Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-15

190 lő. országos Illés 1892. márczins 16-án, szerdán. Polónyi Géza: A kit találtam ma, az csak egy igen törődött, aggastyánná vált Kakas Márton. (Zajos derültség és tetszés a szélső haloldalon. Felkiáltások jobb felől: Éljen Jókai!) Jókai Mór t. képviselőtársam, a ki azóta azt a nemzeti kobozt, azt a nemzeti lantot sutba dobta, nemcsak a mondott áldozati szellemben és értelemben, de más hányban is, Tisza Kálmán és Hegedűs Sándor úrral együtt, egy igen érdekei kortörténeti és politikai históriai momentumot is szolgáltatott. (Halljuk!) Ma ünnepeljük a szegreakasztási elméletnek teljes desavouálását. 1875-ben a fusio létrejöttekor az elvek csak szegre akasztattak egy sujtásos suba alakjában, a mely azóta mégis fakult, a közösügyes molyok is már átrágták annak szövetét; úgy látszik kellemetlen szagot is terjeszt a szabadelvű párt többségében, (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) elérkezett tehát az ideje annak, hogy ezt a subát végre-valahára le kell venni, szemétdombra kell lökni azzal a különbséggel, hogy a seprűt nem gr. Szapáry Gyula kezébe adták, hanem Tisza Kálmán maga vette a kezébe. (Zajos derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon ) Gr. Károlyi Gábor: Jaj de jól passzol neki! (Hosszantartó zajos derültség a bal- és szélsb' baloldalon.) Polónyi Géza: Az a Jókai Mór, a ki ('veken át költői ihlettségének egész melegével zengte a, nemzet szabadságát, jövőjét, a lányka szerelmét és a hősi babért, mint a hogy a költő mondaná ; az a Jókai Mór, a ki nemzeti ifjúságunkat lelkesítette a, honszerelemre és arra, miként tudja egy igazi nemzetnek önálló hadserege megvédelmezni á nemzet jövőjét: ma a közös hadsereg daliás bajnokává csap fel, és erre nem tud más mentséget, mint azt, hogy neki stmezgyorara van. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hallottunk különféle magyarázatot arról a 1875-iki csodálatos metamorphosisról. A csavarintásnak atyamestere Tisza Kálmán (Derültség bal felől.) elmondja nekünk, hogy az ő búbánatbari aggódó hazafias lelke azért vállalkozott akkor a kormányzatra, mert az akkori szabadelvű pártnak vezére Deák Ferencz már beteg volt és azon kívül a financiális tönk fenyegette Magyarországot. Ijien természetes tehát, hogy egy olyan lánglelkű hazafinak és genialis financiernek kellett, arra vállalkozni, mint Tisza Kálmán, hogy az országot e zavarból kimentse: (Derültség szélsőbalon.) és ez az oka, hogy ő a nemzetnek soha meg nem engedhető könnyelműsége folytán 15 évig lehetett minister és ministerelnök. Jókai már nem elégszik meg a mester és vezér politikájával, hanem azzal argumentál, hogy ő azért volt akkor a közjogi oppositión, mert akkor még osztrák centralisták vezették Ausztriának ügyeit. Ez egy kis történelmi lapsus, mert tudjuk, hogy 1875-ben a Bachok, Schmerlingek et consortes már rég letűntek a láthatárról, a honnan Jókai iVr phantasiájára bármily befolyással is lehettek volna. De Jókai t. képviselő úr hivatkozik arra is, hogy milyen tejben-vajban úszó boldog nemzet vagyunk mi. Hiszen a külföld maga tesz tanúságot arról, hogy mily helyes és consolidáít alapon áll Magyarország alkotmánya. Soászor hallottam felemlíteni, t. ház, ezt a külföldet, de még sohasem hallottam megemlíteni azt, hogy melyik hát az a külföld, mely Magyarországnak ily testimoniumot állít ki. Mert ha ez alatt azt a mindig alattomban settenkedő Ausztriát akarják elénk állítani, akkor Jókai Mór képviselő árnak ízlését nem irigylem s előttem valóban nem classicus tanú az, ki Austriára hivatkozik akkor, midőn közjogi állapotaink felől helyes tanúságot akar tenni. (Helyeslés bal félő'.) Azt is mondja t. képviselő úr, hogy minek akarunk magyar udvartartást, hiszen ott vannak mind a magyar főurak, arról pedig csak nem tehetünk, hogy az asztal körül felszolgáló inasok nem járnak magyar ruhában. Megvallom, hogy a t. képviselő urat nem értem e tekintetben sem. Voltam szerencsés egy alkalommal magam is kiváncsiságból egy udvari étkezésnél jelen lenni és majdnem bajom történt, mert a mellett a hyperloyalitás mellett, mely egyik-másik képviselőtársamból kitört, a hetedik vállon át majdnem a fülemet szúrták keresztül, hogy egy falat pecsenyéhez hozzájussanak; ugyanakkor láttam, hogy ott nemcsak az ételhordó pinczérek, hanem maga Hohenlohe főudvarmester és egyéb fecskefarkú uraságok állják körűi a magyar aristokratiát és képviselőséget. Csodálkozom tehát, hogy Jókai t. képviselő úr Hohenlohe szerepét egy ételhordó pinczéréhez hasonlítja. Azt is mondja, hogy minek nekünk a magyar udvartartás, hiszen ha a Felség, gondolom, hat-hét hónapon keresztül gyakorlaton van, többi idejét pedig megosztja Magyarország és Ausztria között. De hát akkor minek nekünk a törvény és minek rekünk a magas udvartartási költség, ha Magyarországot ilyesmivel is ki lehet elégítem. De mert már az utazásról szólott a t. képviselő úr, engedje meg a t. ház, hogy ez alkalomból egy belsőleg érzett lelki fájdalmamnak adjak kifejezést. Igaz, hogy a felséges uralkodó igen sokat utazik, de különösen sokat utazik a fejedelemasszony, a ki iránt a nemzet ragaszkodása mindig csak nagyobb és nagyobb volt és soha sem