Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-439

U6 45W. országos ülés 1895. márczrns 1-én, pénteken. elve szempontjából a magyar parlamentariz­musnak azt a sajátosságát, a mely előttem meg­magyarázhatlan módon a parlamenti felelősség elvét sűrűen, mind élesebben, mind erősebben kompromittálja Már régen látom, t. képviselő­ház, félrevonulni egyik minisztert, megbukni a másik államtitkárt, látom miként vonult el egy kormány egészében a bársonyszékről, hogy má­soknak helyt adva, azoknak háta mögé üljön. Látom, t. képviselőház, hogy rövid életű minisz­terek vannak: máma Csáky, holnap Eötvös, egyik a másikat támogatja a politikai szolidari­tásnak folytonos hangoztatásával, az államtitká­rok úgy, mint minisztereik, elveiknek teljes in­tegritásával lépnek sorompóba azok mellett, a kik őket előbb megbuktatták. (Ügy van! a bal­oldalon.) EB ha a közvélemény, a parlamenti erkölcsök és felelősség iránt érdeklődő nagy közönség álmélkodva, helylyel-közzel megdöb­benve kérdi, mik ennek okai, mik ennek indo­kai, hol keresse a politikai motívumokat: akkor, t. képviselőház, rendszerint előállanak mithikus jelszavakkal, a melyeknek a legújabb időben való kicsúcsosodása a korona bizalmának érin­tetlen és érinthetlen ténye. Látok egy színjátékot, a mely, gondolom, a »Szigetvári vértanuk* czímű darabban fordul elő, a melynél, különösen vidéki színházaknál, kilenczszáz török egy őrtoronyból kellene, hogy megtámadjon egy hadsereget, a mely legalább 9.000 embert kellene, hogy képviseljen. Az ilyen vidéki színigazgató azután úgy segít magán, hogy az őrtoronyból kirohanó kilencz törökkel 900-at képviseltessen, egyiket ugratja ki a másik után a toronyból, és az illetők visszaszaladnak, hogy azután csak turbánt cseréljenek, fehérei, zöldet, vöröset, visszakerüljenek az őrtoronyba, hogy onnan ismét kiugorjanak. A szczeneria kedveért, hogy a Ielövöttek számát is kellőleg markírozni lehessen, egy láthatatlan kéz a kuliszszák mö­gül egyet-egyet mindig hasra ejt. (Egy hang jobbfelöl: (May! Derültség jobbfelöl.) T. képviselőház! Ef« a parlamenti színjá­ték a maga teljes egészében koloraturájának nemességében a zöld és fehér, és isten tudja hányféle turbánok alakjában már régen folyik a magyar parlamentben, de ilyen miniszteri szurrogátum alakjában, mint a hogy a Bánffy Dezső miniszterelnök úr vezérlete és elnöklete alatt bemutatkozott jelenlegi kabinetnél történi, vele eddig nem találkoztam. (Derültség a szélső baloldalon.) Egyszerűen történt az, hogy a miniszterek helyébe jöttek az államtitkárok, ugyanazok, a kik elébb voltak, természetesen módjukban áll­ván nekik azután, hogy előbbi prinezipálisaik­nak tényeiért a felelősséget cum grano salis elvállalják-e vagy sem, az általuk készült javas­latok tekintetében egyszerűen azt mondani, hogy azt majd reyidiálni fogjuk stb. stb. T. ház! Én magát ezen tényt, hogy ilyen sűrűn ismétlődnek a parlamentben ezen esemé­nyek, s midőn az őrtorony már kimerült a törö­kökből, akkor a szomszédba mennek kölcsön­kérni néha hitehagyott tatárokat, (Nagy derült­ség a bal- és szélsőbalon.) néha kuruczokat, a kik jó és biztos segédcsapatokúi kínálkoznak és bizonyulnak: ezt a rendszert, t. ház, én a ma­gam részéről elevenen kívánom megvilágítani a parlamentarizmus szempontjából. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Hiszen nem tudom, hogy akkor, midőn egyik-másik alkalommal az erejének több­ségében erkölcsi fölényének tudatával biró, és számarányának nagy hatalmára támaszkodó szabadelvű párt helylyel-közzel az enervácziónak bizonyos stádiumába lépett, a mely például gróf Szécheny Pál, Lukács Béla, és a mélyen t. jelen­legi elnök, volt igazságügyminiszter, Szilágyi Dezső úrnak pályafutását igazolja: akkor szo­rultságukban a kölcsönkért miniszternek elméle­tével kormányoztak a parlamenti felelősség na­gyobb dicsőségére és a pártkormányzat teljes istápolására. T. ház! Igyekezni fogok különösen az adott helyzetre való tekintetből, midőn tudom, hogy itt a parlamentben egy-egy elejtett szó is a viharban szikra gyanánt hathat, telhető tárgyi­lagossággal ezt a kérdést megvilágítani. Az appropriaczionális vita folyamán három beszéd az, mely nekem e tekintetben bőséges materiálét nyújt, úgy mint a belügyminiszter úr, a miniszterelnök úr és Tisza István képviselő úr nyilatkozata. Perczel Dezső igen t. belügyminiszter úr beszéde okozati összefüggésénél fogva tulajdon­kép nem is tartozik e keretbe, úgy, hogy szinte bocsánatot kell kérnem a t. képviselőháztól, hogy szinte kiszakítva, rapszodicze tárgyalom, de fontosságánál fogva azt az összes nyilatkozatok közt első helyre kell tennem. (Flottjuk! Hall­juk! a szélsőbalon.) A tegnapi napon a t, belügyminiszter úr egy beszédet mondott, melynek során megemlé­kezett arról, hogy a Csáktornyái kerületben kor­teskedő zágrábi érseki titkár dr. Premus Gás­pár szolgabíró által kitolonczoltatott. Erre nézve a t. miniszter úr elmondja a tényállást, azután ezen beszéd során, szó szerint idézem, hogy ne tévedhessek, a következőket mondja: » Azután következett be az, hogy a csáktornyai járás főszolgabírója őt, mint a kit Magyarországon politikai jogok gyakorlata meg nem illet, a fennálló tolonezrendelet értelmében, az 1885-iki évi, tehát nem is új keletű február hó 14-éa kelt rendelet d) pontja értelmében kihallgatván,

Next

/
Oldalképek
Tartalom