Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-98

98. országos IlJég 1802. október 19-éa, szerdán. 55 hadsereg Hentzit a maga pajtásának tekinti, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) hogy a mai hadsereg azonosítja magát azzal a Hentzivel, kinek missioja, mint már előbb is jeleztem, egészen ellentétes volt azzal, a melyet a törvény a mai hadseregre ró. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.} Kérdem továbbá a ministerelnök úrtól, milyen nevelése az a hadseregnek, melylyel arra oktatjuk, hogy ha azt kívánjuk tőled, hogy a haza iránti kötelességet teljesítsed, akkor ezért neked concessiot kell adnunk, de teljesítsd kölességedet irányunkban és mi is teljesítünk egy kötelességet irányodban; (Tetszés a szélsőbalon.) hisz akkor csakugyan úgy áll a dolog, a mint azt Eötvös Károly s gr. Apponyi Albert t. barátaim már felemlítették, hogy a ministerelnök oda állítja a hadsereget, mint egy önálló tényezőt, egy önálló közjogi factort, a mely majdnem egyenlő az állammal. (Tetszés a szélsőbalon.) Egy másik új eszmét is pendített meg — mert rettenetes sok eszmét hallottunk ez alkalommal a ministerelnök úrtól. (Derültség a szélső baloldalon.) Nyiltan bevallotta, hogy egyik főszempont, a mely vezéreltéé gyönyörűséges terv fogalmazásában, az volt, hogy végre-valahára megszűntette azt az állapotot, hogy az 1848—49. évi emlékek megünneplését egy párt monopolisálja magának. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) De hát ki akadályozta meg a t. minnisterelnök urat (Derültség a szélsőbalon.) és az ő pártját eddig i^ abban, hogy az ünneplésekben részt vegyen? (Tetszés a szélsőbalon.) Mi akadályoztuk-e meg abban, hogy ott, a hol az egész magyar nemzet jelen volt, az aradi vértanúk ünnepélyén, (Élénk tetszés a szélsőbalon.) a kormány kötelességét teljesítse és azon az ünnepélyen megjelenjék ? Nem megfordítva, monopolisálás helyett nem szemrehányásokat tettünk-e a kormánynak azért, hogy az aradi ünnepélyen nem volt jelen ? (Tetszés a szélsőbalon.) Vagy ki akadályozta meg a ministerelnök urat még abban is — hogy a legújabb időkről beszéljek — hogy részt vegyen azon istentiszteletben, a mely nemrég Kossuth Lajos (Felkiáltások a szélsőbalon : Éljen Kossuth!) kilenczvenedik születésnapja alkalmából tartatott? Azt hiszem, hogyha a 48—49-iki emlékekről beszélünk, nem mellőzhetjük Kossuth Lajos nevét. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbalon.) A másik szempont, mondja a ministerelnök úr, a mely ez ügyben vezérelte, az volt, hogy végre-valahára szűnjék meg (Halljuk! Halljuk!) az a feszültség, a mely mai napig is a negyvennégy év lefolyása daczára a hadsereg és a régi honvédek közt fennáll. Először is, megvallom, hogy azon kevés számú honvédek, a kik ma még élnek, meg vagyok róla győződve, hogy maguk sem kívánják azt. Ha ide hívnák Őket mind — hiszen fájdalom, ebbe a terembe férnének mind — és megkérdeznék tőlük: akarjátok-e, hogy a ti kedvetekért a magyar nemzet oly áldozatot hozzon, hogy megalázza magát, ő maga menjen megkoszorúzni azt a szobrot, a mely ellentéte mindannak, a mi múltunknak a dicsőségét képezi ? azt mondanák rá: Nem! Engedelmet kérek tehát, de nincs itt helye semmiféle egyenlő kiengesztelődésuek. Ne zavarjuk össze ezt a két dolgot: a régi osztrák hadsereget régi honvédeinkkel. Régi honvédeink a, legszentebb ügy szolgálatában állottak s ebben vérzettek el, vagy sebesültek meg (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a legszentebb védelmi harczban, a mely tiszteletet gerjeszt, a mint gerjesztett is az egész civilizált világban, a másik rész harcza pedig oly orvtámadás volt, a melynek czélja a szabadság elfojtása volt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) E két tényező egyenlő erkölcsi színvonalra nem helyezhető. (Igaz! Úgy van! aszélső baloldalon.) Harmadik szempontnak említ fel a t. ministerelnök úr egy másik dolgot, t. i. azt, hogy ha csakugyan fátyolt akarunk vetni a múltra, azt teljesen kell tenni, nem egyoldalúlag. Erre két megjegyzésem van. Először az, hogy a fátyolborítás nem egyértelmű a megkoszornzással. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Fátyolborítás annyit jelent, hogy elnyomom, elfojtom keblemben a multak fájdalmas emlékeit, a keserűséget, nem szólok róla, nem teszek neked többé szemrehányást. (Igaz! Úgy van ! aszélsőbaloldahn.) Egészen más a megkoszorúzás: az utólagos bevallása annak, hogy te helyesen cselekedtél és én bolond voltam, a mikor e miatt rád haragudtam. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A második pedig az : igaza van a t. minis • terelnök úrnak abban, hogyha fátyolt akarunk borítani, tegyük teljesen. No de akkor'tessék előmenni a példával, akkor tessék visszahonosítani Kossuth Lajost ! (Élénk felkiáltások : Igaz.' Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez volna azután önök részéről a fátyolborítás. De kihoiioaítani Kossuth Lajost és megkoszorúzni Hentzit, ebben benne van az egész Szapáry-politika; (Zajos tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) ebben benne van a t. ministerelnök úr egész rendszere, egész személye, egész lénye. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) A ministerelnök úr kezdettől fogva úgy mutatta be magát, mint a magyar közérzűletnek merő ellenségét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Reménylem, hogy ennek mostani bebizonyításával befejezi ministerelnöki carriére-jét. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Gr. Károlyi Gábor : Aztán fátyolt borítunk rá, de koszorút nem kap. (Zaj.) Helfy Ignácz: Ámde a ministerelnök úr mindezek daczára ezt az eszmét, hogy t. i, a