Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

n 51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. Földváry Miklós: T. ház! Teljes mértékben osztozom abban az elismerésben, melylyel a t miniszter úrnak adóztak csaknem kivétel nélkül majdnem mindazok, kik e vitában részt vettek. Én is örömmel konstatálom, hogy miniszterségének aránylag rövid ideje alatt oly tevékenységet fejtett ki, a mely igazolja azt a bizalmat, a melylyel iránta a gazdaközönség, merem mondani, pártkíilönbség nélkül viseltetik. (Úgy van! jobbfelől.) Rövidre terjedő felszólalásommal nem akarom kritika tárgyává tenni a miniszter úrnak e dicséretre méltó tevékenységét; nem akarok most foglalkozni a mezőgazdaságunkban mutatkozó súlyos bajokkal, de még csak az ajánlott orvosszerekkel sem, mert bármily figyelemre méltó felszólalásokat hallottunk is, megenged a t. ház, ha pár perezre elvonom figyelmét e nagy kérdésektől és a t. miniszter úr tärezájának egy olyan ügyköréről szólok, a melyről eddig e vitában említést nem tettek. Értem a folyamszabályozást. (Halljuk! Halljuk!) A kereskedelmi táreza tárgyalása közben egyik t. képviselőtársam kifejtette, hogy daczára annak, hogy vasutaink meglehetősen kiépültek, a hajózásról sem szabad az államnak megfeledkeznie ; hogy azt is gondoznia kell, mert e kettő egymásnak nem konkurrencziát csinál, hanem egymást kiegészíti. Azt hiszem, e tétel bizonyításra nem szorul, valamint az sem, hogy tényleg nálunk a hajózás ügye meglehetősen el van hanyagolva. Én csak egy igen közeli példára utalok. (Halljuk! Halljuk!) Más országokban mesterséges vizi utakat, csatornákat létesítenek nagy költséggel és fáradsággal. Nálunk volt egy természetes vizi út, mely Budapest alatt kezdődött és hat mértföldnyi hosszúságban egész Tas-ig nyúlt le. Nincs is még húsz éve, hogy a t. miniszter úr is gőzhajón járt ezen az úton; de ha most veszi útját arrafelé a miniszter úr, megütközéssel látná, hogy ott mi vau? Nem élő víz, hanem bűzhödt posvány, mely kivált itt a felső részen, Haraszti, Soroksár táján kiállhatatlanná teszi a levegőt, épen a főváros közelében levő azon községekben, melyeket ezelőtt nagy kedvvel kerestek fel a fővárosi nyaralók. Mi történt? Felépítették a csepeli zárgátat, Erzsébetfalva és Csepel között, és az élő vízből holt vizet csináltak. Többször felpanaszoltam én már ezt a házban. Elmondtam, mit vesztett az a vidék, mily hátrányokat szenvedett közgazdaságilag, s mily káros befolyással volt e dolog a főváros élelmezési viszonyaira is. Hisz a Csepelsziget, melyet ő Felségétől Mária Teréziától a jezsuiták annak idején káposztás-kert gyanánt kértek, valósággal gyümölcsös kertje volt a fővárosnak, a honnan hajón minden terméket olcsón behoztak. Valahányszor ezt itt elpanaszoltam, a földmívelésügyi miniszter uraktól mindig azt a választ nyertem, hogy a főváros árvíz elleni megvédése szempontjából volt ez szükséges. Nekem is van arról tudomásom, hogy szakköreink tényleg abból a szempontból javasolták a zárgátnak felállítását, hogy a főváros az árví/.től megmentessék. Igaz, hogy a külföldj szakértők, a kik abban az időben meghívattak, a mi — különben tiszteletreméltó — szakközegeinkkel egyet nem értettek; de az is bizonyos, hogy a tapasztalat nem nekik, hanem nekünk: laikusoknak adott igazat, mert a főváros árvíz-védelme tekintetében annyira nem volt erre szükség, hogy épen egyszer a főváros megvédése érdekében hirtelen le akarták rombolni a zárgátat. A laikus közönség nem is tud ebbe az okoskodásba belenyugodni; de bocsánatot kérek, én sem, mert azt hiszem, hogy igen tisztelt szakértőink kifelejtették számításaikból azt, hogy a promontóri Duna-ág talaja teljesen sziklás és hogy az egy mederbe szorított víz legalább számba vehető idő alatt a medret nem mélyíti. E mellett még egyet hagytak számításon kivííl a mi t. szakközegeink, azt tudniillik, hogy a felduzzadt víz felkeresi eredeti régi medrét s a szigeten átcsap a soroksári Duna-ágba és így a víz épen az imént említett oknál fogva két mederben hömpölyög lefelé. Ámde minő áron? (Halljuk! Halljuk!) Azon, hogy elsöpri a csepeli lakosság összes termését s nem egy évre tesz kárt, hanem elsodorja a humust is, beláthatlan bosszú időre megkárosítja az egész vidéket. (Ügy van! jobbfelől.) Lits Gyula: Még Fejérmegyébe is átcsapott ! Földváry Miklós: Tehát még oda is átcsap s ott is okoz károkat. Az 1876 — 78-iki árvizek példái tanúskodnak arról, hogy igazam van, mert akkor a víz nemcsak a földekben tett nagy kárt, hanem még falvakat is tett tönkre. Tökölnél és Csepelnél még ma is láthatók ások a pusztítások, a melyeket akkor tett a víz. Ha csakugyan áll az, hogy a főváros érdekében kellett az élő vizet holttá átalakítani és a zárgátakat fentartani — pedig ez szerintem nem áll — akkor gondoskodni kellett volna arról, hogy a felduzzadt víz fel ne kereshesse régi medrét. (Úgy van! a jobboldalon.) Jól tudom, hogy az igen tisztelt miniszter úrnak egyik elődje foglalkozott már ezzel a kérdéssel. Gr. Zichy Jenő: Bethlen András volt az ? (Ellenmondások.) Földváry Miklós: Nem, hanem korábbi elődje. (Halljuk! Halljuk!) Mondom, az igen tisztelt miniszter urnak egyik elődje már foglalkozott ezen kérdéssel, mert belátta, hogy ha az a fővárosnak érdeke,