Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-163

163. országos ülés november 10. 1879. :.: feles angol államférfi nekünk oly nagy szerepet, oly nagy missiót akart tulajdonítani, de én helyesnek tartom Magyarország közvéleményét, mely oly missiót a keleten határozottan visszautasít, visszautasít azon oknál fogva, mert oly rnissió a keleten, igen fatális befolyással lenne belügyeinkre nézve. Egy nagyszabású keleti politika feltételezne oly állami tervezetet, a hol a külactióra nézve ellentétek nem lesznek. De épen a bosnyák ügyben találtuk kezdettől fogva, az ellentétek praegnans kifejezését. Hogy ezen ellentéteket azon magas egységes akarat, a mely egyúttal a monarehia egységének szereplője, kiegyenlíteni igyekszik, az kétséget nem szenved. Én nem tulajdoníthatom a véletlennek, hogy azon perezben, midőn a monarchia másik felében egy nagy átalakulás készül, hogy azon perezben a monarchia két államának parlamentje elé ily törvényjavaslat terjesztetik, ugyanazonos tartalommal ; nem tulajdoníthatom a véletlennek, hogy a csehek, miután 16 évig a passivitás hivei voltak, most egyszerre a Reichsrathba mennek. A menynyiben, én a csehek szláv törekvéseit ismerem, bizonyosan nem mentek volna be a Reichsrathba, ha nem számítanának azon nagy átalakulásra, a mely a monarchia másik felében készül, ha nem számítanának arra, hogy a monarchiában lassanként a szláv elem fog felszínre vergődni. Most látni csak, t. ház, hogy az occupatió nem olyan egyszerű dolog, nem egy hadjáratnak bevégzése, nem két kis tartománynak megszállása; hanem valamivel több. A berlini szerződés, AusztriaMagyarországot nemcsak az oeeupatióval, hanem az administratióval is megbízta; megbízta azzal, hogy azon elhanyagolt tartományokban rendet csináljon, hogy európai civilisált állapotokat létesítsen. Vájjon megfelelt-e Ausztria-Magyarország ezen mandátumnak, megfelelt-e ezen kötelességének? Én, t. ház, nem vagyok abbau a nézetben, hogy a civilisatió ott kezdődik, ha egy-két utat csinálunk, ha egy kis vasúti vonalat építünk; hanem abban a nézetben vagyok, hogy a civilisatióra nézve sokkal sürgősebb rendezni azon viszonyokat, a melyek az embert, az állampolgárt legközelebbről érintik. És ezek a vallási és tulajdoni viszonyok. De e tekintetben AusztriaMagyarország, Bosznia és Herczegovinában meghagyta azon chaost,a mely a török uralom alatt uralkodott. Midőu Ausztria-Magyarország'felhatározta magát Bosznia és Herczegovina elfoglalására, tisztában kellett lennie a felől, vájjon képes-e két nagyfontosságú kérdést megoldani, a melyek megoldása nélkül administratióról, Bosznia és Herczegovinában, szó sem lehet. Ezen két nagyfontosságú kérdés, a keleti egyház kérdése és a nagyfontosságú agrár kérdés. Már az occupatió kezdetén követtetett el egy nagy, egy óriási hiba az által, hogy az occupationalis politika, a lakosság egy parányi kisebbségére támaszkodott, a helyett, hogy támaszkodott volna a lakosságtöbbségére ; támaszkodott a katholikus elemre, a helyett, hogy a keleti keresztényekre támaszkodott volna. A hiba annyira ment, hogy a boszniai kormányzat ellenséges állást foglalt el a keleti keresztények iránt és annyira ellenséges állást, hogy tőlük a nemzetiség neve, a szerb név megtagadtatik. Egy kissé javalt a helyzet, midőn a würtembergi herczeg a kormányzatot átvette, de mégsem az, a minek tulajdonképen lennie kellene a lakosság többsége iránt. A mi a keleti egyház kérdésének rendezését illeti, ebben épen Ausztria-Magyarország semmit sem tett; mindenki azt hitte, hogy Ausztria-Magyarország fel fogja használni azon eszközt, mely kezében van, hogy azon népet magának megnyerje. Ismeretes dolog, t. ház, hogy az ottani nép magát elnyomatva érzi a görög phanariota püspökök által; ezen püspökök, a konstantinápolyi oekomen patriarchától nyervén püspökségüket simonia utján, az ottani népet kiszívták, kizsákmányolták. Természetes, hogy, midőn Ausztria-Magyarország, Boszniát és Herczegovinát elfoglalta, e nép azt hitte, azt remélte, hogy e püspököktől megszabadulván, a karlovici egyház jurisdietiója alá fog jönni. És ezt jogosan tehette volna Ausztria-Magyarország, mert a karlovici patriarcha, jogszerű utóda a régi ipeki szerb patriarchátusnak, melynek jurisdietiója hajdan Szerbia és Bosznia fölé is kiterjedt és a konstantinápolyi patriarcha csak későbben terjesztette ki jurisdictióját e tartományokra. E tekintetben a szerb patriarcha és a püspökök emlékiratot intéztek a magyar kormányhoz, jelesen a ministerelnök úrhoz, de ennek semmi eredménye nem volt; ennek pedig nagyobb következménye lett. Időközben a helyzet egészen megváltozott. Andrássy Gyula gróf, jónak látta a porta souverenitását Bosznia fölött elismerni s ennek következménye az, hogy egyházi jurisdietiója a konstantinápolyi patriarchának feléledt, ennek fontos következménye pedig az volt és most is az, hogy a konstantinápolyi patriarcha egyik metropolitája, a belgrádi szerb metropolita. Igaz, hogy a keleti egyház Szerbiában autokephalos, azaz független; de mégis, in spiritualibus, összeköttetésben áll a konstantinápolyi patriarchával. Utóbbi időben, midőn Konstantinápolyban ministerváltozás történt, azon hir terjedt, hogy Szerbia minister-residense, érintkezésbe tette magát a konstantinápolyi patriarchával és a török kormánynyal, hogy a konstantinápolyi patriarcha, engedje át egyházi jurisdictióját a belgrádi metropolitának. Hogy fog eldöntetni a kérdés, nem tudom; és nem tudom, vájjon megengedi-e ezt Ausztria-Magyarország; de azt tudom, hogy a keleti egyház Herczegovinában és Boszniában