Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-120

<ggfj 120. emágos ülés jnnini 9. 1882, nem emelkedtek volna, a melyek nem e századból valók s melyeknek hallgatólagos bűnrészese nem akarok lenni. Magyarország minden időben a vallási türelmesség hazája volt, a magyar soha senkit vallásáért és anyanyelveért nem bántott, itt mindenki imádhatta saját nyelvén azon Istent, a kitől üdvözülését várta. Csak az osztrák uralom gyújtotta fel egy időre a spanyol inquisió máglyáit és állitá fel eperjesi vérpadait a protestáns vértanuk kínzására, ez hurezolía gályarabságra a protestáns lelkészek százait; csak ezen idegen zsarnokság hagyott vérnyomokat történelmünk tiszta lapjain. Iszonyú visszaesés lenne, ha most a XIX. század utófelében, a democratia jogosultságának ezen korszakában, azért, mert valaki istenét Jehovának nevezi s eltérő szertartással imádja üldözés és lenézés tárgyává tétetnék. T. ház ! Veszélyes egy praecedens lenne ez a kisebbségben levő más hitűekre nézve is, mert ha a zsidókat lehetne vallásukért Istóczy és Onody képviselők gustusa szerint Palestinába kergetni, holnap találkozhatna valamely oly fanaticusa a többség vallásának, a ki a különben is haereticusoknak tekintett s a katholikus menyországból kiküszöbölt protestánsokat akarná kiűzni valahová Arábia még el nem foglalt sivatagjaira. Hova vezetne ez! Nem jó az ily dolgokkal könnyelmű játékot űzni s én megvallom, hogy nem tudom felfogni, miként engedheti a kormány az ő pártkörében, az ő firmája alatt egy rögeszme nyomása alatt szenvedő által, oly rendszeres izgatást folytatni, mely izgalomban tartja az egész országot s a melynek hogy komolyabb következményei nem lettek, azt egyedül népünk józan ítéletének és példányszerü türelmének köszönhetjük. Hálátlanság is ez a kormány részéről, mert tudjuk és szomorúan tapasztaljuk, hogy hazánk zsidósága országszerte a kormánypárt jelöltjei mellett buzgólkodik s nagyon sok helyütt biztosítá a közösügyesek győzelmét. Ezen nem változtat, hogy legújabban a mi sorainkból is emelkedtek fel a párt nézetével ellentétes szavak, mert azok Istóczy oly tanítványaitól származnak, kiknek fiatal kedélyére a tiz év óta onnan hangoztatott tévtanok káros behatást gyakoroltak. A midőn tehát mi bennük a megtámadott emberi jogot védjük: akkor igazán a szentírás rendelete szerint kenyérrel dobjuk azt, a ki minket kővel sújtott; de mi mindenkinek felekezet különbség nélkül kívánunk igazságot szolgáltatni s a jogegyenlőség és szabadság áldásait e haza minden fiára szét kívánjuk árasztani, mert az olyan, mint a napsugár, mely palotát és kunyhót egyaránt megvilágít és felmelegít. Istóczy és társai egy nagyon egyszerű kérdést, ugy látszik, készakarva complicálnak, más ide nem tartozó kérdésekkel, Előttünk Szatmár vármegyének több törvényhatóság által támogatott kérvénye van, a mely a legvadabb barbarismus által tűzhelyeiktől elzavart és földönfutókká tett oroszországi zsidóknak hazáukba való özönlése elleni intézkedésre hívja fel a kormány és az országgyűlés figyelmét. A régi szabad és boldog Magyarország soha az üldözöttek, a menekülők, a szerencsétlenek előtt le nem zárta sorompóit. Vendégszerető fogadtatás és szabadságon nyugvó jóiét váritt minden sors és zsarnokság üldözte szerencsétlenre. Fájdalom, megtörtént, hogy a gátszakított tenger által kiöntötték és a török győzelmes fegyverei elől szegényen, minden nélkül ide menekülők ma rút hálátlansággal fizetnek nagylelkűségünkért, elbontani és szétszedni iparkodnak azon vendégszerető fedelet, a mely annyi századok viharja ellen védte és fedezte; s testvérgyilkos fegyvert emelnek azon keblekre, melyek felfogták a reájuk irányzott csapásokat. De e szomorú tapasztalatok se tudnának engem a szerencsétlenek iránt ellenségesen hangolni, mert a jó tettért nem szokás háládatosságot várni se egyesektől, se néptöredékektőí; már pedig mi e háládatosságot tapasztalhattuk és nagy lelki örömmel élvezhettük, mert szakadárokkal, a minket külföldön befeketítokkel szemben láthattuk az alföld és felvidék német községeiben a háládatosságnak, a testvéri ragaszkodásnak oly magasztos nyilatkozatait, a mely a világ történelemben ritkítja párját s a mi a tévelygők és háládatlanok irányában is megengesztelhette sziveinket. Ha én mégis lényegében magamévá teszem a szathmán kérvény kívánalmát, teszem azért, mert a hazánkra nehézkedő kormány anuyira elszegényítetté országunkat, miszerint nemhogy vándorló szerencsétleneket segélyezni, hanem saját segéiytelen népünk kivándorlását sem tudjuk megakadályozni. Saját éhező népünk jaj-kiáltásai közepette s roppant adósságaink terhe alatt roskadozva, képtelenek vagyunk 7—8 milliót kiadni, a mint a bosnyák menekülőkkel szemben tettük. Ide való bebocsátását és letelepítését az orosz zsidóknak vagy bármely más néptöredéknek nem tartom eszélyesnek akkor, a midőn saját népünk is nélkülözi az önfentartás kellékeit. A tömeges ide vándorlás ellen tehát én is szükségesnek tartom az óvintézkedést; de ennél tovább menni nem kívánok, nem kívánok a sze-