Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

106 orsiAgos ttlós májas 19. 1SS2. 301 melynek a t. képviselő ur tagja? Ha pedig arra méltóztatik hivatkozni, hogy a közös szavazás alkalmával, midőn sem a kisebb, sem a nagyobb összeg nem volt feltéve, hanem csak a differentia a két összeg közt, hogy akkor mi a differentiának ellene szavaztunk: hát én egy kérdést intézek a t. házhoz és a többségnek minden tagjához, a ki a delegatióban részt vett, hogy nem-e egyenesen ugy volt feltéve a kérdés, hogy csak az kerül szavazás alá, vájjon megszavaztatik-e az a 2 millió, a mivel az osztrák delegátió többet ajánlott, mint a magyar delegátió ? Mi meg nem szavaztuk azt sem, a mit a magyar delegátió felajánlott, meg nem szavaztuk azt a 2 milliót sem. Hát kérdem, lehet-e loyalitással azt mondani, hogy midőn mi elvetettük ezt a két milliót, elvetettük az alapösszeget is, mégis megszavaztuk volna az alapösszeget? Az nem volna loyalitás, felállítani ünnepélyesen a delegátióban a közös szavazásnak értelmét, a mint felállíttatott a többség részéről, mert ott csak a diíferentiáról volt szó s azután itt ebben a házban annak a szavazásnak ellenkező magyarázatot adni. Ez nem volna loyalis és én megvárom a többség minden tagjától, hogy a mit itt a szavazás közös értelméről mondtam, azt teljesen valónak ki fogja jelenteni. (Helyeslés balfelöl) Ez az, t. ház, a mit a t. képviselő urnak személyes kérdésben kívántam kimondani. A mi pedig szavaim értelmének félremagyarázatát illeti, t. ház, beszédem értelme és kifejezései mutatják, hogy én megmondtam, hogy itt ezen törvényjavaslatban átalányösszeg kéretik, ezen átalányösszegre kell a fedezet iránt nyilatkozni s azt megadni, vagy meg nem adni; s midőn a t. képviselő ur azt mondja, hogy abban az eljárásban, mely az ott küzdő katonáknak nem akarja a hajlékot megadni és még sem akarja a rögtöni kivonulást decretálni, nincs őszinteség és logica: akkor én arra figyelmeztetem őt, hogy a mi követelést mi itt fölállítottunk, az csak abban áll, hogy ha ott hajlékot kell építeni és beruházásokat eszközölni, kérjék azt attól a testülettől, melynek törvényes hatásköréhez ez tartozik. (Elénk helyeslés baljelöl) Midőn ezt kerüli ki a t. képviselő ur — mert azt mondta, hogy abba a kérdésbe, mely a főkérdés, ő nem bocsátkozik — akkor jogom van vádolni őt avval, hogy az ő eljárásában nem volt logica és nem volt őszinteség. (Elénk helyeslés balfelöl.) Jókai Mór: Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) T. képviselőtársam szándékos valótlanság állításának vádja alá helyez engem. En részemről birok annak a bátorságával, ha valamiben tévedtem, hogy ezt bevalljam. Engem attól a bizonyos közös ülésben való szavazástól súlyos családi ügyek távol tartottak, nem hallottam a szavazást, mert nem voltam jelen; most a képviselő ur előadván a történtek genezisét és körülményeit, magyarázatát részemről elfogadom és kérem magamat a szándékos valótlanság vádjától felmentetni. (Helyeslés.) Tisza Kálmán ministerelnök: {Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a t. ház nem fogja rossz néven venni, hogy ha épen egy képviselő azon pártról szólott is, melyhez tartozom, most kérem a szót, nem csak azért, mert, a mint tudom, a ministereknek lehet ily módon felszólalni, de annyival inkább, mert különben is eleget hallottuk ezen vita alatt a panaszt, hogy ellenzékiek | nek kell egymásután beszélniök: hadd beszéljen I tehát most kettő egymásután, a ki nem ellenzéki. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Halljuk! a szélsS i baloldalon.) De indokolom mostani felszólalásomat azzal is — s ezt azon t. képviselő ur iránti tiszteletből, a ki különben következett volna — hogy teszem ezt | azért is, mert esetleg a törvényhozás másik házái ban lévén elfoglalva, különben ma szóhoz nem juthattam volna: kötelességemnek ismertem pedig az itt elmondottak után ma szót emelni és a felszólalással tovább nem várakozni. (Halljuk!) Nem tagadom t. ház, hogy bajos dolog oly tárgyról ismételve beszélni, melyről az ember annyiszor beszélt; oly tárgyról, a melyben új alig hozható fel vádul, támadásul és igy feleletül is újat mondani alig lehet; és épen ezért a dolog általánosabb részével ez alkalommal a lehető legkevesebbet szándékozom foglalkozni, leginkább magam is csak a competentia kérdését óhajtom megvilágítani. De mielőtt erre térnék, egy pár észrevételt mégis kell a hallottakra tennem, ha részben ismétlések lesznek is észrevételeimben. (Halljuk!) Az egyik, mi az annyiszor történt megmagyarázás után most is ismételve felhozatik, az, hogy hiszen 1878-ban a többség maga is rosszalta az occupátiót, csak isten tudja miféle pressió, vagy nem tudom, mi iná^ indokok miatt fogadta el. Hát t, ház, én azt hiszem, hogy lehet, sőt kell is sokszor elfogadni egy többségnek valamit, a mi iránt aggodalmai vannak; elmondja ez aggodalmakat, de kénytelen elfogadni mégis, ha az adott viszonyok közt olyannak találja, melynek ellenkezőjét tévén, nem aggodalmakra ád okot, de positiv bajokat Mézhetne elé. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) És én azt hiszem, hogy ez és semmi egyéb nem vezette az 1878-iki többséget arra, hogy egyfelől fogadja el a helyzetet, másfelől aggodalmait kifejezze és ez által a jövőre kívánjon hatni. (Helyeslés jobbfelöl.) És nem is vezethette más; mert hiszen, ha vezette volna a kormánypártban maradás iránti vágy, a többség tagjai csatlakozván a