Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-50

322 50. országos ülés február 8. 1882iránt, hacsak előzetes censurát nem állít föl a képviselő ur (Irányi Dániel: Utólagosan!) önhatalomnál egyéb intézkedés nem lehetséges. (Helyeslés jobb- és balfelb'l.) Pázmándy Dénes: T. ház! Mielőtt arról szólanék, mi voltaképen tárgya lesz beszédemnek, kénytelen vagyok az előttem szólott igen t. képviselő ur megjegyzésére refleetálni. (Halljuk!) Én nekem ugy tetszik t, ház. hogy Irányi igen t. képviselő ur a népszínházát érti és azt ugy állírja elénk, mint az erkölcstelenségnek valami felsőbb iskoláját. (Egy hang a szélső baloldalról: Az is!) Bocsánatot kérek, én azt tartom, hogy a színházakat illetőleg Magyarország sem követhet más eljárást, mint a melyet követnek Európa legszabadabb nemzetei, teljes szabadságot. (Igaz! Ugy van!) A színházak különféle közöuségnek vannak nyitva és azért, mert netalán két-három ember valamely darabon megbotránkozik, sem a színházat bezárni, sem az előadást meggátolni nem lehet. Nem lehetne pedig némely darab előadását meggátolni máskép, mint a hogy a minister ur mondotta, hogy behoznók az előzetes censurát, ezt pedig egyátalában nem pártolnám, miután azoa nagyon kis haszon, mii a censura hozna, másrészt sokkal inkább káros lenne a színházakra nézve, (Közbeszólás a szélső baloldalon: Nem kell azért censura!) más mód pedig nem lehetséges. Mert méltóztassék csak például venni, hogy még ott, hol a színházak közmoralitás tekintetéből ellenőrizve vannak, t. i. Angliában meg van a censura, mert a nélkül, hogy valamely darab előzetesen megbiráltataék, — hacsak utólagos bírálat folytán a szinház-igazgatókat és színészeket törvényszék elé nem czitálnók, — a közmoralitás szempontjából a darabot megítélni igen nehéz. (Igaz! Ugy van!) Ki van hivatva arra, hogy megbírálja, hol kezdődik az immoralitás? A színházak ellenőrzésére eddigelé háromféle mód van. Ott van Francziaország eljárása, mely praeventiv censurát alkalmaz, nemcsak a moralitás, hanem a politika szempontjából is; ott van az angol eljárás, hol az udvarmesteri hivatal itéli meg a darabokat egészen saját belátása szerint és discretiója szerint adja meg az engedélyt, hogy egy darab adható-e, vagy sem; ott van az orosz censura, mely előzetes és utólagos, azaz a tiszta önkény. Ezen dilemmából mi sem fognánk kibontakozni. Semmiféle államhatalom sem fogja meggátolhatni azt, hogy a színházakban ne adassanak oly darabok, melyek néha sikamlósak. A darabot utólag a közönség bírálja meg s ha e bírálat a darabra nézve kárhoztató, a színház-igazgatók magok is leveszik a darabot az előadási rendről. En azt hiszem, hogy & népszínház teljesíti azon nagy feladatot, melyet maga elé tűzött, mert képes minden subventió nélkül 20—30,000 frt évi teherrel fentartani magát és ad 4—500 embernek kenyeret; a magyarosodásra pedig fölötte fontos eszköz. (Igaz! Ugy van!) Ezért nem tartom lehetségesnek, hogy egy színházzal szemben, melyben egy-két oly darab adatott elő, melyben pár megbotránkoztató frázis fordult elő, melyet az igazgató csakhamar maga is megmásított, sőt mely miatt magát a darabot levette, a repertoirrói. az előadási szabadságot gátló eszközökhöz folyamodjunk. Felszólalásomnak tárgyát különben nem is ez képezi, hanem a vidéki színházak sorsa Magyarországban. Ezelőtt 3 évvel voltam bátor egy indítványnyal fellépni, a melyben kértem, hogy a t. ház karolja fel a vidéki magyar színészet sorsát. Ezen három év óta a vidéki magyar színészet helyzete még siralmasabbá lett, az általános nyomor szintén kihatott az igazgatókra és míg egyrészről rosszabbodott a magyar színészet helyzete a vidéken, másrészt pedig méltóztassék elhinni, hogy olyan jó szellem kapott lábra a vidéki városokban a színészet segélyezésére nézve, hogy azt a képviselőháznak és kormánynak felkarolni lehet. Hiszen minden évben látjuk, hogy épülnek új színházak olyan vidéki városokban, a hol eddig erre egyáltalában nem gondoltunk; látjuk Eperjest, Vasmegyét, Pápát, Czeglédet és Baját. És minden évben két-három új színház épül, csakhogy a magyar színészet a vidéken nincs abban a helyzetben, hogy ezen díszes épületeket kellőleg ellássa, nincs a művészetnek azon fokán, hogy megfeleljen az ebbeli igényeknek. De másodszor van a magyar színészetnek egy másik oldala és ez a nemzetiségi oldal; erre bátor vagyok különösen felhívni figyelmüket. Mi hoztunk ez előtt egy évvel egy törvényt a magyar nyelv oktatásáról a népiskolákban, de nem gondoskodunk egyáltalában arról, hogy a felnőttekben a magyar nyelv iránti szeretet terjedjen. Erre nézve jobb eszközt nem látok, mint épen a vidéki magyar színészet fejlesztését. Méltóztassék elhinni, hogy akkor, a mi tavaly történt, mikor oly városok, mint Sopron, Pozsony, melyek nagyrészben idegen ajkúak, a magyar színészetet akarják kebelökbe behozni és ennek kivitele csak 6000 frton dőlt meg, akkor azt hiszem, hogy a magyar törvényhozásnak lehetetlen neutrálisnak lenni e tekintetben. Azért bátor vauyok egy indítványnyal fellépni ma is. Kevesebbre szabtam az összeget, sőt meg fogok még kevesebbel is elégedni, de kívánom, hogy a képviselőház mondja ki azon elvet, hogy a magyar vidéki színészetet segélyezi, hogy így , azon helyzetbe jőjjön

f hogy megfelelhessen hiva-