Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-207

207. országos ülés márez/os 14. 1883. 137 sicai nyelvek kiváló képző hatását még ellenfelei sem vonják kétségbe. És ha a különvélemény hivatkozik Müller Miksára, megvannak a jelenlegi rendszernek is a maga tekintélyei. Épen a napokban olvastam Kick Frigyes prágai műegyetemi tanárnak egy munkáját, a melyben e kérdés, vájjon egységes vagy külön választott tanoda legyen-e ? igen behatóan tárgyaltatik. És ez a férfiú, ki reáltanodában nyerte kiképeztetését és mint minden szakember, nem csak előszeretettel, hanem bizonyos előítélettel viseltetik szakmája iránt, e férfiú mégis határozottan elveti az egységes középtanodai rendszert. Ott van az a nagy énquette, a mely nem régen Ausztriában e kérdésben tartatott. Hányfélék voltak ott a nézetek, mennyire ágaztak azok szét: voltak olyanok,kikv akarták állítani a régi gymnasiumi rendszert kizárólagos classicai képzésével; voltak ismét, a kik meg akarták tartani a jelenlegi rendszert, voltak olyanok, kik be akarták hozni az egységes középtanodát, ezek között ismét némelyek latin, tehát classicai s modern nyelvekkel, mások ismét kizárólag modern nyelvekkel. Látjuk tehát t. ház, hogy e kérdés ma még mennyire nem érett és mennyire eltérők e tekintetben a vélemények. A mi már most a törvényjavaslat ellen felhozott másik érvet illeti, hogy t, i. az veszélyeztetné a felekezetek autonómiáját, azzal igen röviden fogok foglalkozni. Nekem őszinte meggyőződésem az, hogy e törvényjavaslat nem csak nem sérti a felekezetek autonómiáját, de sőt ellenkezőleg elment az engedmények terén azon határig, amely határig egyáltalán mehetett, ha csak nem akarta azt, hogy a felügyeleti jog ne síílyedjen szójátékká, ne váljék azzá, minek Mocsáry Lajos képviselő ur magyarázta, t. i. hogy az összesen abból állott, hogy az állam a felekezeti iskolák hatóságaitól évenként kétszer jelentést követelhetett. Most áttérek a törvényjavaslat ellen nemzetiségi szempontból felhozott ellenvetésekre. Megvallom t. ház, mióta tagja vagyok e háznak, mindig kerültem ezt a kérdést és ma sem foglalkozom vele szívesen, mert meggyőződésem szerint e kérdést úgyis kelleténél többet bolygatjuk, holott ugy a haza, mint magok a nemzetiségek jól felfogott érdeke, hogy e kérdés minél ritkábban legyen napirenden. És t. ház, ha e kérdéssel, először és remélem utoljára, magam is foglalkozom, teszem azt a következő okból. A ház tagjai ismerik azon mozgalmat, mely újabb időben Németországban ellenünk támadt és mely, ne ámítsuk magunkat, mindinkább növekszik. Nem tudom, ki indította meg, nem is kutatom, de sajnos tény, hogy létezik. Miután e mozgalom kútforrása azon vonzalom, melylyel Németország polgárai Magyarországban lakó fajrokonaik iránt viseltetnek és jogosan feltehetem, hogy e rokonszenv nemcsak a KKPTH. NAPLÓ 1881—84. XI. KÖTET. fajrokonok egyeseire, hanem kiterjed azok összességére, miután továbbá magam is egyike vagyok e fajrokonoknak, ki Németország iránt épen oly őszinte tisztelettel és rokonszenvvel viseltetem, mint bárki más: feltehetem tehát joggal azt is, hogy szavaim épen oly hitelre találnak, mint másnak szavai. Ezért tartottam kötelességemnek a felszólalást, nem azért, hogy bárkivel polemizáljak, még kevésbé, hogy valakit vádoljak, hanem hogy szenvedély nélkül, nyugodtan elmondjam véleményemet. (Halljuk!) Ha felvetem mindenelőtt azt a kérdést, vájjon általánosságban volt-e nekünk, a magyarországi németeknek, ugy a múltban, mint a jelenben okunk elnyomatás, erőszakos magyarosítás miatt panaszkodnunk ? határozott nemmel kell felelnem. Semmi sem igazolja ezt oly fényesen, mint ép az a körülmény, hogy a Magyarország felső megyéiben, egyes szétszórt községekben, minden összeköttetés és összefüggés nélkül, csekély számban élő németek mai napig sértetlenül megtartották nyelvüket és szokásaikat. (Ugyvan! Igaz!) De bizonyítja, hogy erőszakról nem panaszkodhatunk, épen az az egyetértés, az a testvériség, melyben a német faj bejövetelének első pillanatától fogva épen a magyar fajjal élt; testvériesen megosztottuk a jó és rósz időket, vállt vállhoz vetve küzdöttünk és e küzdelmekben folyt vérünkkel ép oly szent jogot nyertünk e földön, mint bárki más. Nem lehet feladatom saját népfajomnak itt dicséneket zengeni, de azt hiszem, nem követek el szerénytelenséget, ha ráutalok a tényekre, a magyar történet lapjaira. E történet lapjai igazolják, hogy a felső megyék németsége, Kassa, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Kézsmárk és más városok polgárai mindig lelkesen karolták fel a haza érdekeit. (Ugy van!) Politikai és vallási szabadságharczainkban mindenkor ott találjuk őket a nemzeti hősök oldalán, áldozták fel mindég vérüket és vagyonukat a közös hazáért. (Helyeslés.) És kérdem t. ház, ha elnyomattunk volna, ha okunk lett volna elnyomatás miatt panaszkodni, lehetséges lett volna-e a testvériség közöttünk ? Az elnyomatás szülhet viszályokat, de egyetértést soha. Es azon férfiak, kik a közös haza védelmére mindig készek voltak, e férfiak talán nyugodtan tűrtek volna elnyomatást? Bizonyára nem, mert ép oly férfiasan szálltak volna síkra saját jogaikért. (Ugy van! a jobboldalon.) Ha felvetem már most azon kérdést, vájjon e törvényjavaslat oly annyira fenyegeti-e nemzeti létünket, vájjon oly annyira lehetetlenné teszi-e nemzetiségünk fentartását? akkor e kérdésre is határozott nemmel kell válaszolnom. Hisz nekünk a felvidéken alig voltak eddig német ajkú középiskoláink. Magam is és valamennyien kizárólag magyar tannyelvű iskolában végeztük tanulmányainkat, de azért nem felejtettük el anyanyelvünket. Es mit akar e törvényjavaslat? Lehetetlenné 18