Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
332 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. támogatná az ilyen egyesületeket, a melyek közt van sok atlétikai klub és tornaegylet, mint a milyen pl. a Budapesti Torna Club is, a meh/nek huszonöt éves múltja van, a melyben most már huszonhatodik éve a vezető az országszerte ismert Iszer Károly egymaga többet tett a magyar testnevelés ügyében, mint a mennyit az összes ministeriumok rontottak a magyar testnevelés ügyén, mondom, a helyett, hogy támogatnák, azt tapasztaljuk, hogy e tornázó és testnevelésügygyei foglalkozó testületek és egyletek nemcsak hogy támogatást nem nyernek a kormány részéről, de sőt ellenkezőleg, ez a Budapesti Torna Club, mely, mondom, a testnevelés ügye körül hervadhatatlan babérokat és érdemeket szerzett magának, egy állami intézetben tartja a tornahelyiségét és ott, ha jól tudom, 1000 korona évi bért fizet a vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak. Ebben a helyzetben van a legtöbb sportegyesület. Szinte hihetetlennek tartom, hogy a képviselőház tagjai tudomással birnának ezekről, de talán maga a minister ur sem tud róla. (Zaj. Halljuk! Halljuk !) En ezt oly fontosnak tartom, (Helyeslés.) hogy akár meg is ismétlem, mert a t. minister ur figyelmét erre fel kell hivnom, (Helyeslés balfelől.) hogy t. i. a helyett, hogy a testnevelés ügyét a legnagyobb anyagi és erkölcsi támogatásban részesítenék, a testnevelés ügyével foglalkozó egyesületek Budapesten bért fizetnek a kultuszmmisteriumnak, ha a tornatermeket igénybe veszik. Magam is tudok egy egyesületet, mely a legnagyobb áldozatokat hozta eddig is és a legfényesebb eredményeket érte el, s a mely legalább 1000 koronát fizet a vallás- és közoktatásügyi ministerium pénztárába azért, mert a tornahelyiséget használja. Ezek elkéjazelhetetlen állapotok, melyeken feltétlenül segíteni kell. (Helyeslés.) Más országokban maguk az uralkodó családok tagjai az elnökei, vezérei és művelői a sportnak oly mértékben, hogy egy tornaünnepélyen százezer ember jelenik meg, köztük elsősorban az uralkodó család tagjai. A spanyol király, Alfonz maga is a sportnak majdnem minden ágát művek. Németországban, ha egy Turner-Bund 10 esztendős jubileumát ünnepli, és maga a császár meg nem jelenhet, elküldi egyik gyermekét. Angliában, hol az English Footbaü-Assoeiation az amatőrök szövetségével összeveszett, maga az angol király vállalta, hogy békességet teremt és diszharmónia ne származzék. Nálunk senki ilyennel nem törődik ; nálunk igenis, a királyi háznak tagjai teljesen érzéketlenek épugy, mint az államhatalom és a társadalom. Gueth Gyula : A társadalom nem érzéketlen ! Sümegi Vilmos: Igaz, t. képviselőtársammal találkoztam, de nincs Múzsa Gyulán, Polónyi Dezsőn és egy-két képviselőtársamon kivül innen más érdeklődő ! Justh Gyula: Magam is érdeklődöm! Sümegi Vilmos: Egyetlenegy embert emelhetek ki. ez Berzeviczy Albert, ki igazán lánglelkű apostola a testnevelés ügyének. (Elénk éljenzés.) Berzeviczy Albert 1898-ban — és ezzel talán be is fejezhetném, mert szebben senki sem tudná kifejezni a testnevelés ügyének fontosságát és nagy nemzeti misszióját — azt mondta 13 esztendővel ezelőtt Eperjesen (olvassa): »A szellemi és testi élet megzavart egyensúlyának helyreállításáról van szó ; nemzedékek, évszázadok eltévedésének és mulasztásainak helyreigazitásáról, visszavivásáról annak az eltűnt regi kornak, melyben az emberiség fiatalabb, egészségesebb, szebb és boldogabb volt, mint ma, a melyben Olympia küzdőterén a testi erő és ügyesség próbáit ugyanazzal a koszorúval jutalmazták, a mely a nemzet legnagyobb költőjének homlokát diszitette, a melyben épen azért tudtak ma, évezredek múlva is megcsodált szellemi műveket alkotni, mert a testi és szellemi erők harmóniáját megérteni és megvalósítani képesek voltak, mert a szépet és jót egymástól elválaszthatatlannak tartották. Évtizedek, talán évszázadok fognak elmúlni, mig ez a reformmunka be lesz fejezve. De a ki hisz nemzetünk jövőjében, annak hinnie kell e munka sikerében is, hinnie kell abban, hogy elterjedvén az a meggyőződés, a mely bennünket vezet, az a lelkesedés, egy észszerűbb testi nevelés és életrend által az ember képesebbé lesz azoknak a szellemi feladatoknak is teljesítésére, a melyek alatt ma leroskadni látszik.« Ezek gyönyörűséges szavak voltak 13 esztendő előtt. és nagyoir megszívlelendők ma is ép ugy, mint akkor voltak. (Ugy van ! Ugy van !) A múlt vasárnap láttuk a budapesti középiskolai tanulók tornaversenyét a millennáris pályán. Nagyon sok szülő volt ott, a ki talán nem volt egészen magyar érzelmű. De a mikor látta azt a 6000 fiúcskát vonulni tanárainak vezetése alatt a Hunyadi-induló hangj ai mellett, bizony megrezdült minden ember szemében a köny és patakként hullott a szülők szeméből. Igazán megható, gyönyörűséges látvány volt és szerettem volna, ha a t. kultuszminister ur is megjelent volna . . . Justh Gyula: Hát nem volt ott ? Sümegi Vilmos : . . . mint a hogy kívánatosnak tartom, hogy az uralkodó család tagjai és a ministerek is mindenkor jöjjenek oda, a hol a testnevelés ügyét szolgálják. Az ilyen tornaünnepélyek, tornaversenyek megérdemlik az egész társadalomnak és különösen azoknak támogatását, a kik a társadalmi és a politikai élet élén állanak. Itt van pl. az olimpiai bizottságnak működése. Ugy tudom, Múzsa Gyula t. barátom és képviselőtársam buzgólkodik különösen ezen a téren. (Éljenzés.) Legutóbb beadott egy memorandumot a minister urlioz ; a legmelegebben ajánlom szíves figyelmébe. Hiszen, kérem, ma már Magyarország mint külön hözjogi állam alig érvényesül a külföldön és csak akkor, ha tornászok, testben megedzett magyar fiuk mennek ki külső országokba és egy-egy olimpiádon, vagy másutt győzelmet aratnak, és felhúzzák a magyar