Képviselőházi napló, 1910. XXIV. kötet • 1914. április 22–junius 18.

Ülésnapok - 1910-536

362 536. országos ülés 1914 május 6-án, szerdán. tüzérség kiépítésére fokozatosan továbbmenő gondoskodás foglaltatik, ami szintén régi keletű nemzeti óhajtások kielégítését jelenti. A t. ház szíves engedelmével most még egész röviden kerületem egyik városára, Nagyszombat sz. kir. városra akarom a mélyen tisztelt honvédelmi minister ur figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Ez a város eddig, sajnos, nem igen élvezhette a mindenkori kormányok jótékonyságát. összes. közintézményeit, tanintézeteit maga a város, illetőleg az egyes hitközségek állították fel és tartják fenn ma is. Nagyszombatnak annak idején honvéd gyalogsága volt. Egy zászlóalj állomásozott ott, elvitték onnan. Később, midőn Pozsony környékéről elvonták a huszárságot, Nagyszombatról más állomáshelyre vitték a huszárokat is, jól lehet, igen alkalmas férő helyiségeik voltak. Azóta ismételve kértük, hogy legalább a honvédséget kapja vissza a város, amely maga is folyamodást adott be eziránt, eddig, sajnos, eredménytelenül. Pedig méltóztassanak elhinni, hogy talán a monarchiában egyetlenegy város sincs, ahol a polgárság és a katonaság között olyan szép egyetértés lenne, amilyen Nagyszombatban van. (Ugy van!) A hadsereg tisztjei és a polgárság között a legteljesebb összhang uralkodik, a tisztek a legszívesebb vendégbarátságban részesülnek és a legénység is — a város intelligencziájának jeléül — a közönség részéről a legnagyobb előnyökben részesedik. Méltóztatnak tudni azt is, hogy a városok a laktanyák építését nem igen akarják magukra vállalni, mert a közel 20 esztendővel ezelőtt életbelépett u. n. elszállásolási törvény térítési egységei ma már nem felelnek meg a viszonyoknak s a városok rendesen ráfizetnek a laktanyaépitésekre. Annál inkább figyelmet érdemel tehát Nagyszombat városának kérése, amely város hajlandó a legmesszebbmenő áldozatokra, hajlandó esetleg arra is, hogy gyakorlóterét megfelelően kibővíti. Ezért én kötelességemnek tartom, hogy a város kérelmét e helyütt is jóindulatába ajánljam a mélyen t. honvédelmi minister urnak. (Helyeslés.) Hiszen a minister ur bizonyára emlékezik arra, hogy három évvel ezelőtt egy nagy deputáczió kereste fel e tárgyban a minister urat s akkor ő hivatkozott az uj véderőtörvényre s kij elentette, hogy arnig az életbe nem lép, addig nem tehet semmit, de a törvény életbe lépése utánra a legnagyobb jóakaratáról biztosította a küldöttséget, Most már két éve annak, hogy a véderőről szóló törvény életbelépett, ennek folytán nagyon kérem a minister urat, hogy ha a létszámemelés folytán Pozsonyban már nem helyezhető el több katona, méltóztassék az elhelyezés kérdésénél elsősorban Nagyszombat városára gondolni. (Helyeslés.) Befejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) A legutóbbi bonyodalmak folytán a polgárság körében természetesen mindinkább tért hódított az az eszme, hogy bizony egy jó hadseregre okvetlenül szükség van. Az igaz, hogy a hadsereg óriási áldozatokat is kivan, de vájjon áldozatnak mondható-e az a nagy pénzkiadás, a melyet a honvédségre fordítunk ? Hiszen, amint vagyonunkat tűzkár ellen kell biztositanunk, aképen országunkat, vagyonunkat, jólétünket szintén biztositanunk kell a háború veszélyei ellen egy jól felfegyférzett, harczképes hadsereggel. Ha elképzeljük a-háború borzalmasságait s ha nézzük azt, hogy vájjon a hadseregre fordított költségekben rejlő biztosítási dijak túlmagasak-e, most, amikor úgyszólván egész Európában ádáz gyűlölet uralkodik, amikor szomszéd szomszéd ellen, testvér testvér ellen tör, midőn szomszédságunkban eltolódások, aspiráczóik mutatkoznak, képzelhetjük-e akár a létszám apasztását, akár hadser egünknek békelétszámra való leszállítását ? Hiszen tudjuk, hogy a katonaság tulaj donképen nem luxus, hanem egy pajzs, gát, oszlop azok ellen a romboló tendencziák ellen, amelyek össze akarják törni, össze akarják zúzni az államok épületét. A történelem nem ismer olyan népeket, amelyek a túlságos fegyverkezés folytán mentek tönkre, de, igenis, ismer olyan nemzeteket, amelyek a nemzeti védelem elhanyagolása folytán pusztultak el. Hiszen, ha látjuk ezeket a túlságos nagy áldozatokat, mindegyikünknek hő fohásza az, hogy vajha azoknak a békeapostoloknak munkája, akik a világbékén és az általános leszerelésen munkálkodnak, sikerre vezetne. De amíg ez meg nem történik, addig — sajnos — ezeket az áldozatokat viselnünk kell. Törekedjünk tehát gazdasági életünket ezélirányos, ügyes és takarékos berendezéssel akként intézni, hogy nemzeti vagyonosodásunkat előbbre vihessük és ezáltal ezeket a terheket könnyebben elviselhessük. A költségvetést különben elfogadom. (Élénk helyeslés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra ki következik ? Almássy László jegyző: Simon Elemér! Simon Elemér : T. képviselőház ! Ha a legutóbbi évek parlamenti tevékenységét figyelemmel kisérjük és mérlegeljük azokat a törvényhozási eredményeket, amelyeket az utóbbi években törvényhozásunk kifejtett, akkor konstatálhatjuk azt, hogy eltekintve azon nagy igazságügyi reformoktól, a melyeket a jelen országgyűlés törvénybe iktatott, főképen hadügyi kérdésekkel foglalkoztunk. 1867 óta, amidőn az 1867 : XII. törvényczikkben leraktuk hadseregünk jelen szervezetének alapköveit, ugyszólvány aHg találkozunk az ország törvénykönyvében a hadseregre vonatkozó törvényes alkotásokkal. Az 1888 : XVIII. törvényezikktől, amely a tartalékosoknak és póttartalékosoknak béke idején való kivételes visszatartásáról szól, azután a népfelkelésről szóló egynémely törvénytől eltekintve egyedül csak a katonai nevelőintézetben létesített alapítványi helyeket statuáló törvényekkel találkozunk s azonkívül úgyszólván teljesen elhanyagoltuk a had-