Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-74
74. országos ülés f<lbruár 28. 1879. 275 A ház ezt tudomásul veszi. Bemutatom Győr sz. kir. város közönségének feliratát, melyben Sopron sz. kir. városnak feliratát pártolván, az 1875: XXI. és XXVI. t.czikkekkel behozott úgynevezett fényűzési adók eltörlését kéri. Ezen felirat előleges tárgyalás végett a kérvény-bizottságnak fog kiadatni. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister ur kivan szólni. Báró Kemény Gábor földmívelés-, iparés kereskedelmi minister: T. ház! van szerencsém benyújtani az erdő-törvényjavaslatot egy igen rövid jelentéssel. Minthogy ezt azon szövegezésben vagyok bátor tárgyalás alá beterjeszteni, a melyben a múlt országgyűlésnek bizottsága megállapította, a szöveget nyomtatásban, a jelentést Írásban nyújtom be, kérvén a t. házat, méltóztassék a kinyomatást elrendelni. A mi a tárgyalást illeti, bátor volnék kérni a t. házat, hogy valamint a múlt országgyűlés tette, méltóztassék ennek előzetes tárgyalása végett egy bizottságot kiküldeni. Minthogy ez szakkérdés, ez indokoltnak látszik, s kérném azt a számot megtartani, mely a múlt országgyűlés által megállapittatott, s mely, a mint utána néztem, 15. Kérném, méltóztassék ebben megnyugodni s a szakbizottság választását valamely ülés napirendjére kitűzni. Elnök: Az erdő törvényjavaslat és mellékelt jelentés ki fog nyomatni, s a ház t. tagjai köztt kiosztatni. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a minister ur azon javaslatát, hogy e törvényjavaslat előzetes tárgyalás végett egy választandó külön bizottsághoz utasittassék ? (Elfogadjuk!) A ház ezt elfogadja. A bizottság e szerint 15 tagból állna s ha a t. ház jóvá hagyja, talán a jövő csütörtökön választatnék meg. (Helyeslés.) Elnök: Következik a tegnap megejtett választás eredményének kihirdetése. Antal Gyula jegyző: A pénzügyi bizottság egy tagjára beadatott összesen 323 szavazat. Ebből üres volt 18. Legtöbb szavazatot Láng Lajos kapott, t. i. 154 szavazatot. Kapott még gróf Lónyay Menyhért 150 szavazatot. Most következik az 1879. évi költségvetés tárgyalásának folytatása. Minthogy a pénzügyi bizottság előadója zárbeszédét már megtartotta sorszerint az ellenindítvány beadója, Simonyi Ernő képviselő ur következik. Simonyi Ernő: T. ház! (Halljuk!) Azok után, a mik már elmondattak, nem fogok reflectálni azok miket az ellenfél t. szónokai annyi napokon keresztül elmondottak. Talán természetesnek fogja találni a t. ház, ha nem megyek bele a „fatumszerű végzet baljóslatú helyzetének rettenetes syllogismusaiba." (Derültség a szélsőbalon.) Sem Jókai Mór t. képviselőtársam képzel ődéseit eloszlatni, annak szép álmait háborítani egyáltalában nem akarom és ha beszédének egyetlen egy pontjára refleetálok, nem azért teszem, mintha arra itt már meg nem feleltek volna, (Halljuk!) hanem mert szükségesnek tartom, hogy az olyan kijelentés, mint az volt, minden oldalról utasittassék vissza. Jókai Mór képviselő ur beszédében ugyanis azt mondta, hogy a legkétségbeesettebb remény sem képzelheti azt, hogy a szélső baloldal kormányra jöjjön. Hogy mi fog a jövőben történni, én megjósolni nem tudom; jós nem vagyok; arról azonban biztosítom Jókai Mór t. képviselő urat és a t. képviselőházat, hogy mi ezen az oldalon a kormányra ép oly komolyan törekszünk, mint ők. Hogy vágyainkat el fogjuk-e érni és mikor, az talán nem egészen tőlünk függ; de hogy nehézségek állnak utunkban, ez természetes, mert mi nem ambitióból, nem hatalom-, nem dicsvágyból, nem önérdekből törekszünk a kormányra, hanem azért, hogy érvényre juttassuk elveinket, melyekről lelkünk mély meggyőződésével azt hiszszük, hogy egyedül képesek Magyarországot jólétre emelni. (Ugy van! a szélső baloldalon) Ez az egyedüli törekvésünk és ezért mi kormányhivatalt olyan feltétel alatt, mely tőlünk ezen czélt eltávolítaná, senkitől el nem fogadunk; ez iránt senkivel alkuba nem bocsátkozunk és nem kapitulálunk. (Ugy van! a szélső balon.) Ezt kívántam csak megjegyezni Jókai Mór képviselő ur előadására. Most átmegyek azokra, a miket tegnap Zsivkovies János képviselő ur mondott, először mint horvát képviselő, azután mint közös képviselője a közös országgyűlésnek. Mint horvát képviselő csodálkozik azon, hogy itt valamelyik t. szónok azt mondotta, hogy miért csoportosulnak a horvát képviselők ide, és erre azt feleli, hogy mert kötelességüket akarják teljesíteni, mert ebbeli kötelességük a törvényen alapszik, épen ugy, mint a mienk. Megengedem, hogy állásuk itt a törvény által biztosítva van és ennek tulajdonítható az, hogy itt maradhatnak; mert ha ez nem volna törvény által biztosítva, háthigyjék el, hogy mi egy napig sem fognók őket itt megtűrni; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) hanem miután törvény által van biztosítva, mi ámbár nem szeretjük ezt a törvényt, de tiszteljük és megtartjuk; a mint megtartjuk a többi törvényeket, és egyáltalában nem szorultunk arra, hogy a törvények megtartására bennünket Zsivkovics képviselő ur buzdítson vagy intsen. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy Magyarország és Horvátország pénzviszonyaira nézve legközelebb napirenden lesz egy új szerződés, és hogy akkor kiki érvényesítheti a maga nézetét. Tökéletesen igaza van; de a miben egyszer megállapodás történt, azt mint törvényt mi itt mind35*