori külügyminiszter, Berchtold gróf, intézkedett az iránt, hogy a külügyi kormányzat képviselői a nagyobb hadseregeknél akreditálva legyenek. Ez már nem értesülés, de tény, hogy Teschenben a főhadiszálláson először báró Giessl lovassági tábornok volt a külügyministerium kiküldöttje. Arról is értesültem, hogy a külügyi kormányzatnak e tekintetben igen sok nehézsége volt és hogy a katonai körök mindenféle ürügy alatt akadályokat gördítettek az elé, hogy a külügyi kormány ezen képviselői kellőképen informálva legyen. Ugyanebből az informaczióból merítem azt, hogy mikor báró Giessl lovassági tábornok helyett, azt hiszem, gróf Thurn lett oda kinevezve, akkor a katonai körök egyenesen meghagyták azt, hogy őt kellőkép ne informálják mindenről. (Mozgás a baloldalon.) Kikötötték azt is, hogy a külügyi kormány által kiküldött tescheni képviselőnek nem volt szabad sürgönyöket küldeni és kénytelen volt ő is, mint más ember, sürgönyeit a czenzurának alávetni. Természetesen nem tudom, hogy ezen informácziók mennyire helytállók, de a ministerelnök ur mindenesetre lesz szíves a választ megadni. Az is tény, hogy Hazai honvédelmi minister ur szintén elkövetett mindent az iránt, hogy ő neki is legyen ilyen képviselete, ilyen kiküldöttje a tescheni főhadiszálláson. Igen helyesen törekedett arra, hogy ott legyen valaki, aki őt direkte informálja és ugy vagyok értesülve, hogy ez sem sikerült neki két év óta. Informáczióm azonban többet is mond, azt nevezetesen, ami szinte hihetetlenül hangzik, hogy mikor az olasz offenzivát áprilisban vagy májusban megkezdtük, akkor a külügyministert előzetesen bele nem vonták, ő ebből egészen ki lett hagyva és az az ő direkt befolyása, beleegyezése és hozzájárulása nélkül történt. Elismerem azt, hogy az nem volna helyes, hogyha a külügyminister minden egyes katonai dologba bele akarna avatkozni; ámde az olasz offenzíva olyan nagy politikai horderejű tény, hogy okvetlenül szükséges, hogy abba a külügyministernek beleszólása legyen. Meglehet, hogy az én informáczióim nem egészen megfelelők, de egy tényre hivatkozom, ami mindenki előtt ismeretes, ki a lapokat olvassa és ez az, hogy Frigyes főherczeg ö fensége mikor 1916 május 23-án, az olasz háború kitörésének évfordulóján kiadott egy hadi parancsot, amelyben buzditólag szólott az olasz fronton küzdő katonákhoz, a parancsban a következőket mondta : »Teremtsétek meg a monarchiának délnyugaton is azt a batárt, amelyre jövőbeli biztonságunk szempontjából szükségünk van.«
