Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-173

282 178. országos ülés november 24. 187!*. bet tőlünk nem követelnek, az egyáltalában nem következik, mert meg van mondva, hogy a koronának joga fennmarad arra nézve, hogy felelős ministere által, a törvényhozásnak, a hadsereg létszámának megváltoztatására nézve propositiókat tehessen. Ezen propositió irányulhat a létszám leszállítására és a létszám felemeléséi-e, tehát biztosítva egyáltalán nem vagyunk. Különben e tekintetben tapasztalásunk eléggé megtanít bennünket. Tudjuk, hogy 1870-ben megszavaztuk a civilistát 10 évre s 1873-ban egy millióval többet kértek éveukint, mert azt mondták, hogy ő Felsége nem tarthat jó kocsisokat, mert nincs csak hét millió forint jövedelme. Tehát egy millió forintot kellett ráfizetni, hogy ő Felsége jó kocsisokat tarthasson. A mi akkor megtörténhetett, hogy t. i. a tíz esztendőre megszavazott törvényt, a tiz esztendő előtt megváltoztattuk, az megtörténhetik itt is, ha találkozik a háznak olyan többsége, mely azt megszavazza. {Helyeslés a szélső' baloldalon.) Tehát t. ház, én azt mondom, hogy nem kívánom a hadsereg létszámát leszállítani, sőt azt mondom, hogy én a hadsereg létszámát nevezetesen, de igen nevezetesen szaporítani akarom, de úgy. hogy az a nemzetnek sem közgazdaságilag, sem financziális tekintetben kárára ne legyen. S ezt elérhetőnek hiszem azon programm megvalósítása által, melyet pártom e házban már évekkel azelőtt indítványozott, többször érintett és ki is fejtett. Értein, hogy a katonai oktatás egyesíttessék a népneveléssel. Ez keresztül vitetvén az elemi iskolákon kezdve az egyetem legmagasabb fokáig, azt fogja eredményezni, hogy az országban minden nevelésben részesült ember, egyszersmint végzett katona lesz. De minthogy az országban nem egyedül tisztekre van szükség, hanem közkatonákra is, ezek az elemi iskolákban nevelhetők s igy elérhetjük azon állapotot, hogy az ország minden embere képzett katona lesz, a nélkül, hogy száz és százezer embert elvonjunk a mezei munkától, az ipari termeléstől. Hanem ezek otthon ülhetnek és legfölebb az időszakonkint tartandó gyakorlatokon jelennek meg akkor, midőn ez által munkájokbaií legkevesebb mulasztást szenvednek. Ezen rendszer, mint itt már ki volt mutatva, egyáltalában nem kerülne oly összegbe, mely csak távolról is megközelíti mostani kiadásainkat. S midőn most a hadügyi quótát s a vámjövedelmet beszámítva és a honvédség költségét tekintetbe véve, közel 40 milliót adunk ki éveukint, akkor a honvédelmi czélokat elérhetnők 15—16 millióval éveukint, úgy, hogy csakugyan néhány esztendővel azután, egyetlenegy hatalmasság sem merne bennünket megtámadni. így lehetséges az, hogy Vh- millió frank, tehát 3 milliónál kevesebb budget mellett, Svajcz háború esetén, mégis képes 200,000 képzett katonát lábraállítani. Ha mi ezt a systemát követjük, nem teszünk semmi újat, hanem azt, a mi más államokban már rég meg van. A dynastiának érdeke nem állhat abban, hogy nagy, igen számos, a nemzet zsírját felemésztő állandó hadserege legyen, {ügy van! a szélső halon) hanem csak abban, hogy szükség esetén oly haderővel rendelkezhessék, a mely imponáló nagyságánál fogva, őt a többi európai fejedelmek előtt, kellő fénynyel és méltósággal tüntesse

1 elő. Ez pedig úgy hiszem, egy oly hadsereggel, mint a minőt említettem, igen könnyen elérhető, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy az ily hadseregbe a népesség tiz százaléka bevonható, Magyarországnak tehát több, mint másfél millió katonája volna, természetesen csak szükségesetén. A mi pedig azon kérdést illeti, a mely itt több oldalról feszegettetett, melyre úgy látszik a túloldal főleg alapítja érvét, hogy a közös hadsereg létele azért szükséges, mert e nélkül biztonságban fenn nem állhatunk s a hadsereg egysége azért szükséges, mert polyglot hadsereggel harczolni nem lehet. Én ezt egyáltalában nem látom át. Magyarország a közös hadsereghez igen nagy quótával járul. A 800,000 emberből több, mint 350,000 magyar s igy a hadsereg létszámának 40 — 45%-át teszi az, a mit mi adunk, a mi ily lényeges része a hadseregnek, hogy ha nem felel meg a czélnak, megváltoztatandó, mert czélt tévesztett. Méltóztassék visszatekinteni, nem egy hadjáratra, hanem az osztrák ház történetére 150 év óta s azt fogják látni, hogy minden hadjárat, háború, többékevésbbé szerencsétlenül végződött az osztrák házra. Azon hatalmas állásból, azon birtok complexumból, melyet akkor birt, igen sokat elvesztett. Már hogyha egy hadsereg, a melytől különben nem lehet megtagadni azt, hogy a háborúba vitézül belemegy, hogy jól viseli magát az egyes katona, mert többet nem is lehet várni mint azt, hogy a háborúba odáig megy, hogy agyonlöveti magát — s ha mégis a vereség másfélszázadon át következetes, akkor kell, hogy magában az intézményben, magában a szervezetben egy alapos hiba legyen, {ügy van! a szélső halon.) Hát lehet több is, de egyik hibája mindenesetre az, hogy nem nemzetiségek szerint van alakítva a hadsereg. Mert ez, a mit meglehet, némelyek csekélységnek tekinthetnek, mindenesetre eredményezi azt, hogy a mi közös hadseregünknek nincs egy harczkiáltása, a mely őt fellelkesítse. Minden nemzet seregének van. Ez nem csekély dolog. Az angol katona azt mondja: „Sainte George and old England!" A franezia azt mondja: „Víve la Francé!" Legyen •