Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-327
327. országos ülés 1912 január 17-én, szerdán. 187 két évet adtam, hogy abban az iskolában túlzsúfoltság lesz, és már ma megvan a túlzsúfoltság, a mennyiben a régi 12 tanítvány helyett ma már 57 tanitvány van Kisszedresen és annyira túlzsúfolt már ez az iskola, hogy a tanitványok fele délelőtt, fele délután jár iskolába, mert az ülető Wilgerodt czég nem adván elég padot, nincs a gyermekeknek hová ülniök. A t. kultuszminister ur tehát megerősítette a magyar állam jogát, megmentette az oláhság határszélén a magyar iskolát, megmentett a magyarságnak 57 lelket, és később talán többet is. Epén azért kénytelen vagyok felhozni és örömmel hozom fel példaképen a t. ház előtt a kultuszminister ur ezen intézkedését, elismerésemet fejezve ki e tényért a magam és a megmentett szegény magyarság nevében. (Helyeslés.) T. ház ! Jelen interpelláczióm tárgya a sajtószabadság kérdése. Ez nem pártkérdés. Köztudomású dolog, hogy ez egyformán érdeke minden pártnak, mert tudjuk, hogy az alkotmány értékét minden körülmények közt az határozza meg, milyen nagy az illető állam sajtószabadsága, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nálunk a sajtószabadság ép oly gyenge lábon áll, mint az alkotmány. Ezt is próbálják megnyirbálni, azt is próbálják megnyirbálni, hogy ne legyen egyéb, mint a kormány vagy egyes politikusok szócsöve. A mint az általam kimutatandó példából látszik, legalább Bihar megyében ily irányban történik ez. Sümegi Vilmos: Biharban czifrább dolgok is történtek ! Nadányi Gyula: Pedig a sajtó tudvalevőleg a világ legnagyobb hatalma. Nagyobb mint az osztrák-magyar monarchia vagy bármely hatalom, mert több katonával rendelkezik; mint a világ összes hatalma, több pénzzel, mint az összes bankárok, mert övé a közvélemény. (Ugy van ! a balés a szélsőbaloidalon. Derültség a jobboldalon.) Hiába nevetnek az urak a túloldalon a közvélemény megbuktathat minket is, önöket is. A közvélemény oly hatalmas, hogy betör bástyákat, megreszketteti az uralkodók trónjait, élőket tesz halottakká és halottakat halhatatlanokká, mert a sajtó a közvélemény és a sajtószabadságot azért meg kell őrizni minden körülmények közt. (Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen látjuk Horvátország példáját. Az óriási gyűlölet, a melylyel velünk szemben viseltetik, egyesegyedül azért van, mert a sajtószabadságát túlságosan megszorítjuk. Az ellenszenv és az animozitás a magyar nemzet ellen ezért nyilvánul. Elég sok felszólalás történt e házban ebben az irányban, de mindhiába, mert t. képviselőtársaim süket füleknek beszélnek. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloidalon.) Interpelláczióm tárgyát a tanítók helyzetéből veszem. Ez a legszomorúbb fejezete kulturéletünknek. Kultúráról beszélünk; ennek zászlóvivői, harczosai, a szegény tanítók éheznek, nyomorognak. Midőn pedig kérni merik jogos igényeik kielégítését, fizetésük lekicsinylés és nagyúri lenéző kézlegyintés, ugy hogy rájuk is alkalmazható a közmondásos jelszó: Mául haltén und weiter dienen. És midőn hivatalos lapjukban e megalázó, lekicsinylő eljárásra nem kritikát mondanak, csak tényeket konstatálnak, akkor olyan eljárásban van részük, a mely arczukba kergeti a vért, mert a viczinális dölyf és önkény szájkosarat ad nekik a fizetés helyett és czenzort állit föléjük. Hogy mi a czenzor, annak jellemzésére felolvasom Jókai következő j ellemzését: »A ki emberhúst eszik, annak neve kannibál. Hát a ki az emberi szellemet eszi meg, a ki reggelre fiatal eszmeszülötteket falatoz fel, délre gondolatóriásokat darabol szét, estére kiaszott lélekvért iszik, annak mi a neve ? Czenzor. Egy ember, a ki itél istenek felett«. f Ezek Jókai szavai. Ily hatalmasságokat alkalmaznak szegény tanítók ellen fizetésjavitás helyett. És ennek a czenzori tisztségnek gyakorlásával Bihar megyében ki van megbízva? A kinek kötelessége volna legjobban elsősorban a tanítók érdekét védeni, a kultúráért harczolni: a tanfelügyelő. Sümegi Vilmos: Biztosan kortes, nem tanfelügyelő ! Nadányi Gyula : Odáig vagyunk a munkapárti kormány alatt, hogy a tisztviselő olyan helyzetben van, hogyha azt mondjuk, csépelj szalmát, hát csépel szalmát, ha azt mondjuk, hogy csépelj szellemet, hát csépel szellemet és örül neki, ha nem őt csépelik, mert ha ellenszegül, akkor rákerül a sor és addig ütik, mig bele nem kerül a nyugdíjba. (Derültség.) Sümegi Vilmos: El kellene csépelni az ilyen kortestanfelügyelőket. Nadányi Gyula: Ma már ennek a szegény tanítók iszszák meg a levét, mert bizony az ő helyzetük — tudjuk mindnyájan — nagyon szomorú. Hiszen tudjuk, hogy nem lehet rajtuk segíteni ez idő szerint, de legalább nem keÜene őket bántani. Hiszen rajtuk csak a szegénységet látjuk, a nagyúri dölyf nem hagy rajtuk egyebet, csak szegénységet és kopottságot, de nem látja, hogy a kopottságon belül van hazafiasán érző lélek, kitanult agy, vannak nemes ambicziók. (Ugy ven ! baljdől.) Azt nem látjuk, mi csak a külsőséget látjuk, azt tekintjük. Pedig tessék elhinni, a fizetésük csak arra való, hogy ne kelljen az utcza sarkán megáüva süvegüket odatartani alamizsnára ; de mikor hazamennek a négy fal közé, látnak annyi nyomorúságot, a mennyi négy fal közt elfér, ha pedig ezt a nyomorúságot megosztják, mint családos emberek, akkor jut nekik annyi, hogy Isten a megmondhatója, mennyi nyomorúsággal, mennyi küzdelemmel kell megbirkózni ok, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mennyi jut belőle egyreegyre. No de most már eltérek nagyhatalmi állásunk jogosultságának eme fényes bizonyítékától és leszek bátor felolvasni azt a czenzura által inkriminált czikket, a mely állítólag sértő politizálást követett volna el, A czikk rövid (olvassa): 24*
