Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-480

24 480. országos ülés 1899. október 3-án, kedden. veszem ki a t. miniszterelnök úr beszédéből, hogy azon fájdalomnak és kegyeletnek érzése mellett, melyet most hallottunk szájából ama székről — de nem is szólhatott egyebet, mint magyar ember, — tehát ezen érzelmeket most is csak egy koszorú által óhajtja kifejezni, a melyet az elnök úr tenne le az aradi szoborra. Én természetesen, éa azok, a kik velem egyetértenek, beleegyezünk ebbe, mint a gyász egyik kifejezésébe, csakhogy és itt van azután az eltérés köztünk, hogy mi a kegyeletnek egyszerűen csak ennyi jelével nem bírunk megelégedni: mi a fájdalmat sokkal élénkebben érezzük a nagy martírok elvesztése felett ezen a félszázados gyászünnepen, hogysem a nemzetnek kegyeletét még egyéb módon is kifejezni ne óhajtanánk, különösen akkor, mikor azon férfi emléke iránt, a ki ellen ama dicsők küzdöttek, nemrég a katonai kar a kegyeletnek olyan fényes ünnepélyes j'eleit adta. Hentzit értem, a kinek neve még sokszor fog kisérteni ebben a teremben, a kinek az emlékére akkora ünnepélyt rendeztek augusztus 12-én. Micsoda szerény dolog ehhez képest egy koszorúcska a t. ház részéről az aradi vértanúk emlékére! Ha már a honvédséget kirendelték a budai ünnepre, sokkai méltóbb volna ugyanezt a honvédséget kivezényelni Aradra, az első honvédtábornokok gyászünnepélyére. (Élénk helyeslés a szélső halóidalon.) Sőt a t. kormány is azon íájdalom és kegyelet jeléül, a melyet épen e kormány feje oly helyesen hangsúlyozott, köteles volna legalább egy tag által képviselve jelen lenni ezen az ünnepen. Én egy eszmét vetek fel erre nézve és azt röviden indokolom is. Ugyanis én nagyon méltónak és illőnek tartanám, ha a t. kormány az aradi ünnepélyre a.maga kebeléből báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter urat küldené ki. Indokolom, hogy miért Őt. Báró Fejérváry Géza tiszteletreméltó katona, (Élénk éljenzésjobhfelől.) a ki a maga vitézségét a Mária-Terézia-rend elnyerésekor, — hogy a legfényesebb példát említsem, — az olasz harcztéreken tündöklően bizonyította be. Ama tábornokok, a kik 6-ikán lesz 50 éve kivégeztettek, szintén ilyen igen vitéz katonák voltak, fényesen megmutatták száz csatában vitézségüket, kiverték a zsoldos osztrák ármádiát Magyarország határaiból diadalmasan. Hentaller Lajos: Ez épen a baj! Thaly Kálmán: Ha méltóan akarunk az ő emlékítknek hódolni, helyes volna, hogy a kormány az ő legvitézebb tagját, a bátor katonát, báró Fejérváry Gézát küldje ki, (Derültség.) hogy ama jeles bajtársak előtt a legméltóbban ő fejezze ki fájdalmát és kegyeletét. Ezzel ki lenne engesztelve, legalább részben, a Hentzi-önneppel megbántott nemzeti közérzület is, annál inkább, mert báró Fejérváry Géza egyúttal honvédelmi miniszter, és így nemcsak a vitéz katona és a kormány tagja, hanem a honvédség feje is hódolna a régi honvédek emlékezetének. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt el kellett mondanom, mert én igy érzek, forró kegyelettel és hálával a vértanuk emlékezete iránt. Ha a Hentzivel henczegők ama nagy parádét megtartották annak emlékére, a ki a magyar alkotmányra letett esküjét megszegte, akkor sokkal inkább tartoznánk a kegyelet sokkal nagyobb jelével ama férfiak szent emlékezetének, a kik a magyar alkotmányra letett esküjüknek váltak mártírjaivá. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) Tehát tudom, hogy más faktorral is kell bizonyos köröknek, pláne a kormányköröknek számolniok. Én báró Bánffy Dezsőnek azt a tettét, hogy megbolygatta a Hentzi-szobrot, meggondolatlan, könnyelmű lépésnek tartom, mert inkább maradt volna az meg régi helyén, míg valami jóságos mennydörgős mennykő bele nem vágott volna, (Nagy derültség.) minthogy oda tétessék a hadapródiskola udvarára, az ország csúfjára, az ifjúságnak példányképeííl, mint ahogy amaz állítólag, »nagyon nobilis, okos és tapintatos beszédben*, a melyet Lobkovitz herczeg tartott és a melyet a miniszterelnök úr ezen jelzőkkel illetett, hangsúlyoztatott is, hogy tartsa azt nagy tiszteletben, mint követendő mintaképet az ifjúság. A katonai esküt kétféleképen lehet magyarázni. Itt van a kezemben az 1849, október 10-iki száma az akkori hivatalos »Pester Zeitung«-nak. Ebben az aradi vértanuk halálítéíete közöltetik : »Von k. k. Kriegsgerichte von Arad, 6 Október 1849«. Miután elősoroltatnak a vértanuk: Kiss Ernő, Vécsey Károly, Aulich Lajos, Török Ignácz, Láhner György, Scbweidel József, Pöltenberg Ernő, Nagy Sándor József, Knezics Károly,gróf Leiaingen- Westerburg Ernő, Dessewffy Arisztid, Damjanich János és Lázár Vilmos, a következő, valamennyit összefoglaló megjegyzés olvasható: »uneingedenk ihres, bei ihrem Eintritte in die k. k. österreichisehe Armee geleisteten Eides — itt a katonai eskü — und rücksichtlich des Inquirirten Lázár, des bei seinem Dienstes-Austritte ausgestellten Reverscs, gegen das allerhöcbste Kaiserhaus nie die Waffen zu führen, der gegen die kaiserliche Autorität in Ungarn <ausgebrocheuen Empörung sich angeschlossen und in dem Rebellenheere gegen die k. k. Trappén gekämpfu és a többi. Tehát hivatkoznak azoknak katonai esküjére, melyet szokás szerint még akkor tettek le, midőn beléptek a hadseregbe, Lázárt illetőleg pedig arra térítvényre, melyet a hadseregből kiléptekor aláirt, hogy az osztrák császári ház ellen nem fog soha fegyvert. Értem, hogy a katonai körök így fogván fel a katonai esküt, irtóznak az aradi táborno-