Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-63

230 63- országos filé* február 23. 1882 het, hanem csak oly előkészítéséről az állapotoknak, a mely az általunk lerombolt rendjét a dolgoknak, bizonyos biztosítékok alakjában pótolják. Ezek voltak azok az okok, a melyek engem és ugy hiszem t. barátaimat is arra bírtak, hogy e költségeket megszavazzuk, bár világos tudatával birtunk és bírunk annak ma is, hogy nem az első, nem is az utolsó áldozat az, a melyet a monarchiától és hazánktól követelni fognak, bármi világos tudatával biruak annak, hogy valamint az erdő lombjai kiújulnak, mint a régi szláv népdal mondja, ugy kedvező időjáráskor, nem csak ha hó nem esik, vagy ha a hó elolvadt, hanem ha a külügyi conjuncturák is kedveznek, ez a lázongás ki újjul s ennélfogva ehhez az áldozatkészséghez ujjólag kell folyamodni. De hogy azokból a mik történtek : az egyetlen hasznot, ama politikai tanulság képezi, melyet az eseményekből levonhatunk. Mi kiemeltük már a delegátiókban és minden tagadás daczára, a mely a kormánypadról ennek ellenére felhangzott, kénytelenek vagyunk ismételni ma is, hogy mi annak az ott megújoló mozgalomnak okát kettőbben találjuk: az occupátionális politika általános tényezőiben és azon politikában, a mely azóta a t. kormány felelőssége mellett a közös kormány részéről ott kövcttetett. Nem akarok én t. ház, kiterjeszkedni arra, hogy vájjon elkerülhetleoek voltak-e a keleti zavarok vagy nem, gátolható volt-e az orosztörök háború, vagy sem és tökéletesen hamisnak tartom a kérdésnek a t. ministerelnök ur által történt felállítását. A t. ministerelnök ur ugy állította fel a kérdést, hogy ő roppant nagv háborútól és bajtól mentette meg a nemzetet akkor, midőn hozzájárult azon politikához, mely nem engedte azt, hogy saját testünkkel fedjük Törökországot. De nem igy áll a kérdés t. ház, azt kérdem én és nincs-e arról meggyőződve a háznak minden tagja, hogy annak, a ki Magyarországnak fejlődését és érdekét első rangú tényezőnek tekinti, mint államférfinak szabad volt-e oly politikába belemenni, mely nem ismert más positiv érdeket, mint a területi nagyobbodást; mikor tudta azt, hogy semmi sem teszi ugy nemzeti jövőnket és kormányunk jövőjét koczkára, mint a területi nagyobbodásra irányzott politika? (Helyeslés balfelöl.) És ha igy állítjuk fel a kérdést, mi igazolja azt, hogy nekünk mindent el kellett követni arra, hogy a dolgoknak az a rendje, a mint az Boszniában és Herezegovinában korábban volt. felforgattassék, hogy monarchiánk határos tartományaiban oly politikát kellett folytatnunk, hogy Törökország eme két tartományában a zavargás szittassék, hogy az ottani állapotok a törökökre nézve tarthatatlanok legyenek, hogy diplomatiánk ürügyeket kapjon Berlinben azon tarományok oceupátióját követelni. De ha ettől eltekintünk és tekintsünk el, én azt kérdem a t. kormánytól és a t. többségtől, hát mondják meg nekem, hogy ma igazolva látják-e minden aggodalmukat, a melyet kifejeztek akkor, midőn ezen occupátionális politikára nézve bocsánatukat utólag reá adták és a fejedelemhez feliratot intéztek? A kormány semmivel nem tudta igazolni eljárását. A többség beismerte azt, hogy romboló és vészthozó lesz a pénzügyre nézve; a többség beismerte azt, hogy e politika végkifejlődésében alkotmányunk felforgatására vezet, a dualismus szétrombolására és ma sem foghatják ezt tagadni, hanem hivatkoznak nagy diadallal egyre: hogy a monarchiának külbiztonsága követeli ; már most uraim, látják, hogy mennyire távol esik ettől az érvtől az, a mivel tegnap Jókai képviselő ur az occupátionális politikát védelmezte. O azt a kérdést intézte önökhöz, (Szóló a szélsőbalra mutat] hogy ha ki kell vonulni Boszniából, milyen messze kell majd szaladni? Ugyan adják vissza azt a kérdést és mondják meg, mi okozta azt. hogy Jókai képviselő ur korábbi meggyőződésétől a boszniai occupátióra nézve oly messze elszaladt? (Derültség és tetszés balfelöl.) Mikor a boszniai oecupátió megtörtént, — jól fognak emlékezni, még önök soraiban is és Német Albert t. képviselő ur is jól fog emlékezni, — hogy Hódmező-Vásárhelyen t. barátom Jókai egy beszédet tartott és ott, miután nagy hosszasan bebizonyította az occupátiónak ideiglenes voltát, azt az óhajtást mondotta ki épen oly érzékenyen, épen oly ünnepélyesen, épen ugy csaknem könnyekre fakadva, mint tegnap, hogy visszavonuló csapataink csizmái még a porát sem hozzák haza azon országoknak. (Derültség a szélső baloldalon.) Igy igazolta ő | akkor a boszniai politikát s tegnap megtudták önök uraim Jókai képviselő ur beszédéből, hogy ! tulajdonképen Bosznia occupátiója az, mely védi I nemcsak Dalmátiát és Fiumét, mert ennek 8 ! már a delegátiókban felfedezett egy más hivatott védőjét t. i. a pólai forgó tornyot, (Derült\ ség a bal- és szélsH baloldalon) hanem védi a magyar államot; első eset, hogy ebben a házI ban valaki kétségkívül túlbuzgalmában és hogy egy ily igazolhatlan álláspontot igazoljon, — j azon kijelentést tette, hogy ugyanazon jogczímen, 1 melyen követelik tőlünk s követelhetik, hogy j Boszniából kivonuljunk, bennünket Magyarí ország odahagyására kényszeríthetnek. (Derültség ! és tetszés a bal- és szélső baloldalán.) Senkinek, uraim, e nemzetnek nagyobb rágalmazása nél-