Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

388 111. országos ülés 1902 nyomatni, szét fog osztatni, és annak tárgyalá­sára nézve bátor vagyok javaslatot tenni abban az irányban, — miután három nap közbevetését kívánják a házszabályok, — hogy a kedden dél­előtti 10 órakor tartandó ülés első tárgyául tűzzük napirendre. (Helyeslés.) Ha méltóztatnak ebbe belenyugodni, akkor ezt határozatilag ki­mondom. Más jelentós nincs. Következik az indítvány- és interpellácziós­könyvek felolvasása. Dedovics György jegyző: Tisztelettel jelen­tem a háznak, hogy az inditványkönyvben ujabb bejegyzés nincs. Ellenben az interpellácziós­könyvbe be van jegyezve: május 10-én, Bedő­liázy János a székely kormánybiztos kinevezése tárgyában a földmivelésügyi miniszterhez. Elnök: Az interpelláczió a szokott időben, az ülés végén fog megtétetni. Következik napirend szerint a Szerajevótól a Lim-völgyében az Uvácz melletti Szandzsák ha­tárig és Visegrádtól elágazólag a Hzava völgyében a Vardiste melletti szerb határig, továbbá a Samácztól Dobojig és Bugojnótől Arzanóig veze­tendő vasutvonalak építéséről szóló törvény­javaslatnak (írom. 25, 126, 127) folytatólagos tárgyalása. Kubik Béla jegyző: Molnár Jenő! Molnár Jenő: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ismét azt bizonyítja, hogy Magyarországon a közös hadügyminiszternek van a legnagyobb al­kotmányos hatalma, mert a mit 17 millió em­bernek kívánsága, egy népnek érdeke és óhaja nem tud kivinni, azt a hadügyminiszternek egy­szerű kívánsága meg tudja teremteni. Csak egy kis példát hozok fel: Királyháza és Mármaros­Sziget között hadi kitérőt kellett építeni télvíz idején; olyan kemény volt a föld, hogy a csá­kány nem fogta. Petróleummal kellett feláztatni, a petróleumot meggyújtani és így felolvasztani a földet, csakhogy a hadi kitérő meglegyen január vagy február hónapban. Azután eszébe jutott a t. hadügyminiszter urnak hadászati szempontból a királyháza-debreczeni, majd a debreczen-nyiregyházai vonalon hadi darukat építeni; meglettek a hadi daruk. De ha egy községnek az érdeke egy kis marharakodót ki­van, a mely pár száz forintba kerül, megindul­nak a tárgyalások, eltartanak egy-két esztendeig, küldöttségek jönnek fel, de a marha-lerakodó nem lesz elkészítve. T. képviselőház! Ez a javaslat egy kissé több áldozatot kivan tőlünk, mint a szeklenczei hadi kitérő. Mielőtt azonban a javaslatra rátér­nék, van szerencsém figyelmeztetni a t. házat, hogy a mikor ez az ügy a közlekedésügyi bizott­ságban tárgyalás alá került, nem volt felszerelve Általában az utóbbi időben azt tapasztaljuk mindazon javaslatoknál, a melyek bennünket Ausztriával közösen érdekelnek, hogy azok oly felszereletlenül és oly hiányosan jönnek a bizott­május 10-én, szombaton. sághoz tárgyalás végett, hogy mi, a kik nem vagyunk szakértők, abszolúte nem tudjuk ma­gunkat tájékozni, hogy mi is van velünk. De ezt meg lehet magyarázni, mert maguk a mi­niszterek, a kik az előterjesztést megteszik, sem tudják sokszor, hogy mi a háttere az előter­jesztett javaslatoknak. Sőt nem tudja ennek a javaslatnak hátterét még a t. miniszterelnök ur sem, a mint azt lesz szerencsém később meg­magyarázni. (Derültség a jobboldalon.) A mint már említeni szerencsém volt, a midőn arról van szó, hogy egy 75 milliós köl­csönre igénybe vegyék Magyarország hitelét egy harmadik állam érdekében: akkor, azt hiszem, hogy tájékoztatni kellene az országot és annak törvényhozását, hogy micsoda ímminens szük­ség forog fenn arra vonatkozólag, hogy azt a vasutat kiépítsük. Statisztikai adatokat mél­tóztassék előterjeszteni arra nézve, hogy mi a forgalma Boszniának, mennyi a kivitele, mennyi a behozatala, mennyit visznek be tőlünk oda és mennyit visznek be Ausztriából, azután tudni kellene, hogy mennyi már eddig a befektetett tőke a vasutaknál. És ha ezt megnézzük, akkor úgyis aránytalan különbséget találunk Magyar­országgal szemben. Mert a mig Magyarországon, a melynek területén 17 ezer egynéhány száz km. vasút van, 90.000 emberre jut egy kilométer vasút: addig Boszniában, melyen a vasút hossza körülbelül 1389 km., csak 85.000 emberre jut egy kilométer vasút. A mit tehát mi el tudtunk érni 1902-ig, hogy t. i. b0.000 emberre jut egy kilométer vasúti vonal, azt Bosznia 20 esztendő alatt érte el, és ezzel elérte a czivilizácüió tekin­tetében azt, hogy ma ott áll, a hol mi vagyunk. És hiába mondja a t. miniszterelnök ur, hogy ennek a finanszirozásához a mi hozzájárulásunk nem szükséges. Ezt nem bizonyította be, mert igenis kell ahhoz a mi pénzünk. Tekintettel arra, hogy Boszniának okkupaczionális költsége, mint a hogy azt tegnap méltóztatott is beismerni, 140 millió forintba került, ebből mireánk a quóta aránya szerint legaláhb 50 millió frt jut. Tehát ez 50 millió évi kamatát mi fizetjük és e réven már eddig igen nagy összeget fizettünk ki Boszniáért. Tessék kiszámítani 20 éven keresztül ezeket a milliókat, hogy azok mennyit tesznek ki, és tes­sék elgondolni, hogy ha mi ezt az összeget a mi kulturális érdekeinkre fordítottuk volna, meny­nyivel jobb lett volna az, mint hogy azt egy idegen állam kultúrájára használtuk fel. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldafon.) Hogy Bosznia a saját belszükségleteit az ő jövedelmeiből fedezi, az magától értetődik, mert a megszállás költsé­geit mi fizetjük meg. Ha mi ezeket a katonai kiadásokat kiküszöbölnők a mi pénzügyi ház­tartásunkból, méltóztassék csak megnézni, hogy akkor mennyi maradna nekünk! Ha tehát Boszniának van már annyi jövedelme, hogy ezen vasúti kölcsönnek a kamatait fedezni képes, akkor fizesse ki először azokat az összegeket, a melyekkel nekünk tartozik. Nekünk nagyobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom