Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-107

107. országos ülc és fogunk általa elhárítani vagy legalább meggyöngíteni : ez lehet valakinek legalaposabb meggyőződése, lehet oly igazság, melyet egykor a történelem szentesít; de ez még nem tény, nem tud vele számolni a közvélemény, sőt nem tartozik vele számolni az ellenzék sem. De azért sok, a közvélemény és az ellenzéki pártszellem által számításba vétetni nem szokott eszme volt olyan a világon, hogy nagy eredményeknek lett szülőanyjává. Általában véve valamint elismerem azt, hogy a közvéleményt az államügyeit intéző férfiaknak mindenkor ignorálni vagy épen megvetni dőreség volna, ugy másrészről a politikai actiókat minden esetben ahhoz szabni is lehetetlen. A közvélemény ellenére és a közvélemény hatása alatt keletkezett jóslatok daczára gyakran vívattak ki a legfényesebb sikerek még egyes esetek által is. A törvényhozásnak pedig inkább vezetni kell a közvéleményt, mint utána indulni annak. Mondám föntebb, hogy általában az egész ellenzék elitéli az occupationalis politikát a négy év óta, tehát a kezdet óta lefolyt események bizonyságának alapján és elítélik az egészet még gyökerében. Hát én nem vagyok Bosznia occupatiójának föltétlen magasztal ója, sőt még csak magasztalója sem vagyok; csupán szükséges rendszabálynak tartom azt s azért nem Ítélem el. Én tehát alapeszméjében, czéljában látom ez actiót helyesnek és épen azértnem kárhoztathatom el még akkor sem, ha bevallom, hogy a két tartomány megszállása több vér- és pénzáldozátba került, mint előre gondolható lett volna; ha látom, hogy a lázadás ujabb súlyos terheket rak vállainkra. Elismerem, hogy az események méltán fölriaszthatják a közvéleményt, okot szolgáltatnak nem csak a kritikára, hanem a jogos aggodalmakra is. De azért végczéijaiban mégis helyesnek tartom s aggodalmaimat a mérleg egyik, a czél helyessége iránti meggyőződésemet a másik táljába helyezve, ez utóbbinak súlyát nagyobbra becsülöm, mint amazokét. Legyen tehát szabad kifejtenem az iránti nézeteimet, hogy mi czélra szolgálandónak tartom én ama két délszláv tartomány megszállását, hogy ez által indokoljam egyszersmind szavazatomat is az előttünk fekvő kérdésre nézve. Fölöslegesnek gondolom megemlíteni is, hogy egészen egyéni nézeteim azok, melyeknek kifejezést adok s melyektől meglehet, az intéző körök véleménye nem egy dologban divergál; de én ezek alapján állok. Mondatott a múltkori boszniai vita alkalmával, ugy emlékszem Eötvös Károly képviselő ur által s tegnap is ismételte egyik ellenzéki szónok, hogy ő nem hiszi, hogy azok közül, kik most a pacificatióra szükséges költségeket oly készségesen szavazzák meg, hogy azok közül is május 20. 1882. 331 ! egy is van, vagy hogy számosan volnának olya| nok, kik annak idejében választóik előtt pártolni i merték volna Bosznia oecupatióját. Hát én legalább egy vagyok azok közül és bármily csekély fontosságú momentum legyen is ez, engedtessék meg kiinduló pontul felolvasni egy nyilatkozatomat, mely Bosznia occupatiójának megindulása előtt történt és a választóközönségnek nyomtatásban jutott kezére s a melyet az a választó közönség helyeselt s egyhangúlag léptetett föl jelöltül. Ez a nyilatkozat 1878. Julius 25-éről kelt; felolvasom belőle az e köztünk fenforgó tárgyra nézve tett véleményemet. (Halljuk !') „Bosznia oecupatióját mint czélt soha helyeselni nem fognám, de mint egy magasabb czélra szolgáló eszközt helybenhagyom. Nem helyeselném mint arra irányuló czélt, hogy uralkodónknak vagy akár egyenesen a magyar koronának birtokai szaporittassanak és szaporittassanak épen oly tartománynyal, mely csak a hazánk és az egész monarchia szétbontására törekvő elemeket sokasbítaná. Ellenben helyeselnem kell Bosznia megszállását, a mennyiben az ideiglenes jellegű s mintegy előretolt őrállás a nyugtalankodó délszláv elemek fékentartására, vagy egy előbbutóbb minden valószínűséggel bekövetkezendő ujabb keleti nagy háborúban való közreműködésünk sikerének biztosítása végett. Atalában véve ugy hiszem, hogy e kérdésről már most határozott ítéletet akár helybenhagyólag, akár kárhoztatólag mondani korán volna. Szükséges azonban, hogy az ország képviselő testülete a boszniai ügy további fejlődésének minden stádiumát folytonos figyelemmel kisérje, mert ez iigygyel nemzetiségi, közgazdasági, pénzügyi érdekeink s közlekedési utaink kérdése szoros összeköttetésben állanak. Szóval én Boszniát a monarchiára nézve katonai űrállomásnak tekintem s viszont a boszniai ügyet olyannak vélem, melynek irányában a magyar kormánynak és országgyűlésnek joga és kötelessége figyelő állásra helyezkedni." Ezek voltak akkor nézeteim t. képviselőház, ez most is meggyőződésem, ha azért a t. ellenzék kázhoztatja is ezt a meggyőződést, a következetességet tőlem most meg nem tagadhatja. Ezt a meggyőződésemet pedig merítettem a nemzetközi viszonyok constellátiójából s különösen a keleti kérdés azon veszedelmes alakulásából, mely^ Bosznia oecupatióját megelőzőleg ment végbe. Én ugyanis Törökország meggyöngítését, mondhatnók talán megsemmisítését végzetszerű hibának tekintem; végzetszerűnek egész Közép-Európa nyugodalmára, legközelebb pedig a mi országunk és monarchiánk biztonságára nézve. Mennyi része van ebben a monarchia külügyi politikájának: azt én nem tudom; de hiszem, hogy kevés része van; az események fejlődése, az 1870—1871-ben történt európai 42*