Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-480

26 480. országos ülés 1899. október 3-án, kedden. kifejezést adjunk. Én t. elvtársaim nevében is minden bővebb indokolás nélkül kijelenteni, hogy mivel mi a kegyelet ezen nagy tényénél, melylyel azon vértanúk emlékének hódolni akarunk, minden politikai momentumokat, avagy reminisz czencziákat mellőzni kivánunk,elfogadjuk a miniszterelnök úrnak módozatát. Perczel Béni jegyző : Polónyi Géza! /Polónyi Géza: T. képviselőház! Előrebocsájtom, hogy tisztán és kizárólag egyéni álláspontomat fogom néhány szóval indokolni, mert nem volt alkalmam elvtársaimmal a miniszter elnök úr indítványa felett értekezni. Én, t. képviselőház, abból az álláspontból indulok ki, hogy akkor, a mikor a magyar nemzet a vértanúk emlékszobránál ötvenéves gyászÜnnepre készül, azon történelmi múlt után, a mely Magyarországra néz^e ezen kérdésben irányadó, a törvényhozás termében két érzelemnek kell dominálnia. Az egyik a hazafias kegyeletünk igaz megnyilatkozása, a másik az engesztelés. Én úgy hiszem, hogyha előzetes megállapodások alapján történt volna az, hogy a t. miniszterelnök úr által proponált módozat terjesztetik a ház elé, ennek a kettős érzelemnek, tudniillik a hazafias kegyelet megnyilatkozásának és az engesztelés tényének talán eleget is tett volna. Most. t. képviselőház, mikor én a magam részéről szívesen járulok hozzá, hogy ezen indítvány elfogadtassák, egy másik, és sajnálatomra politikai faktor is kerül a kérdésbe, a melyet lehetetlen figyelmen kivííl Nagynunk. A törvény hozás bölcseségének megfontolása alá kell bocsájtani azon nagy tényt, hogy abban, a mit a t. miniszterelnök úr elmondott, milyen politikai erő és konztquenczia rejük. A mélyen tisztelt miniszterelnök úr indítványa lényegében abban különbözik Kossuth Ferencz t. képviselőtársam indítványától, hogy a miniszterelnök úr a ház elnöke által téteti le a koszorút, nem mondja azonban el azon indokokat, a melyek őt arra vezetik, hogy Kossuth Ferencz indítványának többi részeihez miért nem járult hozzá. Kz is a tapintatosságnak kétség kivííl oly megnyilatkozása, a melyet én szívesen nyugtázok, mint ilyent, de kielégítőnek nem tartok. A disztinkczió világos és egyszerű: a miniszterelnök úr álláspontja szerint a törvényhozás egyik faktora, a képviselőház, mint ilyen, résztvesz a gyászünnepélyen ; a végrehajtó hatalom azonban magát ezen kötelezettség alól kivonja és ez a rész az, a melyre én azt mondom és ismétlem, hogy szívesen nyugtázom, hogy elég tapintatos volt a miniszterelnök úr abban, hogy semmit sem mondott, hogy miért nem? Azonban olyan történelmi előzmények után, — a melyeket csak mint példákat hozok fel, — midőn a magyar kormány a Badeezky-szobor leleplezésénél magát hivatalosan képviseltette, továbbáa Tegethof,... (Felkiáltások a szélsőbalon: Az Albrecht-szobornál!) az Albrecht-szobornál, okvetlenül fel fog merülni a történetíró előtt az a kérdés, hogy akkor, a mikor a nemzet vértanúinak 50 éves gyászünnepét üli, vájjon mi lehetett az oka annak, hogy a végrehajtó hatalom a nemzet ünnepéből magának részt nem vett. Lehetetlen ezt felvilágosítás nélkül Nagyni, mert könnyen arra a téves konzequencziára juthat a történetíró, hogy volt a magyar nemzetnek az 50 éves évfordulónál egy még gyászosabb korszaka, midőn a nemzet kormánya magát a Felség kormányának és nem egyúttal a nemzet kormányának tekintette. T. ház! Ezen hamis alkotmánytétel ellen nekem kötelességem állást foglalnom, bár mélyen sajnálom, hogy épen ilyen nemzeti gyászünnep alkalmával politikai motívumokat kell ebbe a vitába belekevernem és örvendetesebbnek tartottam volna, ha az országgyűlés egyhangú megállapodással vitte volna el hazafias érzetének igaz áldozatát abban a koszorúban, a melyet kegyelete jeléííl tesz a mártírok sírjára. Nekem mindazonáltal mégis fel kellett hívnom erre a t. ház figyelmét; és kérve kérem a miniszterelnök urat, hogy a mit elhallgatott, mondja meg, hogy tudniillik mi lehet az az ok, a mely Magyarország miniszterelnökét, vagy kormányát meggátolja abban, hogy az első magyar felelős minisztérium elnökének sírjához nem mehet el koszorújával, és mi lehet az indoka annak, hogy a végrehajtó hatalom kivonja magát azon kötelezettség alól, hogy a nemzettel együtt érezve, szolidaritásban álljon vele a kegyelet érzésében is? Kötelességemnek tartom azt is kijelenteni, hogy engem az 50 éves gyászünnepély alkalmával egyáltalában semmiféle bosszúnak, vagy megtorlásnak érzete nem vezet és nem irányít. Én a Hentzi-kérdést a vértanúk 50 éves gyászünnepélyével összvegyíteni egyáltalában nem akarom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én akkor is elmentem volna Aradra az 50 éves évfordulóra, és akkor is megkívántam volna, hogy a nemzet törvényhozása vigye el koszorúját at aradi vértanúk szobrához, ha a Hentzi-szobrot a Felség jelenlétében ledöntötték volna, mert az nem változtat azon a történeti tényen,hogy 50 esztendeje annak, hogy a 13 vértanú a nemzet igaz ügyéért, szabadságáért és jövendőjéért életét és mindenét feláldozta. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én ezt a két dolgot nem vegyítem össze. De épen azért, mert ilyen preczedencziák mégis vannak, én szívesen elismerem azt, hogy alkotmányjogilag az indítvány egyik része talán kifogás alá eshetnék, mert a képviselőház, mint ilyen, a honvédség felett nem rendelkezik. A képviselőház