Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-84

84. országos ülés márczms 12.1S78. 143 parancsolhattam az ő saját területükön, melyet I ők maguk védenek. Egészen más az eljárás mi­nálunk a védgát-társulatok irányában, mint más kormányintézkedéseknél. Mert a védgát-társulatok ép oly önállóak a maguk hatáskörében, mint a vármegyék a maguk hatáskörében. Ha tehát ez elmulasztotta teendőjét minden figyelmeztetés da­czára, az évek folyamán folytonosan tartó visz­szavonás, mely ott uralkodik, megakadályozták a helyes keresztülvitelt, azért én szemrehányást magamra nézve el nem fogadhatok. {Helyeslés a középen.) Különben méltóztassanak elhinni, ma erről a dologról ítélni nem is volna czélszeríí. Midőn az ember ily indulatban van, úgy kell eljárni, mint Sokrates, ki azt mondta a gyermeknek: „Nem verlek meg, mert haragszom." A harag­nak, indulatnak percze nem az az idő, mikor ítélnünk kell; ítélni csak akkor kell, mikor hig­gadtak vagyunk. Kérem tehát, méltóztassanak ítéletüket máskorra halasztani. {Helyeslés.) Csak azt az egyet akarom még megjegyezni, hogy az imént említett táviratban, melyet nem olvastam fel egészen, csak a tartalmát mondtam el, világosan látható az is, hogy intézkedések a mentésre nézve, melyek nem tartoznak ugyan az én körömbe, igenis megtörténtek. Mert midőn én az ott levő felügyelőtől értesítést kaptam, melyet több más távirat is megerősített, még akkor nem volt mit és kit elvinni Szegedről, mert akkor még nem menekültek, de azért ott a vonatok az elszállításra készen álltak. Csakhogy akkor az emberek nem gondoltak a menekülésre. És az a távirat egyszersmind megczáfolja azt, a mit Simonyi Ernő t. képviselő ur az imént állított, a ki Szegedet szigetnek declarálta; mert ezen távirat szerint, „a hajóhíd még megvan és azon az emberek könnyebben menekülnek a száraz­földre, Uj-Szegedre és egész Torontál megyére, melylyel összeköttetésben vannak, mintha a vas­útra menekülnek és onnan vonatokon elvezettet­nek bizonyos pontokra, és nem is mindig azokra, melyeket maguk kivannak." Itt a távirat, a mely igy szól: „A hajó­hídon menekülnek Uj-Szegedre, most azonban tömegesen menekülnek az államvasút állomására, ahol a mentő vonatok készen állanak; melyek a menekvőket Kikindára szállítják." Az intézkedések meg vannak téve ; én meg­tettem a magam hatáskörében, a kereskedelmi minister a maga körében, a távirdára nézve, — melyre nézve nem fogadhatom el a b. Simonyi Lajos képviselő ur által tett szemrehányást, — a belügyminister a maga hatáskörében. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen nyilatkozatomban megnyugodni. {Helyeslés a középen.) Ugron Gábor: T. ház! Én elfogadom a közlekedési minister ur azon nyilatkozatát, hogy tegyünk ugy mint Sokrates, és a gyermeket ne verjük meg most, hanem büntessük majd későb­ben és ítéljünk később a kormány eljárása felett. Nem akarok bele bocsátkozni, hogy ki itt a hibás, hanem egyet meg kell jegyeznem, hogy a szerencsétlenség pillanatának megvan a maga méltósága és annak méltóságát meg kell tartani, {Ugy van! balfeVü) és én azt hiszem, hogy profa­náltatika szerencsétlenség akkor, midőn a minister urak itt, a helyett, hogy a tárgyhoz szóljanak, élczekkel ütik el a felszólalásokat, {Ellenmondás a középen; helyeslés baljelöl) mert, tisztelt ház, komolyan nem vehetem azon argumentatiót, hogy azon képviselő, ki este 9 óra után kapja a sür­gönyt, miért nem közölte azt a minister úrral? Azért, mert hivatalos helyiségében bizonyosan nem lett volna feltalálható, (Mozgás jobbfelöl) s azért, mert hogy ha közölte volna is a sürgönyt, a minister ur megnyugtatta volna azzal, hogy majd ott levő szakközegeitől fog értesítést kérni; s míg azon szakközegektől — azon buzgóság szerint, a melyet a táviratok küldésében jelenleg tapasztalunk — a minister értesülést vett volna, az árviz már rég átlépte volna a gátat, melynek átlépését megakadályozni lett volna a kormány összes administrativ közegeinek első' kötelessége. T. ház! Micsoda administratió lehet azon országban, a melyben csak addig van az admini­strativ felsőbb közegnek hatalma, a mig rend­kívüli szabálytalan eset be nem következik, s mihelyt ez bekövetkezik, nem hogy erélyesen intézkednék a szükséges teendőkről, közegeitől egyszerűen a szerencsétlenségről sem bir értesü­lést szerezni. Hogyan veszi a kormány most azon értesüléseket, melyekben felhivatik, hogy Temes­várról, Szabadkáról munkaerőt és élelmi szereket küldjön, midőn magáról a szerencsétlenségről sem kap tudomást. Pedig nem volna lehetetlen értesítéseket nyerni. Jókai Mór: Menjünk haza! {A jobboldalon ül'ó képviselők egy része elindul a teremből.) Ugron Gábor (Jókai Mórra mutatva): A nemzet költője megsirathatja azon szerencsétlen­séget igen szép versekben {Nagy zaj) és köny­nyeket hullathat felette, de mint képviselő eltá­vozik a teremből. {Növekedő zaj.) Jókai Mór (a terem közepéről): A nemzet költője megosztja kenyerét a szerencsétlenekkel és nem elégíti ki őket üres szavakkal. {Helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj baljelöl. Heves felkiáltások: Rendre! Rendre!!) Ugron Gábor: Hisz a csata hevében az előre küldött hadosztályok jelentéseket küldenek, de nem ugy, a mint önök akarják, hogy az illető tábornok hagyja el állását és vigye el táviratát, hanem egyszerűen egy ember által kül­dik azokat. A kormánybiztos megmaradhat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom