Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-47

47. országos ülés 1902 február 6-án, csütörtökön. 293 pedig nagyon könnyen ki lehet venni lajblink zsebéből, a nélkül, hogy ezt meg lehetne érezni. Hát, igen t. ház, ha már méltóztatott ezt felemlíteni, igenis, ezen eljárás ellen mi görögkatholikusok mindannyian tiltakozni fogunk, mert mi éppolyan katholikusok vagyunk, mint a latin szertartású katholikusok (Élénk helyeslés a néppárton.) és — bocsánatot kérek — a mi papjaink hazafiságához kétség sohasem fért, és sohasem fog férni. Ennélfogva nincs is arra szükség, hogy azoknak viselkedését pórázon tartsa akármilyen államhatalom. És ha önök óhajtják a maguk papjaik függetlenségét megoltalmazni, (Felkiáltások a néppárton: Akarjuk! Akarjuk!) akkor azt mi is akarjuk. Vagyis ha ugy rendeztetik a kongrua, hogy a latin szertartásuak is azt az államtól kapják, akkor ezt mi is elfogadjuk, nincs ellene kifogásunk, a paritás elvén állunk. Ellenkező esetben oldassák meg a kérdés főleg azért is, mert az TJnio szerint egyenlő részesei vagyunk a katholikus vagyonnak, ugy, hogy mi is katholikus vagyonból kapjuk papjaink kongruájának a rendezését. Artim Mihály. Nem vitatja senki! Rabár Endre: Ezekben — gondolom — ezt a témát körülbelül ki is merítettem. Engedelmet kérek, hogyha a t. ház igen becses türelmét egy kissé hosszasabban is vettem igénybe. Van azonban még egy fontos kérdés, a melyről meg nem emlékeznem mulasztás volna. (Sálijuk! Sálijuk!) Ez a magyar lithurgia kérdése. Igen t. ház, ki kell emelnem és ki kell jelentenem, hogy én ezt a kérdést a magam részéről mint közvetlenül érdekelt fél is kizárólag egyházi vonatkozású kérdésnek ismerem és tekintem és nem azért hozakodom e kérdéssel elő, mintha az a parlament elébe tartoznék, . . . Sebess Dénes : Dehogynem tartozik! Rabár Endre : . . . hanem, mert ezt a kérdést én már itt találtam, mert ez a kérdés itt a parlament előtt már többször felszínre volt hozva és mert legutóbb is a felirati vita alkalmával Komjáthy Béla t. képviselőtársam szintén szóba hozta itten. Ezt a kérdést ebben az országban látszólag mindenki ismeri; én mégis tapasztaltam, hogy sokan nem ismerik annak valódi értelmét. Legyen szabad tehát egy pár vonással jeleznem ezen magyar lithurgia kérdésének főbb vonásait. A mint beszédem elején volt szerencsém jelezni, a munkácsi és az eperjesi egyházmegyék görög-katholikus hivei között mintegy 300.000-en vannak olyanok, a kiknek anyanyelve tisztán magyar. Már most, miután nálunk görög-katholikusoknál a szertartás különbözik a latin szertartástól, a mennyiben a latin szertartásban a misét a pap egyedül végzi, ellenben nálunk, görög-katholikusoknál a misét a pap és a nép egyeteme végzi, korrespondeáló lévén ez az eljárás mise alkalmával és más szertartásoknál, mert hisz ugyanígy van a a keresztelésnél, a temetésnél és minden más szertartás alkalmával; ennélfogva, a mennyiben quasi dogma — mert nem dogma — a latin szertartásuaknál, (Ellenmondás a néppárton. Sálijuk! Sálijuk!), hogy a nyelv a szertartásban a latin nyelv és csakis az egységesség szempontjából van igy, éppen annyira quasi dogma — mert szintén nem dogma nálunk sem — hogy a szertartási nyelv a nép által értett nyelv legyen. Már most, igen t. ház, tekintettel arra, hogy nekünk mintegy 300.000 görög-katholikusunk van, a kik a magyar nyelven kivül más nyelvet nem tudnak és nem beszelnek, már mintegy száz esztendővel ezelőtt a lelki szükség hozta magával, hogy egyes papjaink lefordították a szertartást és, abuzusképen, elismerem, bevitték az egyházba ezt a magyar szertartást. (Sálijuk.' Sálijuk!) Már most, igen t. ház, ámbár mondom, ez egy százados gyakorlat Hajdú, Szabolcs, Heves, Borsod és más olyan vármegyékben, a hol ezen görög-katbolikusok vannak, miáltal vált ez a kérdés akuttá és miért jött ez tulajdonképen oly élesen felszínre? (Sálijuk!) Ennek oka az, hogy a mi hajdúságunk, főleg a hajdú-dorogiak, nem érezték magukat egészen biztosságban, noha már egy évszázad óta valósággal használják ezt a szertartást, hanem mint jó keresztények és jó katholikusok érezték azt, hogy ők ezt bizonyos mértékig tiltott módon vették be, mert a legfőbb egyházi hatóság ezt részükre nem engedélyezte, miután nem is kérték. Hogy tehát ezt a jogot biztosítsák, kérelmezték a magyar püspökség felállítását. Ugy vélték, hogy ezen püspökség felállításával kapcsolatban fogják maguknak majd a magyar lithurgiát örökre biztosítani. Éppen a millennáris esztendőben jött fel ide Budapestre egy százas deputáczió, végigjárta közéletünk minden nevezetes emberét, azzal a kárelemmel, hogy támogassák az ő ügyüket. Ugyanezen alkalomból ezen feljött görög-katholikus magyar hivők óhajtottak itt Budapesten szent misét hallgatni, mert ehhez hozzá vannak szokva. Már most megtörtént az az eset, hogy az egyetemi templomban elvégezték a maguk miséjét, itt lévén Újhelyi András, jelenleg is élő papjuk, a ki végezte a misét, természetesen a hogy ők hozzá voltak szokva, magyar nyelven. Hogy, hogy nem, nem kutatom, ezért valaki feljelentette őket Rómában és ennek a feljelentésnek az eredménye az volt, hogy Rómából a görög katholikus püspökökhöz tiltó rendelet érkezett, a mely szerint a magyar szertartás azonnal megszüntetendő és a könyvek azonnal elégetendők. (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Szép! Sallatlan!) Rákosi Viktor: Tessék, az üldözött nemzetiségek ! Csak a magyart üldözik Magyarországon, oláhnak szabad oláhnak, orosznak orosznak lennie. Kubik Béla: Mégis csak hallatlan, hogy ezt eltűrjük! Minek van a kormány? Meg a püspökök! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Hallatlan, hogy Magyarországon ily dolog megtörténhessék !