Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-216

és máreziiis 4. 1880. 2gg 216. országos űl •hdyeäés balfelöl.) Ezek érdemére kívánok tehát nyilatkozni. (Halljuk!) Ha mégis ez alkalommal minden személyes élt el nem mellőzhetek, ezt csupán az ezekkel kapcsolatos bizalmi kérdés természetének méltóztasséktulajdonítani, mert itt megint tökéletesen igaza van Éber Nándor képviselő urnák, hogyha van kérdés, a mely subjectiv momentumokat rejt magában, ugy ez a bizalmi kérdés, mivel a ministerium jövő magaviseletére vonatkozólag, csupán azon személyes bizalom adhat megnyugvást, a mely a múlt tények alapján keletkezhetik és ha a múlt magaviseletben ezt nem találhatjuk, ezen bizalmat egyáltalában megtagadni vagyunk kénytelenek. Ha Éber Nándor képviselő ur azt állítja, bogy éppen ezen múlt, az ezen múlt pályára való szempillantás s a múltban itt tartott beszédek összehasonlítása azon áliásponttal, melyet a ministerelnök ur elfoglalt és elfoglal jelenleg: az, a mi neki bizalomra okul szolgál és hogy o közügyeinkben nagy haladást lát: ugy engedjen meg, de épp ezen pálya az, a melyre kénytelenek vagyunk bizalmatlanságunkat alapítani; épp ezen pálya az, a melynek minden mozzanatában, mi két állandó vonást látunk, mely bizalmatlanságunkat fölkölti. Először felfedezését minden érdemleges kérdésnek a fölfogásnak olynemű bizonyos csillámlásával, a mely lehetővé teszi, hogy más értelem tulajdoníttassák a tett nyilatkozatoknak, mint a melyet az események magyaráznak ki azután belőlük; és másodszor, hogy a mely elvet elfogadott a ministerelnök ur és a mely kérdésekben látszólagos — Éber Nándor képviselő ur szerint — haladást tüntetett elő : éppen ezen kérdésekben, nyomról nyomra visszacsúszott és visszacsúszott nemcsak ő személyesen, hanem vele együtt az egész magyar törvényhozás. (Helyeslés a baloldalon.) És ha Éber Nándor képviselő ur éppen a dulalismus szempontjait emeli ki és kiemeli azon compromissiók politikáját, a mely szerinte a dualismusnak alapjául szolgál, ugy én vele szemköztt, kénytelen vagyok arra hivatkozni, hogy éppen a dualismus romlása az, a melyet mi a ministerelnök ur szereplésében és szereplésének következményeiül látunk; és a compromissumokon alapuló hagyományos magyar politikának elhagyása az, a melyet a ministerelnök ur eljárásával támasztott. Látjuk a dualismus romlását, a mely mindazon kérdésekben, a melyekben a dualistikus alkotmány a szoros határok megtartását és a jog által kiszabott vonalak szoros követését követelte, azoktól eltérést tüntet fel; a dualismus romlását, a melyet fenyegető veszélynek látunk, a boszniai közigazgatásról hozott törvényben, a mely kifejezést nyert még oly másodrendű kérdésben is, mint a minőt a védelmi adó fölötti tárgyalások képeztek; a dualismus romlását, a melyet látunk azon igen kellemetlen fordulatokban, a melyek a delegatiók tárgyalásaiban előbb sokkal ritkábban merültek fel, mint ma és legalább is uem a kormány részéről provoeáltattak s nem a kormány részéről állíttattak elő oly alakban, a mely megoldását már csak a rideg és a legritkább esetekben alkalmazandó szavazásban leli. Látjuk, a dualismus romlását, a melyet azon panaszokban is észlelünk, a melyekre a ministerelnök ur is, bár azt mondta, hogy nagy súlyt reájuk nem fektet, hivatkozott s a melyek a magyar hegemónia ellen irányulnak. Ott, a hol az erők bizonyos mérlegeléséről és a mérlegelés alapján egyezkedésről van szó, mindig elkerülhetetlen az, hogy egyik, vagy másik részről panaszok ne emeltessenek. Magában az egyezkedés természetében, magában azon tényben találja alapját ez a jelenség, hogy az erők egyáltalában niér'íegeltetnek. Hanem az megint tagadhatatlan, hogy ha összehasonlítjuk azon panaszokat, a melyek a magyar hegemónia tekintetében előbb is felhangzottak, azokkal, a melyek most felhangzanak, egy nagy különbséget találunk a kettő köztt. Előbb Andrássy korszakában, a magyar parlamentarismus és a dualismus fejlődésének és erősödésének korszakában, szintén emeltettek egyes panaszok a magyar hegemónia ellen. De mikor? Akkor, midőn a monarchia érdekeinek erélyes megóvásáról volt szó, a mit a magyar delegatió mindig követett; akkor, midőn oly intézmén}'"ekrő! volt szó, a melyek a közös kormány hatáskörének megszűkítésére, vagy legalább is kitágításának megakadályozására irányultak. És ha e tekintetben panasz merült fel, kárpótlást nyertek a túlfélen — és nem egy nyilatkozatra hivatkozhatunk azon időből —- kárpótlást nyertek abban, hogy ezen magyar, úgynevezett hegemóniával együtt járt a friss alkotmányosság szellemének átterjedése a monarchia túlsó felére. Kárpótlást nyertek abban, hogy a hol a népképviselet jogainak erősödéséről, a hol oly kérdésekről volt szó, melvek megoldást szabadelvű irányban kivannak, bátran hivatkozhattak mindig Magyarország példájára és bátran hivatkozhattak azon elvekre, a melyek Magyarországban gyökeret találtak és a melyek innen átmentek a monarchia túlsó felébe. De mikor a magyar hegemónia ellen most panaszok emelkednek, hangzanak ezek azért, mivel a magyar országgyűlés kormánya kezdeményezésére mindig előljárt ott, hol a parlamenti jogok megrövidítéséről, vagy gyakorlatilag megnehezítéséről volt szó. Hangzanak azért, mivel a magyar parlament a kormány kezdeményezésére kényszerhelyzeteket teremt, melyeknek oda át is igája alá kell állni sokszor egy és más több-