Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-332
248 332. országos ülés febrnár 12-én, szerdán, 1890. a példák, melyekhez folyamodnom kell, oly közigazgatási területről men'tvék, melyet alaposan ismerni szerencsém van, de a mely adatok nézetem szerint mutatis mutandis alkalmazhatók az ország bármely vidékének viszonyaira. Tudjuk, hogy a regale kártalanítás kimondatott; kimondatott pedig azért, mivel azt a deeandenee-ban levő földbirtokos osztály annyival inkább sürgette, mert a fokozott fogyasztási adótételek folytán nagyobb károsodások elébe nézett. De kimondatott azért is, a mint t. előttem szólott Molnár József képviselőtársam is kifejezte, hogy azon egyenlőtlen adóteher, mely a fogyasztó közönségre a regaleadó czímén nehezül, egyenlővé tétessék. Ezen egyenlőtlenséget a t. pénzügymi- j nister ur egy pártconferentián ugy fejezte ki, hogy az abban nyilvánul, hogy míg az egyik zárt regale kört képező községben egy liter szesz 20 — 30 krajczár regaleadó-teherrel volt terhelve, addig egy másik hasonló viszonyok közt lévő községben 50, 60 és 70 krajczár regaleadó-teher nehezült a fogyasztó közönségrel liter szesz után. Ez tényleg ugy is volt, mert én tudom, hogy például Sáros megyében az új szeszadótörvény életbeléptetését megelőző időszakban egy liter, ott fogyasztatm szokott 50°-os pálinka, 28 — 30 krajezárba került. Minthogy pedig annak idején 25 forinttal volt a nyers szesz bevásárolható, ez e 25 forintos szesz, 63 forintos értékesülésének felel meg, minélfogva 38 krajczár regale adóteher nehezült a közönségre. Ezen példát csak azért hozom fel, mert beszédem további folyamán, illetőleg végén erre hivatkozni és rámutatni fogok. A kártalanítás kimondatott s törvénybe iktattatott, hogy az italmérés állami monopólium lesz, illetőleg, hogy ezt az állam lesz jogosítva ezentúl hasznosítani. A kormány jó eleve, a múlt nyár derekán megtette az intézkedéseket s beszerezte s megállapította azon adatokat, a melyek az italmérési jövedék hasznosítása szempontjából szükségesek lesznek. Nevezetesen megállapította, a kártalanítási tőke hozzávetőleges összegét; megállapította az egyes közeégek emporialis, utbaeső vagy félreeső fekvését, megállapította az egyes községek lélekszámát s végre igyekezett a lehetőségig kinyomozni az eddigi, vagyis a regale időbeli, tényleges helyi fogyasztást. Ezen adatok egybevetésével megállapította azon összegmiüimumot, mely az illető község italmérési adójából ezentúl befolyandó lesz. Ez alapon indulttk meg azután a törvény értelmében a megváltási és ennek sikertelensége esetében a különböző nemíí bérbeadási szerződések. A megváltás, Sáros megyében, legalább az én tudtommal, alig vagy a legritkábban sikerült; az ital mérési adó beszedési jogának bérbeadása szintén nem vezetett kellő eredményre, hanem a legtöbb ajánlattevő jelentkezett a kizárólagos italmérési jog bérbevételére, mert ezen ajánlattevők azon hitben ringatták magukat, hogy ez voltaképen nem egyéb, mint az előbbi regale és hogy ennek folytán ők az ajánlattevők az általuk bérelt községre vonatkozólag tökéletesen zárt területet fogván nyerni, a helyi fogyasztás részükre minden körülmények közt biztosítva marad. Maradtak végre az italmérési adó tekintetében biztosítatlan községek is, mert itt azt a kormány által megállapított bérminimumot sem akarták az ajánlattevők megfizetni, mert ez az előbbeni regalebérekhez viszonyítva — nagy fokozást jelentett. így például a bártfai pénzügyőri biztosi kerületben újév után, ha jól emlékszem, 54 község italmérője lett eltiltva a további kiméréstől. Azonban, t. ház, az italmérési adó beszedési jogának haszonbérlőit, valamint a kizárólagos italmérési jogok bérlőit, kiket ezentúl, minthogy nagy különbség közöttük nincsen, a bérlők collectiv fogalma alá fogok sorozni, nagy csalódás érte. Mert az eperjesi pénzügyi igazgatóság — ámbár nem tudom, mennyiben volt rá autorisálva — urbi et orbi hirdette s kiadta a jelszót, hogy a fogyasztónak teljesen szabadjára van hagyva, hogy szükségletét bármily kis mértékben, bárhol beszerezhesse, még pedig minden további fizetés kötelezettsége nélkül, minélfogva azt az egyik községből a másikba minden további adó nélkül beviheti. Hogy e felfogás neniesak az érdekelteknél fogott helyet, hanem jogász-embereknél is: azt legyen szabad adoculos demonstrálnom. (Halljuk!) Kezemben van egy könyv, melynek czíme ez: »Az állami italmérési jogról szóló összes törve nyék és rendeletek magyarázata. Nélkülözheteslen kézikönyv a bor-, sör- és pálinkamérők, a kis- és nagymértékben! elárusítók, az ellenőrzésre hivatott pénzügyi s közigazgatási tisztviselők és ügyvédek részére. Irta. Osváth Imre, köz- és váltóügyvéd s kir. törvényszéki biró « Legyen szabad e műből néhány részletet felolvasnom. A 9. lapon szerző ezt mondja: »Nyilt helyeken a termelő fogyasztása és mindazok magánfogyasztása, kik bort és szeszes italokat nagymértékben szereznek be, nem jő italmérési adó alá. Azon kérdés merül fel .vájjon egyesek, ha 100 literen felüli mennyiségben bort vagy szeszes folyadékot szállítanak s azt másokkal megosztják, úgy, hogy ha egynek-egynek 100 literen alóli mennyiség jut, oly tekintet alá jönnek-e, mely a szeszes italok nagybani forgalmára megállapítva van? Vagy pedig az ekképen szállított bort vagy sze«ze< folyadékot italmérési adó alá be kell-e jelenteni ? Vájjon ezen bejelentés elmulasztása a törvény 61. § ában megállapított büntetéssel sújtandó-e? Figyelemmel arra, hogy az 1889-évi 33/450. számú pénzügyministeri utasítás 4-ik §-a nagyban
