Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-69
69. országos ülés 1902 folytonosan az ország különböző részeiben. (Általános helyeslés.) Jelenthetem is a t. háznak, hogy ilyen másodrangú bábaképző-intézet van Eperjesen, Miskolczon, Nyitrán, Kaposvárott, Rimaszombaton és más három-négy helyen is, és hogy hajlandó vagyok erre annál az összegnél, a mely fel van véve, még nagyobb összeget is fordítani, mert azt tartom, hogy már a gyakorlati fogásokra való kitanitás, magának a tisztaságnak és a tisztaság szabályainak elsajátítása is a falusi bábáknál már bizonyos haladást fog előidézni és a gyermek-halandóságot, mely, fájdalom, oly nagy, profilaktikus módon lehetőleg apasztani fogja. (Igás! Ugy van!a jobboldalon.) Azt is hajlandó vagyok megszívlelni, hogy az elsőrangú bába-intézeteknél az ösztön dijakat szaporítsam. Kassán, Szombathelyen, Kolozsvárott, Budapesten és más városokban ki is adtam erre nézve az utasítást, mert a gyermekhalandóságnak lehető szűk korlátok közé való szoritása oly nagy feladatot képez, amelyet szivem egész melegével felkarolok és felkaroltam, amit méltóztatnak látni abból is, hogy a gyermekvédelem tekintetében már mennyit tettem, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) hisz törvényekkel és alkotásokkal számoltam be e tekintetben. A t. képviselőház tudja, hogy annyi történt e téren, hogy valósággal oly hatalmas lépéssel mentünk e tekintetben előre, a melyet tényleg nem is sejtettünk. (Altalános helyeslés.) Ma már jelenthetem, — csak fejből mondom a számokat, mert nem akarom hosszas, részletes előadással és az adatok összeszedegetésével a t. ház türelmét igénybe venni — hogy szegény elhagyatott gyermeket ápolunk 18—19 ezerét és költünk 3 millió koronát magára az elhagyatott gyermekeknek védelmére. (Általános helyeslés.) Ez olyan haladás, olyan eredmény, a mi kell, hogy a gyümölcsét megteremje, meg is fogja teremni, (TJyy van! jobbfelöl.) mert a mi most még csak kezdetén van, az egy pár esztendő alatt igen nagy és igen látható nyomokat fog maga után hagyni, (Elénk tetszés a jobb- és a baloldalon.) Ezt rögtön nem lehet látni, az természetes; de ez meg fogja a maga eredményét a jövő esztendőben mutatni. Felállítunk ilyen menházakat nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is és mert kombinálva. az első gyermekmenhelylyel és a Fehér KeresztEgylettel, szóval a társadalom közreműködésével szándékozom szervezni ezt az ügyet, egy nagy minta-intézetet kivánok létesíteni, de nem azért, hogy minden gyereket a fővárosban tartsunk, hanem hogy kihelyezzük azokat a vidékre. Itt tehát csak betegek és gyengék fognak tartatni, E menházakat az ország egészséges helyein deczentralizálva több helyen, a hol az szülészképzővel és bábanevelővel kapcsolatba hozható, akarom felállítani. (Elénk tetszés a jobbés a baloldalon.) Erre vonatkozólag tárgyalások is folynak már igen sok irányban ugy, hogy 4—5 várossal már annyira vagyok, hogy ottan valószínűleg a legközelebbi időben ezek az intézetek márczius 10-én. hétfőn. 155 meg fogják kezdeni működésüket. E városok közt van Kassa,_ Szombathely, — gondolom — Békés-Gyula. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Abban is igazat adok Major Ferencz képI viselő urnak, hogy az elmegyógyintézeteknek és az elmegyógyügynek kezelése, a mi most szükségből történik, nem felel meg egészen a czélnak, mert áll az, hogy a kórházaknál csak ugy mellékesen odaállítani egy elmegyógyintézeti ; kis osztályt, nem felel meg a czélnak. Sajnos, mi igen elmaradott állapotban vagyunk ezen a téren is. Ha jól emlékszem, össze van irva talán 34 — vagy 35 — ezer hülye és elmebeteg. Ebből talán 15 —16 ezer elmebeteg és 16—18 ezer hülye. Hülyeintézetünk is van, mert a lipótmezei téboly: dához építtettünk egy szakaszt. — gondolom — 50 hülye számára. Szóval iparkodunk itt is eleget tenni, a mennyire lehet, a követelményeknek. Hanem ez nem elég, mert ezen összeirt 34.000 hülye közül szorosan véve csak 5—6 ezret tudunk elhelyezni, a többi pedig — mint a képviselő ur magát kifejezte, — futóbolond, vagyis szabadon jár. Ez nem állapot, a mit fenn lehet tartani és én a jjénz ügyminiszterrel épen mostan tárgyalok, hogy a létesítendő beruházások közé az, a mi már régen terveztetett, de eddig csak az előtanulmány stádiumában volt, egy nagyobb szabású — nem Budapesten, hanem az ország más helyén felállítandó — elmegyógyintézet is vétessék fel, a ^mely ezen a szükségen lehetőleg segíteni fog. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) A mit a t, képviselő ur a, trachomára vonatkozólag mondott, az lehet, hogy helyes \ r sőt elvileg és így elvontan, biztosan helyes is. Ámbár én nem vagyok orvos, de magamnak is ugy tetszik, hogy igaza van a képviselő urnak. Csak hogy roppant költséges volna szemészeti kórházakat felállítani és abban a trachoma-betegek számára külön osztályokat lótesiteni és a nagy költségek daczára sem volna az j>raktikus. A trachoma-betegség, a mely egy veszedelmes járvány, a belügyi kormányzatnak figyelmét már évek hosszú során igénybe veszi, mert itt igazán csak az abszolút elzárás és a feltétlenül tiszta kezelés az egyedüli gyógymód. Arra kell tehát törekedni először, hogy orvosok képeztessenek ki, a kik értenek a trachoma-kezeléshez és másodszor, hogy drakonikus módon — mondhatom, nem lehet máskép, — kell keresztül vinni ezt az elzárást az adminisztráczió terén. Kis mértékben azonban a trachoma-megbetegedések számában is apadás állott elő, mert kevesebb ma a trachomás beteg. Van azonban 32 állami trachoma-orvosunk és 10 trachoma-kórházunk. Ezen intézményt is fejleszteni fogjuk tehát annyira, a mennyire csak lehet. (Helyeslés.) A mi a tuberkulózist illeti, ez az emberiségnek és modern állapotainknak mondhatnám 20*