Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-423

4 í23. országos ülés idQk május 7-én, szombaton. Meg fog az történni kétségtelenül. Sokkal inkább is átérzi azt mindenki, hogysem erre itt e perczben kitérni kellene. Két dolog van azonban, melyet hallgatással nem mellőzhetek és melyet különösen kiemelni kívánok. Ez a két dolog az, hogy mi Jókai Mórban a leglánglelkűbb, a legtörhetlenebb hazafiak egyikét, az ország legkiválóbb fiainak egyikét gyászoljuk, a ki a legmelegebb szeretettel csüggött a hazán, mindnyájunk közös édesanyján; a másik az, hogy Jókai mindvégig megtartotta azt a tőzsgyökeres magyarságát, a melylyel ő a magyart a külföld előtt is ismertté, kedveltté és rokonszenvessé tette. (Igaz ! Ugy van!) Ezúttal formai indítványt nem kívánok tenni, t. ház, mivel mai ülésünkben még határozatot nem hozhatunk. De a háznak beleegyezésével már is intézkedtem, hogy a ház külső gyászának kifejezéséül és a ház összes tagjai mélyen érzett részvétének nyilvánításául diszes koszorú helyeztessék az elhalt hazafi ravatalára. (Altalános helyeslés.) Fölkérem azonkívül öszszes képviselőtársaimat, hogy a hétfőn délután három órakor a Nemzeti Múzeum csarnokában megtartandó végtisztességen megjelenni, és őt utolsó útjára elkísérni hazafiúi kötelességüknek tartsák, természetesen az elnökség vezetése alatt. (Helyeslés.) A mi most már a különinditványokat illeti, azokat, miután a hétfői ülésen sem lesznek elkésettek, a hétfői ülésre tartom fenn, és akkor fogok azok iránt a háznak javaslatot tenni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kér szót. Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház ! Én a kormány nevében is hozzájárulok a mélyen t. elnök ur előterjesztéséhez, annak minden részéhez. Kern kételkedhetem benne, hogy a magyar képviselőház méltó és hü kifejezője lesz a nemzeti közérzületnek, a mely megilletődéssel borul a nagy költő ravatalára és kívánja őt a nemzet halottjaként gyászolni. (Általános helyeslés.) Jókai irói munkásságával Magyarországnak annyi és oly maradandó dicsőséget szerzett, hogy a magyar nemzet önönmagát kisebbítené, ha a kegyeletnek méltó kifejezést nem találna annak a költőnek elhunyta alkalmából, a ki a magyar névnek, a magyar költészetnek a világ minden művelt nemzete körében számtalan barátot szerzett, (Általános élénk helyeslés.) a ki pazar gazdagságú képzeletével világokat fedezett fel nemzete és a többi művelt nemzetek számára, s a kinek alakja elválaszthatatlanul összeforrt nemzetünk egész ujabbkori történetével. (Ugy van! Ugy van!) A nemzet újjászületésének nagy napjaiban Petőfi oldalán mint az uj szabadság és az uj nemzeti élet lángszavu előhírnöke szólalt meg, (Ugy van! Ugy van!) a nemzet tetszhalálának gyászos éveiben humorának ragyogásával, pátoszának tüzével, nyelvének csodás varázsló erejével élesztgette, ébresztgette alélt nemzetét, és az ujabb alkotmányos korszakban a király és a nemzet egyező elismerésétől környezve, soha le nem téve lantját, kifogyhatatlan képzelettel és soha nem lankadó alkotási kedvvel érte el, mint a nemzet valódi poéta laureátusa, a patriarchák korát; míg most, nekünk még mindig korán, egész nemzetének hálájától, szeretetétől, kegyeletétől kisérve száll a tavasz virágaitól behintett sírjába. T. képviselőház! A költő halála olyan időben következett be, a midőn az országgyűlés szünetelt és ezért a kormány kötelességének tartotta a törvényhozás jóváhagyásának reményében saját felelőségére tenni meg a legszükségesebb intézkedéseket arra nézve, hogy Jókai, mint a nemzet halottja, az ő nagy nevéhez és a magyar nemzethez méltó végtisztességben részesüljön. (Általános elénk helyeslés.) Annak idejében bátor leszek a kormány részéről tett intézkedésekről és az azok során felmerült kiadásokról a t. háznak tüzetes előterjesztést tenni. Most, a ház megalakulása előtt, tudtommal formaszerű határozatot nem hozhatván, csupán arra szorítkozom, hogy a kormány ezen megtett intézkedéseiről a t. képviselőháznak rövid előzetes jelentést tegyek és az elnök urnak a ház nevében tett kijelentéseihez és intézkedéseihez hozzájáruljak. (Altalános élénk helyeslés.) Endrey Gyula jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán : 1. ház ! Azon országos gyásztól, a mely nemzetünket sújtotta, s a melyben az egész világ nyelvkülönbség nélkül osztozik, a legmélyebben meghatva, egészen lekötve és érzelmeimnek szavakat alig találva, állok itt. Költőről, és pedig a költők egyik legnagyobbikáról, a képzelőtehetségnek valójában csodákat művelő mesteréről, szellemóriásról lévén szó, nem követhetem szerény tehetségemmel az ő kápráztató fantáziáját, bár illenék, hogy róla szólva, iparkodjam költői szárnyalású szavakban hozzá méltó módon fejezni ki magamat. (Halljuk! Halljuk!) Ha őt, nemzetünknek elhalt büszkeségét tekintem és hasonlítani akarom valamihez, először is a magyar Parnasszus legragyogóbb csillagai jutnak eszembe. De csillaghoz hasonlítani őt talán kissé elkopott hasonlat volna, s nem is elég hű, mert ő fényesebb volt, az ő költői szelleme nagyobb fényt szórt nemzetünkre és az egész művelt világra, mint a milyen fényt egy csillag áraszt. A káprázatos ragyogványok közül talán az észak csodájára, az északi fényre gondolhatnék, hogy ahhoz hasonlítsam őt a költészet egén, de ez a hasonlat is hibás volna, mert bár az utóbbi csodás színben ragyog, mind a kettő: a csillagfény is, az északi fény is hideg és nem melegít. A mi nagy emberünknek, a mi nagy halottunknak pedig, mint költőnek is, mint embernek is egyik megbecsülhetetlen szép és nemes tulaj-