Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-109

350 109. országos ülés 1902 május 6-án, kedden. megvolt, teljesen eltűnt, mert hiszen 10 és ügynéllány év előtt, a mikor lent jártam, mond­hatom, az a lehető legnagyobb volt, és mióta Né­metország betette lábát Törökországba, ez teljesen megszűnt, pedig valamikor azt mondotta Bismarck, hogy: egy brandenburgi katona csontvázát sem adom a keleti kérdésért. Most egy brandenburgi katona csontváza nélkül is mindazt elérték, a miért talán mások százezer csontvázat is oda­adtak volna. Nem kell-e szégyelnünk magunkat, mikor igy nyilatkozik Nagy-Németország egy kato­nájáról, mi pedig a magyar fiuk csontvázainak ezreit adtuk oda Boszniáért, és ma sem mondhatjuk azt, hogy közgazdasági tekintetben csak egy ezredrészét is visszakaptuk volna annak, a mit oda áldoztunk, (Ugy van! Ugy van ! balfelöl.) Az arczába kell, hogy szökjék minden magyar embernek vére, ha látja, hogy külpoli­tikánk micsoda korlátolt. (Egy hang bálfelöl: Gyerekes!) Elő példája a mi külpolitikánknak Bosznia, — ez mutatja a mi külügyi kormány­zatunknak, struczpolitikáját, a mely eldugja fejét, és nem látja, hogy mi történik körülötte. Más államok tengeren túl mennek, hogy kifejt­sék expozitiv erejüket. Látjuk, hogy már Ame­rika nem elégszik meg az ő nagy területeivel, hanem Európa felé tör. Emlékezzék csak vissza a t. ház, én voltam az első, midőn a kubai há­ború folyt, a ki ugy nyilatkozott a házban e háborúról, hogy nagyon csodálkozom Európa viselkedésén, mert a kubai háború nem Spanyol­ország és Amerika háborúja, hanem Ameriká­nak Európával való mérkőzése. (Ugy van! Ugy van a néppárton.) És bekövetkezett az, a mit én akkor mondtam, és azt hiszem, hogy ma mindenki belátja, hogy ez csakugyan ugy van, mert tulajdonképen ott dőlt el Európa és Ameri­kának a sorsa a jövő közgazdaság fejlődésében, a mikor magának akarja Amerika az egész világ közgazdasági politikájának vezetését biztosítani. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Mikor mi azt látjuk, hogy minden állam, még a tengeren túl is igyekszik közgazdaságának tért hóditani, mikor látjuk azt, hogy Oroszország, Németor­szág, sőt Olaszország is óriási megfeszítéssel igyekszik az ő közgazdasági erejének értékesíté­sére kifelé, akkor ezzel szemben találjuk, t. kép­viselőház, azt az élhetetlenséget, a mi a mi diplomácziánk vezetésében megvan, (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: Igaz! Ugy van!) a mi kifejezésre jut a boszniai kérdésnél abban, hogy 20 és egynéhány éve okkupáltuk nagy pénz- és véráldozattal Boszniát ós még ina sincs Bosz­nián keresztül utunk, hogy a Balkán belsejében közgazdaságilag érvényesülhessünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szeretném én látni azt a diplomatát vagy bárkit is, a ki nem is az egyetemen, hanem Soroksáron tanulta a köz­gazdasági politikát, vájjon mit szól ehhez; nem neveti-e ki a világ a mi nagyhatalmi állásunkat, hogy 23 esztendeje annak, hogy Boszniát okku­páltuk és még ma sincsen utunk Bosznián ke­resztül és nem gyakorolhatjuk azt a befolyást sem Albániában, sem Maczedóniában, melyre Bosznia megszállása feljogosít. De ezen, a ma­gyar közgazdaságra életkérdéses útvonal, mely Magyarországnak esetleg önálló berendezkedése szempontjából a legfontosabb utunk, Szalonikiig nincsen biztosítva. (Ugy van! balról.) T. képviselőház! Itt van a mulasztás; itt van az, a miért nem lehet eléggé kemény bírá­latot nondani diplomácziánk irányítása felett, és ebben látja az ember megtestesítve azt, hogy a mi diplomácziánk vezetősége nem tanul, nem okul soha, hanem mindig csak a spanyol etikett mögé bújik és az minden. Az bizonyos, hogy ezen nagy mulasztásban részes még valaki ott Boszniában és részes első sorban az igen t. Kállay miniszter ur, és a bosnyák ügynél csak­ugyan bevált az a föltevés, hogy a mi érdekeink elhanyagolására vezet, ha magyar embert tesznek oda az élére, akkor bizonyos, hogy a fék a leg­jobban fog.. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Én nem tudom elképzelni, hogy egy magyar ember Bosznia kormányzata élén év­tizedekig el tudja tűrni, hogy a magyar köz­gazdasági érdekeknek minimális teljesítése: azaz a magyar államvasutakkal való direkt össze­köttetés ne létesüljön. Hiszen nem lett volna szabad, mint magyar embernek egy évig sem maradni állásában, ha Magyarországnak ezen feltétlenül jogos és elismert jogos követelménye keresztül nem vitetik. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy történt az, t. képviselőház, hogy mind­ezideig nem lett ez keresztülvive? Minden­esetre bűnös maga a képviselőház is, a mennyi­ben nem szorgalmazta ezen vitális érdekeket. Én voltam tulajdonképen, a ki folyton, minden költségvetésnél Boszniára irányítottam a ház figyelmét és felsoroltam mindig azt a méltány­talanságot, a mi a magyar közgazdaság,ellenére az ottani intézményekben feltalálható. És külö­nös dolog, t. képviselőház, hogy még sem tör­tént ez irányban valami felbuzdulás vagy lelke­sedés, sem a közvéleményben, sem a lapokban, sem a képviselőházban, mintha csak Bosznia ne­künk semmi volna, mintha Bosznia a mai viszo­nyok között nem lenne a legértékesebb objektum, mely oly sok vérbe és pénzbe került, s melyet fel ne kellene használnunk. Ma még mi magya­rok Bosznia közgazdasági vonatkozásaiban, saj­nos, ott vagyunk, a hol az okkupáczió alatt voltunk, áldoztunk sok vért és pénzt, de hasz­nát még nem láttuk. És miért nem láttuk hasz­nát ? Azért, mert mintegy mesterséges módon megakadályozzák a mi érvényesülbetésünket. A t. képviselő ur a túlsó oldalon tagadólag int; majd megfelelek és bebizonyítom, hogy igazam van. Mesterséges módon tartják vissza a magyar közgazdaságot attól, hogy Boszniában érvénye­sülhessen. (Halljuk / Halljuk! a szélsobalol­dalon.) T. képviselőház! Legyen szabad az alapja-

Next

/
Oldalképek
Tartalom