Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.
Ülésnapok - 1896-575
§2 575. országos Illés 1900. májas 11-én, pénteken. vidék pusztulásának, a felvidéken divó kivándorlásnak, a rossz adminisztráezíó mellett, egyes egyedül az 1888 : XXI. törvényczikk az oka. 1887-ben az a szegény felvidéki paraszt, — és itt hivatkozom a kormánypárti képviselőkre, — kapott egy métermázsa burgonyáért 2 forint 40 — 2 forint 50 krajczárt, a mi holdanként; kitett 40—50 forint bruttó jövedelmet. Azóta csak nagynehezen adja el azt 1 forint 50 — 1 forint 20 krajczárért, mert azok a kis szeszfőzdék, melyek nemcsak a saját mezőgazdaságuk, hanem más gazdák érdekében is működtek, és a melyek megvásárolták a burgonyát, egymásután megszűnnek. Ennek következménye az lett, hogy mivel nem akadt vevő, nem is akadt termelő. Éu felajánlom a t. pénzügyminiszter úrnak vezetésemet, ha reám bizza magát, hogy mutatok neki felvidéki batárokat, a melyek puszták, és a melyeket nem vetnek be, mert a föld a hozamot meg nem hozza, mivel az a burgonyatermés nem fizeti ki míigát többé, mást pedig ültetni, és földet máskép megművelni, nem lehet. A gazda tehát kénytelen abbahagyni mezőgazdaságát, veszi a vándorbotot és kivándorol. (Úgy van! a baloldalon.) A mikor ilyen mélyreható szocziálpolitikai szempontok jutnak be, akkor előáll az áldozatkész nagyipar és azt mondja: te mezőgazdaság meg lettél rontva eddig, a mi közbenjárásunkkal is, mert ezeknek az áraknak depressziójára mi is befolyást gyakoroltunk ; meg lettél rontva azáltal, hogy mi a befolyásunkkal — talán a pénzügyminiszter úr nem is érzi ezt, — oda vittük a dolgot, hogy becsempésztünk egy törvényjavaslatba három fatális szót, és ezen a három fatális szón, mint Shylock, lovagolva követeljük, hogy ti mezőgazdák, váltsátok azt meg, és fizessetek nekünk 70.000 forintot, noha ez nagyon jól esnék nektek is. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) T. pénzügyminiszter úr! A törvényben van egy intézkedés, hogy a törvénynek jótéteményei csak azon esetben részesítik az illető mezőgazdát, ha hazai iparosnál készítteti az ő berendezését. Egy nagy miniszter, Colbert, nagyon jól tudta ezt elvégezni. Nem volna-e jobb ezt a 70.000 forintot a szegény és csak kis birtokkal rendelkező mezőgazdáknak, — a kikre nézve, ha nem is állanak az adatok abban a mértékben, mint azt Komjáthy Béla képviselő úr mondta, hanem a kiknek mégis nehezére esik a mezőgazdasági szeszfőzdét felállítani, — segélyképen kiadni, mint ezeknek a kapzsi uraknak odavetni, csak azért, mivel bárom fatális szó van a törvényben? A tervezett eljárás nem osztó igazság, nem felel az meg azon jogos követelményeknek, a melyeket ez országban minden gazdasági üzemet mívelő egyén támaszthat, hogyha egyenlő teherrel róják meg, egyenlő előzékenységgel is használjanak neki. Ezen oknál fogva én a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Dedovics György jegyző: Hieronymi Károly! Hieronymi Károly: T. képviselőház! Az előttem szólt t. képviselő úr két alaptételből indul ki. Először is ecsetelvén a magyar mezőgazdaságnak kétségtelenül kedvezőtlen és rossz helyzetét, ezért az ország eddigi 25 éves közgazdasági politikáját okolta. Ha tekintetbe veszsziik azt, hogy a mezőgazdaság Európaszerte azokban az államokban, a melyek diametriálisau, ellenkező közgazdasági politikát folytatnak, szintén hasonló, sőt mentül jobban megyünk nyugatra, annál kedvezőtlenebb helyzetben van: akkor nem lehet a közgazdasági politika ennek a kedvezőtlen helyzetnek az oka. Mert Angliában, a mely szabad kereskedést űz és Francziaországban, a mely meglehetősen magas védvámokkal veszi magát körül, a mezőgazdaságnak helyzete egyformán rossz, sőt kétségtelen, hogy rosszabb, mint Magyarországon. Rosszabb azon egyszerű oknál fogva, mert az az ok, mely alatt az európai mezőgazdaság szenved, tudniillik a tengerentúli terményeknek a közlekedési eszközök nagy tökéletesítése folytán Európába való özönlése Őket közvetlenebbül érinti, mint Magyarországot. Nem lehet tehát a magyar közgazdasági politikát okolni azért, hogy a magyar mezőgazdaság helyzete ma tényleg csakugyan nagyon kedvezőtlen. A másik alaptétel, a melyből t. képviselőtársam kiindult, az, hogy a mezőgazdaság rossz helyzetét a nagytőkének és a nagyiparnak kapzsiságával okolja és hogy a mezőgazdaság ezeknek a tényezőknek körmei között van. No, én óhajtanám, hogy a t. képviselő úrnak igaza lenne annyiban, hogy volna Magyarországon nagy tőke. De hiszen nyilvánvaló dolog, hogy egyik legnagyobb bajunk, közgazdaságilag egyik legnagyobb hátrányunk, hogy bizony nagyon szerény a mi tőkebőségünk. Arról pedig, hogy nagy tőkéről beszéljünk, hogy nagy tőkék állanának az országnak rendelkezésére, vagy épenséggel, hogy nagy ipar lenne itt az országban, már csakugyan nem lehet szó és így ahhoz, hogy valaki ezt lássa, — megengedjen t. képviselőtársam, — nagy fantázia kell. A miket különösen a törvény egyes intézkedéseire mondott, azokkal nem akarok e perczben foglalkozni, mert beszédem folyamán úgy is rájövök azokra, csak még egy dolgot kivánok kiemelni, és ez az, hogy azt állítja, hogy a felső-magyarországi szeszfőzdéknek tönkremenetelét, a mi kétségtelenül igen nagy hátrányára volt a felső-magyarországi mezőgazdasági üzemeknek, az 1888-iki kontingens-törvény idézte elő.