Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-15

1S6 15. országos ülés 1892. márczlus IB-án, szerdán. dig kímélettel volt én nekem a leggyengébb sebezhető oldalam, a költői működésem iránt. . . Meszlény Lajos: »Timeo Danaos«...! Jókai Mór: ... én is viszonozni akarom ezt a szívességet és én is kíméletes leszek az ő költői működése iránt. (Élénk derültség a jobboldalon. Halljuk! Malijuk!) A t. képviselő űr legutóbbi beszédét roppant élvezettel hallgattam és gyönyörködtem nemcsak azokban, a miket elmondott, hanem még inkább azokban, miket elhallgatott és a sorok közt olvasni engedett. Az elmondottak közt is voltak szép dolgok: ilyen volt például az a finom és lovagias hasonlat, melyben a kormányt egy bukott eridatarius szatócshoz hasonlította, minket pedig a kormánynak híveit csaló, kapzsi perepútyhoz, mely a csődtömeget elkapkodni törekszik és azután tömeggondnokunk az erőszakosság. (Zaj.) Hát t. képviselő úr, ezen finomsággal csak egy hasonlat vetekedett, midőn bizonyos gyeplő húzással egész pártjának bókot mondott. Azonban minden hasonlatossá)! sántít s kár az ilyen sánta sétálótársat hoszszabb körsétára kényszeríteni. A hasonlat folytatásában ugyanis a képviselő úr azt mondja, hogy a dolognak vége az lett, hogy ezek az első helyen betáblázott hitelezők a rövidebbet húzták s a többiek meg 20%-al többet kaptak, mint a mennyi a betáblázott követelésük volt. Akkor mit panaszkodnak az erőszakos tömeggundnok ellen? (Élénk tetszés a jobboldalon.) Azt elismerem, hogy pártunk erős és általunk nagyon sajnált veszteségeket szenvedett. Számarányban ugyan alig változott és mondhatom, hogy munkabíró tagokban, fiatal tűzben igen sok nyereséggel gyarapodott a párt. Ugron Gábor: Bizonyítják a keresztelő levelek! Jókai Mór: A fiatalság nem hiba és a vénség nem előjog arra, hogy valaki okos legyen. (Zajos tetszés és derültség jobb felöl.) A mit a szász képviselőkre nézve Mohay Sándor t. képviselőtársam mondott, annak én is minden szavát magamévá teszem és nagy nyereségnek tartom, hogy állami életünk, állameszménk tábora, egy áj plialanxszal gyarapodott bennük. De azért mégis elismerem, hogy veszteségeink nagyok voltak. Sok oly ragja hiányzik a képviselőháznak, a ki nemcsak e párt, hanem valóban a háznak dísze volt. De hát e vereségek nem annak tulajdonítandók, hogy Apponyi képviselő úrnak politikája hódít. Megmondom egész ő>zintén, hogy mi köztünk szél és napfény nincs egyenlően elosztva. Nagyon könnyű a függetlenségi eszmével hódítani. Azt a tőzsgyökeres magyar embert, a ki soha egyebet nem látott, mint magyart, a ki hiszi azt, hogy van egy külön magyarok Istene — a mit én is hiszek — (Éljenzés a szélsőbalon.) a ki mind ezt a hibát, a mit mi elkövetünk, helyrehozza, a ki minket, valahányszor meghalunk, újra »feltámaszt hallnttaiból* .... Hoitsy Pál: Nem fél tőle? Jókai Mór: • • . Nem, sőt még attól sem félek, hogy a képviselő úrral fogok még a túlvilágon is találkozni. (Nagy derültség.) Azokat a tőzsgyökeres magyar hazafiakat, a kik lelkesülnek Magyarország függetlenségeért, hogy capacitáljam én az osztrák kiegyezés jóságának elismerésére? (Igaz! Úgy van! a szélső balolda Ion.) A mihez nekem magamnak nyolcz év kellett, hogy a kényszerítő körülményeket, az ajánlkozó előnyöket, az európai helyzetet átlássam, mint ránk nézve szükségeseket, most én nyolcz óra alatt fordítsam meg annak a véleményét? Tehát ez volt az egyik szövetséges társa a t. nemzetiségi pártnak. (Derültség bal felöl. Élénk helyeslés jobb felöl. Felkiállások a szélső baloldalon; A jobboldalon ül a nemzetiségi párt!) Kérem, nyelvbotlás volt, de véletlenül nagyon talált. (Helyeslés jobb felől.) Aztán kényes dolog ugyan, de azért mégis megpróbálom megmondani — talán nem vernek meg érte — hogy a múlt választásoknál egy igen hatalmas factor, a mely a mi jelöltjeiuket rövidségbe, a t. képviselő úrékat pedig diadalra hozta, az volt a katholikus clerusnak a pártfogása. (Élénk helyeslés jobb felöl. Nyugtalanság bal felől.) Meszlény Lajos: Bravó! Ezt jó volt kimondani! (Nagy zaj és nyugtalanság a bal- és szélső baloldalon.) Jókai Mór.' Üssetek, de hallgassatok meg! (Derültség.) Távol van tőlem kétségbe vonni a katholikus clerusnak azt a jogát, hogy ő is, mint minden polgára a hazának, befolyását ott azon a párton érvényesítse, a mely párt neki a legjobban tetszik: csupán annak az okát kívánom kutatni. (Halljuk! Halljuk!) Egy főpapi pásztorlevélben ez a kérdés intéztetett a képviselőjelöltekhez : kívánja-e a képviselőjelölt fentartatni a katholikus egyház jogait? Ha ezt a kérdést normális eszű embernek teszik fel, az mindenesetre azt fogja rá felelni: Igenis, mi minden jogot, úgy a katholikus egyháznak a jogait is épségben kívánjuk fentartani. De ha a normális eszén felül még magyar politikai tapintata is van a megkérdezettnek, az még többet fog mondani; az azt fogja mondani: Nemcsak a jogait, még az előjogait, a praerogativáját, a fényét, a hatalmát is fenn kívánom tartatni a katholikus egyháznak. Mert én protestáns létemre nem átallom kimondani azt, hogy a katholicismus épen úgy, mint a protestantismus a magyar nemzetiségnek két hatalmas oszlopát képezi,