Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-204

204. országos ülés máfczliH 16-án, szombaton 188$, m Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Erdő­vidék lakói a négy vármegyébe osztott, de terüle­tileg egységet képező 22 községnek együvé csa­tolását s azokból egy járás alakítását kérik. Hagara Viktor, a kérvényi bizottság előadója: Erdővidék lakói 22 községet képez­nek, mely községek különböző törvényhatósá­gokba és járásokba vannak beosztva. A t. ház­nak beterjesztett kérvényükben azt igyekeznek feltüntetni, hogy e községek fekvésüknél fogva teljesen egységes területet alkotnak s hogy rájuk felette sérelmes az, hogy a 22 községen kivül eső helyen van a járásbirói és szolgabírói székhely és egyes helyekről hat mértföldet kell nekik megtenni a székhelyig, holott volna a beosztásnak oly módja, hogy 2— 6 kilométernyi távolsággal ezen czélt mindannyia elérhetné. Ennélfogva azon kéréssel járulnak a t. képviselőházhoz, hogy a 22 község egy járássá alakittassék, egy megyéhez csatoltassék és ezen járásnak a székhelyéül Bárót község jelöltessék ki. Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a bel- és igazságügyminister uraknak kiadatni javasolja Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvények a bel- és igazságügyminister uraknak adatnak ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) : Kolozs­vár város közönsége a közigazgatási bíróság lé­tesítéseért folyamodik. Hagara Viktor előadó: T. ház! Ilynemű kérvény már előbb tárgyalva lévén, a házszabá­lyok 195, §-a értelmében a képviselőház akkori határozata szerint a belügyministernek adandó ki. Elnök: A kérvény a házszabályok szerint, a ház régibb határozatához képest a belügyminis­ternek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• Podho­rányi Bálint, eperjesi lakos visszamaradt nyug­díjának folyóvá tételét kéri. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a magyar királyi belügyminis­teriumhoz áttétetni javasolja. Elnök : Ezen kérvény a belügyministernek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Róth Antal és társai, Gömör megye ratkóvölgyi lako­sok az italmérési jogok bérleténél előállott jöve­delem-csökkenés miatt kárpótlásért folyamodnak. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a kérvényi bizottság a magyar királyi pénzügy­ministeriumhoz áttétetni javasolja. Elnök! Ezen kérvény a magyar királyi pénzügyministernek adatik ki. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• Gyana­falva község elöljárói a magyar nyugoti vasút állami birtokba vétele után Gyanafalvát végállo­másnak megNagyatni kérik. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvényt a KÉPYH. NAPLÓ. 1887—92. X. KÖTET. bizottság a közmunka- és közlekedésügyi minis­ternek kiadatni javasolja. Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvény a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez utasít­tatni hatávoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Szepes megye közönsége az 1877: XX. türvényezikk 289. §-ának módosítását kéri. Hagara Viktor előadó: Az 1877: XX. türvényezikk 289. §-ában az mondatik, hogy az árvapénzek csak háromszoros biztosíték mellett adhatók magánosok részére kölcsön. Ezen törvény­hatóság arra kéri a t. képviselőházat, miszerint méltóztassék ezen szakasz módosításával ugy in­tézkedni, hogy a háromszoros helyett kétszeres biztosíték is elég legyen. A kérvényi bizottság e kérvényt a belügyministernek kiadatni javasolja, Elnök: Ha nincs észrevétel, ezen kérvény a belügyministernek kiadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Rakosd község képviselőtestülete az ottani állami nép­iskola részére kivetett 5%-os iskolai adó kive­tésének és behajtásának megszüntetését kéri. Hagara Viktor előadó: Ezen kérvény a vallás- és közoktatásügyi ministernek kiadatni ja­vasoltatik. Elnök: A kérvény, ha nincs észrevétel, a vallás- és közoktatásügyi ministernek kiadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Turcsányi Mátyás egri lakos nyugdíjának helyesbítését kéri. Hagara Viktor előadó: A bizottság a kér­vényt folyamodó rendelkezésére bocsátva, a ház irattárába tétetni javasolja. Elnök: A kérvény visszavehetés czéljából a ház irattárába tétetni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa).- Ugyanaz Szederkényi Nándor országgyűlési képviselő által nyugdíjának helyesbítése iránt benyújtott kérvényét visszavonja s elintézetlenül vissza­adatni kéri, Hagara Viktor előadó: Az említett kér­vény Szederkényi Nándor képviselőnek vissza­adatni javasoltatik. Elnök: A kérvény az azt benyújtott kép­viselő urnak visszaadatni határoztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Pálfalva község közönsége az elrendelt tagosítás meg­szüntetését kéri. Hagara Viktor előadó: A kérvényi bizott­ság ezen kérvényt visszavehetés czéljából az irat­tárba tétetni javasolja, Elnök: Ha nincs észrevétel, a kérvény visszavehetés czéljából az irattárba tétetni hatá­roztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa).- A nógrádi ágostai hitvallású evangelicus esperesség a 18 éves 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom