Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-20
20. oroságos filé* noTember 19. 1878. 261 meg Isten barátaimtól, ellenségeimtől majd csak megoltalmazom magamat. A miként álnok tervük kivitelére Európa I államférfiainak állítólagos beleegyezését kierőszakolták, akként csellel szavaztatták meg a 60 millió rendkívüli hadiköltséget is. Némi jelentéktelen sánezokat emeltek ugyan hazánk keleti szorosaiban; elhitetendők, hogy a muszka ellen készülnek; de ez csak porhintés volt a nemzet szemébe, mert a mig itt sánczoltak, addig nép jogellenesen , hadizenet, sőt előleges értesítés nélkül betörtek egy velünk békében élő hatal másság területébe, s azt az osztrák tábornokok modorában pacificálták, azaz feldúlták. Ezen czélnélküli, ezen a nemzet akarata és a törvényhozás kijátszásával létrehozott actió eddig 105 millió forintba, legalább egy ennyit érő hadianyag elfecsérlésébe s vagy 6000 emberünk életébe került. Pedig Bosznia olyan ország, hogy ha a török nekünk ingyen ajándékba ide igérte, sőt az elfoglalására már elköltött 105 milliót még reá fizette volna: még akkor is vissza kell vala utasítanunk. Hisz szellemi vakságban szenved az, a ki át nem látja, hogy a boszniai expeditió nem volt egyéb e gy jól elleplezett csapdánál, melybe a muszka a mi rövidlátása politikusainkat beleugratta. Mi roppant pénz- és véráldozatokkal ürügyet teremtünk a muszka kötekedésnek, hogy mikor idejét látja, belénk köthessen. Fog ő majd Boszniában és Herczegovinában lázadásokat, forradalmakat szítain, miként Törökország más tartományaiban tévé, hogy az osztrák által elnyomott bosnyák testvérek felszabadítására siethessen. Ne adja Isteu, hogy jóslatom teljesüljön; de én a tények kérlelhetlen logikájából azt következtetem, hogy ha mi most sergeinket gyorsan vissza nem vonjuk, az oda fog veszni, mert nem mi fogjuk — miként ministerelnök ur monda — onnan a berliui szerződés megszegőjét rendreutasítani, hanem a szerbekkel és montenegróiakkal szövetséges muszka foghatja bulgáriai hadállásaiból — melyeket elhagyni hajlamot nem mutat — csekély erővel bármikor elvághatni hadseregünk élelmezési és visszavonulási útját, a mikor az menthetetlenül oda vesz. Nekünk tehát hadseregünknek rögtöni visszavonását kell követelnünk. Azt mondják, hogy ezt a katonai becsület nem engedi meg. Én részemről nem kivänok nemzetem számára osztályrészt azon katonai becsületből és babérokból, a melyet Boszniában szereztek; mert abban, hogy 200,000 főből álló hadsereg néhány ezer szervezetlen nép-fölkeléssel hosszú tusák és szenvedett vereségek után alig tudott elbánni: e'n részemről valami nagy hadi dicsőséget nem tudok kivonni, sőt a higgadt itélőnek bámulatát inkább a honvédők, mint a támadók érdemlik ki. És ezt nem harczosaink elszántságának és törhetlenségéuek hiánya okozta, hisz fiaink jobb ügyhöz méltó hősiességgel és kitartással harczoltak; hanem előidézte a példátlan rósz vezénylet és botrányos élelmezés, mely ok nélküli hajhászások s éheztetés által harczképtelenné tette a harczosok felét a csata előtt; okozta a terrénumnak teljes ismeretlensége, és a hadtudomány újabb vívmányait digeralni nem engedő osztrák katonai czopf, a mely e században mindig csak vesztett csatákat mutathat fel, s mely még a könnyű hódítmánynak hitt Boszniában is kudarczot kudarczra halmozott. Mi, t. ház! katonai becsületünket, csak alkotmányellenesen kivitt seregeink visszavonásával menthetjük meg ; mert csak igy vethetünk véget azon testvér-gyilkos hareznak, a mely eddig is a 19. század polgárosodásával össze nem egyeztethető modorbau folytattatott s mely miként Aradon, úgy ott is akasztófára aggatá véres íropheumait. Nagy vívmányként akarják feltüntetni azt, hogy Bosznia elfoglalása által megszakítottuk a szláv államok szakadatlan lánczolatát. Én, t. ház, véges emberi elmémmel felfogni nem tudom üdvös eredményét annak, hogy mi tűzzel, vassal, golyóval és akasztófával kipusztítottuk ama tartományoknak irántunk vonzalommal és testvéri érzettel viseltető muzulmán népességét; felemeltük, és urakká tettük azokat, kik minket gyűlölnek, kik eddig is ellenségeink voltak, s kik a muszkának természetes szövetségesei ellenünk. Azt mondják, hogy parányinak tűnnek fel a bosnyák occupatió áldozatai, ha meggondoljuk, hogy azzal egy nagy európai conflagratiót akadályoztunk meg. Miként lehetséges ez? Hisz a berlinicongressuson Bosznia még meg sem emlittetik, ha külügy érünk azt hajánál fogva elő nem vonszolja. Aztán ha mi anyira féltünk egy conflagratiótól s a háború iszonyaitól: úgy kelle-e azt meggátolnunk, hogy mi magunk ugorjunk abba bele? Igen is volt idő, a midőn mi a bosnyák occupatió parányinak jelzett áldozatai tizedrészével megakadályozhattunk volna egy nagy és leginkább reánk nézve vészterhes conflagratiót; mert Plevna dicsőségének napjaiban egyszerű haditüntetéssel is megalázhattuk volna a muszkának most Európával daczoló gőgjét, s vad hordáinak megmegújuló kirohanásaitól egy századig* mentesíthettük volna magunkat és Európa népeit. E dicső, multunkkal öszhangzatos szerep helyett beállottunk muszka végrehajtóknak. Talán még van idő a hínárból — melybe a legoktalanabb politika által sodortattunk — kivergődni, de erre meggyőződésem szerint csak egyetlen mód kínálkozik, és ez: hadseregünk gyors visszavonása, és rögtöni eltávolítása a gyászos politikát követett kormányférfiaknak, a kiknek bííne oly nagy, hogy azt expiálni soha sem foghatják; oly nagy, hogy még saját engedelmes pártjának felirati javaslata sem tudja szépíteni.