Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-332
250 382. országos ülés február 12-én, szerdán. 1890. italmérési jogát évi 34 vagy 36 ezer forintért vették bérbe. Ezen ajánlatnál calculusuk alapjául az szolgált, hogy az eddigi fogyasztást megállapították, mert erről tudomásuk volt és felvettek 2.000 hectoliternyi szeszfogyasztást, mi 15 forintjával 30.000 forintnak felel meg, a többi 7 vagy 6 ezer forint pedig a borra esik. Méltóztatnak azonban tudni, hogy Eperjes körülbelül 10.000 lakossal bir s ha az ország lakosságának átlagos fogyasztását veszszük alapul, akkor egy-egy lakosra átlag többet, mint öt liternyi szesz fogyasztását számítani nem lehet. Ennélfogva Eperjes lakossága maga a legjobb esetben esak 500 hektoliter szeszt fogyaszthat el. A többi 1.500 hektoliter olyan, a mely az átutazókra, vagy pedig a hetenkint nagy tömegekben a városba csődülő vásáros vidéki népre esik. De, t. képviselőház, Eperjesből négy országút vezet kifelé és a határszélen mindenütt egy-egy útszéli korcsma melyekben az eddigi tényleges fogyasztásnak megfelelőieg évenkint átlag 20 hektoliter szeszt fogyasztottak s a melyek az italmérési jogot — tegyük fel — évenként 300 forinttal bérelték ki. Mi történik most, t. ház, ha a behozatal teljesen szabad és nincs korlátozva az által, hogy a fogyasztók Eperjesen meg tartoznak fizetni az általuk behozott szesz italmérési adóját ? Egész egyszerűen az, hogy a városvégi útszéli korcsmárosok eoneurrentiát nyitnak az Eperjes városi italmérőknek. S minthogy ezek jelenleg a 47 forintos szeszhez — hogy az államnak a garantirozott 34 ezer forintot megfizethessék — kénytelenek hozzácsapni először 15 forint italmérési adót és üzleti helyiség bére, nyereség és egyéb regiek czímén 8 usque 10 forintot hektoliterenkint, ezek a jelenlegi silány szeszárak mellett sem képesek a szeszt 72 krajczáron alul elárusítani. A város végi útszéli korcsmáros pedig azon caleuJusból indul ki, hogy miután az eladás tekintetében korlátozva nincs és a 47 forintos szeszhez csak 5 frtot kénytelen hozzácsapni,hogy italmérési adóját és egyéb kiadásait fedezhesse: 52 krajczárral méri a szesz literjét, mert neki mindössze csak annyi kiadása van. Ezt pedig teheti azért, mert 300 forintot bér fejében, 100 forint a korcsma helyiség bérleteért és 200 forintot egyéb kiadások fejében felvéve, összesen csak 600 forintot helyez követelésbe üzletével szemben. Már most, t. ház, a vidéki nép, a melynek fogyasztására 1.500 hektoliter vétetett fel, útba ejtve az útszéli korcsmákat, ezeknél szerzi be szükségletét, mert csak nem lesz annyira ügyefogyott, hogy 72 krajczárt fizessen a városban egy liter szeszért, mikor a város végén azt 52 krajczárért megkaphatja és szabadon behozhatja. Ennek következménye természetesen az, hogy a városvégi Útszéli italmérők a vidéki nép fogyasztására számított 1.500 hektoliternyi szeszmennyiséget maguk fogják absorbeální és eladni és az eperjesi városi italmérők lesznek a károsultak, a kik az 1.500 hektoliter szeszt nem bírván eladni s a kik az italmérési adót, illetve a bérösszeget nem tudván másra áthárítani, kénytelenek lesznek megbukni. így áll a dolog, t. ház. Ma ez az állapot Sárosmegyében tökéletesen legálisnak van elfogadva s ezért meggyőződésem, hogy a nagyobb községek italmérői, illetőleg az italmérések bérbe vevői legközelebb beadják a kulcsot. Ha ezen felfogás továbbá is fenmarad, ezek ott hagyják bérletüket s esetleg az általuk befizetett biztosítékokat is s a kormány nem lesz abban a szerencsés helyzetben, hogy helyettük más megfelelő ajánlattevő bérlőket kapjon. A helyzetet tehát mindenesetre tisztázandónak tartom addig is, mig e részben valami más nem történik. Megjegyzem azonban, t. ház, hogy én ad personam a megoldásnak sem ezen, sem a másik módját nem tartom teljesen kielégítőnek; mert még azon esetben is, a mi jogos volna, ha kimondatnék a kis mértékbeni forgalomnak adókötelezettsége, oly nehéz a csempészet ellenőrzése, hogy az részben szintén illusoriussá válik. Én megmondom, t. ház, hogy miként vélem a dolgot leghelyesebben megoldhatónak. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, hogy Austria-Magyarországban az új szeszadó-törvény életbeléptetését megelőzőleg — a kisüstök termelésétől eltekintve — évenkint 2,500.000 hektoliter szesz állíttatott elő. Ezen mennyiségből 300.000 hektolitert felvéve olyannak, mely kivitelre került vagy ipari czélokra használtatott fel, maradtabelfogyasztásra 2,200.000 hektoliter. Az eddigi tapasztalás azt mutatja, hogy a fogyasztás nem 157o-kal s hanem 307o-kal apadt. Mert a múlt évi szeptember 1-étől a f. évi január l-ig terjedő négyhavi időszakban, a statistikai kimutatások szerint, Austriában a fogyasztás, illetőleg megadózás alá került 330.000 hektoliter, mig Magyarországban ez csak 200.000 hektoliter volt. Ha ezt kiegészítjük az egész évre, Austriára 990.000, Magyarországra csak 600.000 hektoliter esik; a mi, szemben az új szeszadótörvény életbeléptetése előtti fogyasztással, Magyarországra vonatkozólag 300.000 hektoliter visszamenést mutat, a mennyiben az előtt 900.000 hektoliter volt a fogyasztás. Nézetem szerint, t. ház, ha az italmérési illeték továbbra is fentartatik s ily czímen 40 írttól 120 frtig menő cathegoriák alakittatnak és az italok darusításával foglalkozó mintegy 60.000 egyénre, 5 millió forint, átlag 80—80 frt vettetnék ki, akkor a regale-kártalanítási összegnek tőketörlesztésére és kamatjaira az állam által szükségelt 12 millió forintból 5 millió forint nyerne fedezetet, 7 millió pedig továbbra is fedezetlen maradna.
