Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-480

480. országos ülés 1899. október 3-án, kedden. 2g, kok emlékének megünneplésétől, mert nem a hősöket látják bennük, — bár ők is kénytelenek elismerni, hogy azok voltak, — hanem az esküszegőket. De feledik, hogy ama vértanúk legnagyobb részt ide voltak vezényelve a hadügyminiszter által, mint Aulich, Török Ignácz stb., részben pedig már előbb itthon voltak, s katonai rangjukról leköszönve éltek. Ezek 1848-ban felsőbb utasításra esküt tettek a magyar alkotmányra, úgy, a mint letette ezen esküt Hentzi is, mikor Péterváradon átvette a parancsnokságot. Hát már most melyik eskü az irányadó? Mindenesetre az utóbbi, mely sokkal újabb volt, s a melyet szintén felsőbb rendeletre tettek le. A menekült tábornokok között volt egy, Stein nevű, a ki később mint török basa halt el, a ki Bemnek volt haderődítési igazgatója és Török Ignácz mellett a legtamíltabb hadmérnök volt a hadseregben. Német születésű ember vala, sőt azt lehet, mondani, magyargyűlölő. Legalább a többnyire ujonezokból, tanulatlan elemekből álló erdélyi magyar Seregről ez a nagyon pedáns, megrögzött reguláris katona sokszor szinte megvető nyilatkozatokat tett. S mikor figyelmeztették, hogy akkor tehát miért harczol velük, élükön? azt felelte: kötelességem velük szolgálni s véremet és életemet is feláldozni, mert esküt tettem a magyar alkotmányra. Pedig ő egykor katonai tanár volt az olmüczi katonai akadémiában, teln't jól tudta, hogy melyik eskü kötelezi őt: az a régi-e, a melyet az osztrák katonaságnál tett valaha, vagy ez az új, melyet a magyar alkotmányra 1848-ban tett le? S ezért híven vérét ontotta a magyar ügyért, noha ezzel az ügy gyei, vagy legalább annak számos tényezőjével egy cseppet sem rokonszenvezett. De fájdalom, a hadseregben, melynek érzülete és gondolkozása mostanában retrográd irányban halad, — a főtisztikart és a vezetőköröket értem, — nem tekintik azt, hogy ez azóta néphadsereggé vált az általános hadkötelezettség behozatala következtében ; folytonosan a régi zsoldos hadsereg szelleme kisért ott és' újul föl hátrainenő irányban, jelenleg inkább mint valaha. Minthogy ily szellemet táplál a főtisztikar: előttük azért oly nagy bűnösök az aradi vértanúk, mert ők katonai esküjöket megszegték. De viszont a magyar alkotmányra letett esküjök megszegését talán érdemnek tekintenék ugyanez urak, úgy, a mint Hentzinéí; ellenben a régi katonai eskü megszegését oly megbocsáthatatlan bűnnek tartják és főleg ezért ítéltettek halálra ama hősök. Fájdalom, nálunk a katonaság az államban külön állam; s a magyar kormánynak nincs elég hatalma arra, hogy a nemzetet bántó ünnepélyeket, mint a milyennek a nyáron tanúi voltunk, letiltsa; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) nincs arra sem elég hatalma, hogy egyetlenegy KÉPve. NAPLÓ. 1896—1901. XXIV. KÖTET. • honvédszázadot odavezényeltessen Aradra, hogy ez zás dóját ama hős vértanúk emléke előtt meghajtsa. Hanem ha így meghajolunk : nem is lesz sohasem hatalmunk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az én elvem az, hogy azokat a bizonyos köröket, melyek láthatatlanul dolgoznak, s melyeknek befolyását láttuk például a Hentzi ünnepélynél, engedékenységgel, nagylelkűséggel, feledéssel soha le nem kenyerezzük. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondják, ne lebbentsiik fel a fátyolt a múltakról. Nem is lebbentettük fel, hanem ők rántották le kíméletlenül azt! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) sőt kegyetlenül megbüntették még a vitéz generálist, báró Fejérvárit is. 0 ugyanis azt mondotta a lefolyt parlamenti viharos napokban, hogy Krieghatnmer hadügyminiszter úr ama kommentárját, melyet ő Felsége egyszerű gtilusú elhatározásához csatolt, tapintatosabban fogalmazhatta volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezért a szóért kellett meglakolnia báró Fejérváry Grézának. Meg is lakolt, mert Krieghammer megmutatta neki, hogy a honvédségnek is oda kellett mennie főparancsnokával együttt és tisztelegnie s meghajtania zászlóját az áruló Hentzi emléke előtt. E lealázó ténynyel megmutatta Kriegham mer úr a maga uagy, omnipotens hatalmát báró Fejérváry Géza felett is. Most tehát azzal engesztelhetné ki báró Fejérváry Géza a nemzeti közvéleményt, ha ő küldetné ki magát Aradra és ő, a vitéz katona, hódolna a vitéz katonák emlékének. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt tartanám én a legszebb elégtételnek, ha ő, mint honvédminiszter és tábornok az ottani zászlóaljjal kivonulna díszsortűzadásra, és a honvédzászlónak ama dicső vértanúk előtt való meghajtására. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Sokat lehetne még mondanom, de megvallom, annyira elfogott egyrészről a fájdalom sülyedésünk felett, s másrészről a kegyelet érzete, hogy ebben a pillanatban ezen szomorú tárgyról hosszasabban beszélni alig tudnék. Egyszerűen kijelentem tehát, hogy a miniszterelnök úr indítványán kivűl elfogadom és kérem elfogadni Kossuth Ferencz tisztelt elnököm és barátomnak a kegyeletnek több és magasztosabb nemű jeleit indítványozó beadványát, a mely nemcsak egyszerű koszorú küldését, de az ország képviselőháza kegyeletét a vértanúk emléke előtt egyébképen is nyilvánítani czélozza. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon) /Tóth János jegyzőS Molnár János! Molnár János: T. ház! Nem voltam ugyan jelen, de értesültem azon módozatról, melyet a t. miniszterelnök úr proponált, hogy azon kegyeletünknek, mely úgy vélem, mindnyájunk szivében élénken él az aradi vértanúk iránt, 4