Képviselőházi napló, 1892. XV. kötet • 1893. deczember 1–1894. február 6.

Ülésnapok - 1892-271

371. országos ülés 1893. d pontoknak utólagos közlése végett néhány magyar urat Bécsbe idéztetett. Ott vannak Lipót miniszterének, Lobkowitznak, sötét tervei, melyekkel a császár nemzetünket szabadságától megfosztani, törvényeinket hatályon kivííl helyezni, s Magyarországot az egységes birodalom egyik tartományává lesüllyeszteni akarta, s idegen kormány által kormányoztatni. S midőn e nemzet jobbjai a tervezett és erőszakos elnyomás ellen s a jogok védelmében felkelést szerveztek, midőn őseink az aranybulla 31-ik czikkelyére támaszkodva, ellenállhátási jogukat gyakorolták, akkor ezt a bécsi udvar lázadásnak bélyegezte, s ürügyül használta fel arra, hogy Magyarországot szabadságától tényleg megfoszsza, sőt a királyi ígéretektől kegyelmet váró Nádasdyt, Zrínyit és Frangepánt idegen földön, idegen bírákkal, idegen törvények szigorával halálra ítélték és le is fejezték. Ott vannak azután e felkelés elnyomásának kegyetlen eszközei, a német katonaság fosztogatásai, a törvénytelenül kivetett adók s állami létünknek 1673 február 27-én történt teljes megsemmisítése s idegen uralom alá vetése olyképen, hogy Ampringen János Gáspár, a német lovagrend nagymestere Magyarország teljhatalmú kormányzójává neveztetett ki. És ott van alig 12 évre reá a magyargyűlölő Carafl'a tábornoknak eperjesi vértörvénygzéke, mely a császár megbízásából teljesítette kegyetlen inquiziczióját, s vérfürdőjének iszonyúságával rémítette agyon ezt a szegény, szerencsétlen Magyarországot. Most aztán, midőn hazánk teljesen kimerülve, a hosszú harezokban kifárasztatott, s midőn országunk nagy része a török járom alóli felszabadulásának hatása alatt állott, akkor végre Lipót királyunk 1687 október havában Pozsonyba országgyűlést hirdetett. Ez országgyűlés azonban nem a nemzeti érdekek megvitatására, nem a sérelmek orvoslására hívatott össze, hanem az uralkodó család jövőbeli hatalmának kiterjesztésére s erősbítésére volt hívatva. így történt, hogy a vélemények szabad nyilvánulásának elhallgattatása után, síri csendben ment végbe a királyi előterjesztésekben foglaltak egyszerű elfogadása, melylyel a helyzet kényszerűségében két gyökeres jogáról mondott le a nemzet s két hatalmas erejét áldozta fel fejedelme kívánságának. Az egyik az volt, hogy az 1687. évi 2. és 3. törvényczikkben lemondott szabad királyválasztási jogáról. A másik még fontosabb határozattal pedig II. Endre királyunk arany bullájának ellenállási záradéka eltöröltetett, s ezzel a nemzeti önvédelem joga és visszapótolhatatlan ereje lett kiKÉPVH. NAPLÓ 1892 — 97. XV. KÖTET. czember 13-án. szerdán. t^g facsarva nemzetünk kezéből. (Úgy van! Úgy van! a S0élső baloldalon.) Alig hozta meg a pozsonyi országgyűlés ez áldozatokat, már a következő évben ismét találkozunk a császári udvarnak kedvencz tervével, hogy Magyarországot az örökös tartományokkal szorosabb viszonyba hozza, s azokba az országot beolvaszsza. A törekvés tehát ugyanaz volt, csak az eszköz változott. Most már nem az erőszak, hanem a törvényesség útján való haladás látszott czélhoz vezetőbbnek, vagyis az udvar azon látszat előidézésére törekedett, hogy az egyesítési tervek a nemzet által kezdeményeztessenek, s országgyfílésiíeg hozandó törvények által hajtassanak végre. A tervezett újjászervezés s egybe olvasztási módozatok kidolgozása, valamint az országgyűlés elé terjesztése czéljábóí Lipót egy magyarokból álló tanácsot akart alkotni s minthogy ily törvénytelen testűletet a nemzet vonakodása miatt létrehozni nem lehetett, ezt a bizottmányt a bécsi minisztertanács 1688. évben maga nevezte ki idegenekből, s a munka elkészítését Kolonics Lipót bibornok, győri püspökre bizta A munka el is készült, és 1696-ban a magyar főrendek ismét értekezletre hívattak össze Bécsbe, kik előtt az időközben észtengomi érsekké kinevezett Kolonics Lipót bibornok adta elő az általa kidolgozott tervet. E tervnek tartalmára elég világossságot vetnek Kolonics megnyitó beszédének következő szavai; (Halljuk! Halljuk!) »Semmi sem bizonyítja világosabban ő Felsége atyai kegyelmességét, mint azon határozata, mely szerint ezentúl Magyarországgal is oly módon fog bánni, mint Ausztriával és egyéb örökös tartományaival*. Madarász József: Köszönjük szépen ! Barabás Béla: »Szükséges tehát, hogy a mennyire csak lehet, az ország is alkalmazza magát az örökös tartományok szokásaihoz, igazgatási elveihez, erkölcseihez és törvényeihez.« Madarász József: Megteszi most is! Barabás Béla: Igaz ugyan, hogy az ország állami önállóságát megsemmisíteni akaró ezen tervek keresztülvitele Széchenyi Pál érsek és jobbjaink erélyes fellépésével egyelőre megakadályoztatott, de az udvar azért nem nyugodott. Alig két évre, 1698. szeptember 10-ére, Lipót újabb értekezletre hívta Bécsbe nemcsak a magyar urakat, de a megyék követeit is. S minthogy a rendek nem voltak hajlandók az előterjesztett reformtervekre nézve az ország határain kivűl s az országgyűlés nélkül határozni, így az udvar ismét a jogtiprás s törvényeink semmibevételének terére lépett, s a Kolonics-féle terveket hazánkia erőszakolta, azt az országba foganatba vétette. Ettől kezdve 32