Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135, országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 129 konnte lediglich als Privatansicht der Mitglieder gelten.« Ez azt jelenti magyarul, hogy a bíróság soha sem állapithatja meg a maga hatáskörét és nem magyarázhat egy olyan okmányt autentikusan, a melylyel ő maga is kreáltatott, hanem, ha neki kételyei vannak a hatáskör szempontjából, először fel kell hivnia a feleket, hogy mit óhajtanak elbírálás alá bocsátani? Én már felolvastam, hogy mit csinált ez a választott-bíróság, hogy maga elmondja, hogy nem tudta, mi felett bíráskodjék, tehát a határt állapította meg. Ha pedig ez a választott-bíróság azt mondja, hogy mivel nem volt neki kompromiszszuma és hatásköri szerződése, ennélfogva e tekintetben a mindkét részről támasztott igények és kívánságok az irányadók, erre nézve a t. igazságügyminiszter nr is talán igazat ad nekem abban, hogy a világ minden perrendjével ellentétben van, hogy egy bíróság, mikor nem látja a saját hatáskörét előzetesen megállapítva, a felek által a per megkezdése után a pervitába belevont tényeket tekintse saját hatáskörének megállapi tójául. Ezt általánosságban mondtam eddig. Hogy pedig ennek a bíróságnak különösen nem volt joga határt megállapítani, azt a következőkben fogom bebizonyítani. Először is nem volt joga neki határt megállapítani, mert a törvénynek az indokolása annyit mégis mond, hogy egy vitás terület felett való döntésre lettek ők felhiva. Ez kitűnik a törvénynek a cziméből is, a mely igy szól: »Magyarország és Ausztria közt Szepes vármegye és Gácsország szélén az u. n. Halastó körüli területen az országos határvonalnak választott bíróság által leendő megállapítása tárgyában.« Megmondja tehát, hogy a Halastó körüli területet vette alapul; a törvényben pedig egész világosan van megmondva, hogy ezen határvonal megállapítását választott bírósági döntés alá bocsátja. Hogy döntést kíván esnem arbitrácziót, bizonyítja az is, hogy magának a törvénynek indokolásában és az osztrák törvény indokolásában is superarbiternek neveztetik az a harmadik ur, kit a két biró magának választ. De hogy nem voltak jogosítva ilyen természetes határt megállapítani, az saját ítéletük indokolásából kitűnik, mert eltekintve attól, hogy azok az urak, kik ezt az Ítéletet meghozták és a természetes batárnak elvén nyargaltak, szem elől tévesztették a nemzetközi jognak elveit, még más igen fontos okok is bizonyítják, hogy ők erre nem voltak hivatva. Ezt bizonyítják épen azok a nemzetközi irók, a kikre hivatkoznak. Pl. ők azt mondják, hogy oly esetben nekik a természetes határt kel! megállapítani, ha nem tudnak eligazodni a vitás területen. De Hefter egészen mást mond, mert azt mondja a 150. lapon: »Ist die wahre Grenze nicht mehr zu ermitteln. so muss das zweifelhafte Gebiet entweder getheilt oder in gemeinschaftlichem Besitz behalten werden, oder KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VIII. KÖTET. man erklärt es für neutral bis zur ferneren Entscheidung.« Ez azt bizonyítja, hogy nem a természetes határt kell megállapítani, ha a vitás határ nem puhatolható ki. hanem vagy meg kell osztani a területet, vagy közös birtokba kell bocsátani, vagy semlegesnek deklarálni. De ugyancsak ez a Hefter a természetes határokkal való svindliséget nagyon kitűnően jellemzi. Hogy a Zabje-hegységnél micsoda szélhámosság a természetes határ, azt tessék elolvasni az ítéletben. Azt mondja Hefter: »Was die Gebirge betrifft, so ist ihre Grenzqualität sehr relatív, die Pirenäen sincl gewiss die natürliche Grenze Erankreich's und Spanien's, die Alpen sind so wenig natürliche Greuzen der Schweiz als einer Nationalität, die früheren Staaten Italien's habén sich nicht nach den Appeninen gebildet. Mit der Theorie der natürlichen Grenzen ist überbaupt grosser Missbrauch getrieben. Holland hat sicher keine solchen, ebenso wenig die Schweiz, und habén doch ihr Gebiet behauptet. Selbstverständlich sind auch wirklieh natürliche Grenzen nicht unabänderlicb. Meere und Wüsten können zurückgedrängt werden.« E szerint a természetes határokkal a legnagyobb visszaélések követtetnek el; ugyanezt mondja a másik szerző is, a kire az ítéletben hivatkozás történik. Gareis: »Institutionen des Völkerrechtes« czimü munkájában : »So zweckmässig die Anlehnung der künstlich gezogenen, vertragsmässigen und historischen Grenzen an natürliche Begrenzungslinien auch sein mag, eine darauf gebaute »Theorie der natürlichen Grenzen « ist doch unrichtig; es sind die verkehrhemmenden Berge und die den Yerkehr nicht blos hemmenden. sondern — in anderer Weise — fördernden Gewässer ebensowenig mit Nothwendigkeit Staatagrenzen, als sie Sprachoder ethnologische Grenzen geworden sind, Auch diese letztern Grenzarten habén für das Völkerrecht keine irgendwie praktische Bedeutung.« Meghökken az ember, hogy a mikor ez az Ítélet ezekre a szerzőkre hivatkozik, ezek a szerzők, ezek a nemzetközi irók — a kikre rá vagyunk szorulva, mert tételes szabványok a nemzetközi jogban nincsenek annyira kifejlődve — legjobban elitélik a természetes határokkal űzött visszaéléseket. Hogy vagyunk ezzel a Zabje-hegységgel ? Mikor szegény Magyarországtól elvették — hogy milyen igazságtalanul, azt majd később fogom bebizonyítani, — ezt a szép, kies és regényes területet azon a czimen, hogy természetes hínárokat kell szabni, mit látunk? Azt, hogy mikor ők a Zabje-hegységet szabják meg természetes határul, maguk is azt mondják, hogy ezt a Zabjehegységet csak egy kis vonalon lehet természetes határnak tekinteni, mert azt mondja az ítélet, hogy a mikor pedig egy kicsit végig haladunk a Zabje-hegységen, ott rövidesen rá egy behorpadás következik, azon túl pedig ajánlja a vá17