Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-367
367. országos ülés 1912 április 16-án, kedden. 123 a mai árak mellett nem találják meg az emberek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Épp igy vagyunk egyéb téren is, a kultúra terén is. Valljuk be, az államnak feladatai oly óriásiak, — most vagyunk rajta, hogy a véderővel még nagyobb mértékben fokozzuk a kiadásokat, — hogy kevés marad a kultúra, az egyházak czéljaira ... Egry Béla: A szocziális bajok orvoslására! Gr. Batthyány Tivadar: ...és a szocziális bajok orvoslására. Midőn a történelem, a tradiczió, a törvény ereje, a földrajzi fekvés s mindezek a társadalmi és gazdasági, viszonyok egymásra utahiak bennünket, akkor, azt hiszem, elérkezett az utolsó ideje annak, hogy mind a két oldalról megfontoljuk, hogy mit teszünk, s elérkezett az utolsó órája annak is, hogy megfontolva a helyzetet, mindnyájan öntudatra ébredve, közös elhatározással keressük a közös megegyezést; keressük a békés együttműködésnek a szabad alkotmányosság jegyében való biztosítását. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Utalhatok arra, — amint már százszor meg tettem — hogy ez az egész délszláv probléma tulaj donképen nem szorítkozik Horvát-Szlavonországok területére, hanem hogy az a délszláv kérdés, amelyet mi triabsztikus mozgalomnak nevezünk a szomszédos területeken, talán még erősebben lép fel, mint magában Horvát- és Sziavon országban. Mert egészen bizonyos például, hogy a szerbség Horvát Szlavonországok területén soha sem állott a trializmus gondolatának szolgálatában. A trializmus gondolatát mindig a katholikussággal, a horvátsággal fűzték össze, amit legjobban bizonyítanak a hoszniai állapotok. Boszniában az annexió után természetesen a nép elkeserdett volt, elnyomottnak, lenyügözöttnek érezte magát. Az utolsó években, az annexió kimondása előtt egy bizonyos fellendülés volt tapasztalható Bosznia területén s ezen fellendülés korszakában örömmel állapíthattuk meg, hogy Bosznia két nagy nemzetisége, illetőleg két nagy vallásfelekezete, szerbek és mohamedánok a legnagyobb jóindulattal visel tettek Magyarország iránt. Hiszen emlékeztetem a t. házat — mert szerény kis részem nekem is volt ennek az ügynek lebonyolításában — a bosnyák mohamedánok vallási autonómiájának, a vakulnak a kérdésére, amely ebben a házban rendeztetett. Ebben a házban intéztük el ezt a kérdést s a válasz az volt, hogy az egész bosnyák mohamedánság a legnagyobb lelkesedéssel beszélt rólunk, magyarokról. És ép ugy voltunk a boszniai szerbséggel is. Mi voltunk azok, akik ugy a delegácziókban, mint itt is Bosznia-Herczegovina részére autonómiát, szabad intézményeket vívtunk ki; mi voltunk azok, a kik abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy nekünk küzdenünk kellett a közös pénzügyminister utján a boszniai hatóságokkal, hogy a mi beszédeinket, a melyeket Bosznia-Herczegovina felszabadítása és alkotmányának megadása érdekében a delegáczióban elmondottunk, hogy azt a boszniai hatóságok nagy kegyesen megengedjék kinyomatni és a nép közt terjeszteni. Épen négy hétig tartott, amíg a delegáczióban elmondott beszédek kinyomatására a pia cetet a bosnyák hatóságok megadták. (Mozgás a szélsöbalóldalon.) Es miért volt ez ? Azért, mert Bosznia-Herczegovinában az a törpe kisebbség, amely magát csak ujabban nevezi horvátnak, amely régebben katholikus név alatt volt ismeretes és a mely Bosznia-Herczegovina lakosságának csak 20%-át képezi, volt támasza a bosznia-herczegovinai kormányzatnak, a kormányzat e kisebbségnek kedvezett Stádler érsekkel az élén, aki egy személyben dominálta Bosznia-Herczegovina kormányzatát, (Mozgás.) aki ma is a nyakukon ül és aki egy személyben a triabsztikus törekvéseknek is legerősebb propagálója. Hogy ezek a dolgok hová fejlődtek, ezt mutatja az a tény, hogy az annexió kimondása óta az egész bosnyák-herczegovinai közigazgatás a maga túlzott horvát befolyásával odavitte a dolgokat, hogy ma már szünőfélben van, ha ugyan meg nem szűnt, a mohamedánoknál és szünőben van a szerbségnél a szimpátia irántunk, de nem fokozódott azóta Ausztria iránt sem, hanem inkább egy czentrifugális érzésnek ad helyet csak azért, mert helytelen politikát folytatnak BoszniaHerczegovinában, a kisebbségnek adva meg minden jogot, a többséget pedig mellőzve. (Mozgás.) Ez a politika két irányban érvényesül. Egyrészt az elszakadás gondolatát táplálja, másrészt a magyargyülöletet odáig vitte, hogy ma már, amikor a magyar ifjaknak s azoknak, akik magyarul akarnak tanulni, iskolát állítanak, irtóháborút hirdetnek azok ellen, oly annyira, hogy, amint tegnap a zárt ülésben elmondtam, a magyarok Szerajevóban és Mostarban, alig mernek az utczára menni, mert életük van veszélyeztetve. (Mozgás.) Látjuk, hogy Bosznia-Herczegovinában a legújabb időben a triabsztikus gondolatot mesterségesen táplálják és propagálják, mindig a magyargyűlölet parallel fokozásával és fejlesztésével. Ép igy vagyunk Ausztriával is. Méltóztassanak visszagondolni a fiumei rezolucziót követett időre. A fiumei rezoluczió alkalmával mi a többek közt erősen sürgettük Dalmácziának visszacsatolását a magyar szent korona birodalmához a törvény erejénél fogva. Mi történt akkor ? Általános volt a szimpátia Dalmácziában irántunk. De történt még egy dolog. Ausztria, az osztrák kormány, évszázadok után fölfedezte Dalmácziát. A fiumei rezolucziónak és annak a propagandának, amelyet mi csináltunk, az volt a következménye, hogy az osztrák kormány látta a hangulatot, amely Magyarország felé irányul és akkor elkezdett Dalmácziában egy nagyszabású beruházási programmot, amely nemcsak igér, mint nálunk szokás, hanem meg is valósit. E nagy közgazdasági és szocziális programmnak tulajdonitható, hogy ma már Dalmácziában a Magyarországhoz, való csatolási tö* 16*