Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-20

20. oroságos filé* noTember 19. 1878. 261 meg Isten barátaimtól, ellenségeimtől majd csak megoltalmazom magamat. A miként álnok tervük kivitelére Európa I államférfiainak állítólagos beleegyezését kierő­szakolták, akként csellel szavaztatták meg a 60 millió rendkívüli hadiköltséget is. Némi jelen­téktelen sánezokat emeltek ugyan hazánk keleti szorosaiban; elhitetendők, hogy a muszka ellen készülnek; de ez csak porhintés volt a nemzet szemébe, mert a mig itt sánczoltak, addig nép jogellenesen , hadizenet, sőt előleges értesítés nélkül betörtek egy velünk békében élő hatal másság területébe, s azt az osztrák tábornokok modorában pacificálták, azaz feldúlták. Ezen czél­nélküli, ezen a nemzet akarata és a törvény­hozás kijátszásával létrehozott actió eddig 105 millió forintba, legalább egy ennyit érő hadianyag elfe­csérlésébe s vagy 6000 emberünk életébe került. Pedig Bosznia olyan ország, hogy ha a török nekünk ingyen ajándékba ide igérte, sőt az elfog­lalására már elköltött 105 milliót még reá fizette volna: még akkor is vissza kell vala utasítanunk. Hisz szellemi vakságban szenved az, a ki át nem látja, hogy a boszniai expeditió nem volt egyéb e gy jól elleplezett csapdánál, melybe a muszka a mi rövidlátása politikusainkat beleugratta. Mi roppant pénz- és véráldozatokkal ürügyet terem­tünk a muszka kötekedésnek, hogy mikor idejét látja, belénk köthessen. Fog ő majd Boszniában és Herczegovinában lázadásokat, forradalmakat szítain, miként Törökország más tartományaiban tévé, hogy az osztrák által elnyomott bosnyák testvérek felszabadítására siethessen. Ne adja Isteu, hogy jóslatom teljesüljön; de én a tények kérlelhetlen logikájából azt következtetem, hogy ha mi most sergeinket gyorsan vissza nem von­juk, az oda fog veszni, mert nem mi fogjuk — miként ministerelnök ur monda — onnan a berliui szerződés megszegőjét rendreutasítani, hanem a szer­bekkel és montenegróiakkal szövetséges muszka foghatja bulgáriai hadállásaiból — melyeket elhagyni hajlamot nem mutat — csekély erővel bármikor elvághatni hadseregünk élelmezési és visszavonulási útját, a mikor az menthetetlenül oda vesz. Nekünk tehát hadseregünknek rögtöni visszavonását kell követelnünk. Azt mondják, hogy ezt a katonai becsület nem engedi meg. Én részemről nem kivänok nemze­tem számára osztályrészt azon katonai becsület­ből és babérokból, a melyet Boszniában szereztek; mert abban, hogy 200,000 főből álló hadsereg néhány ezer szervezetlen nép-fölkeléssel hosszú tusák és szenvedett vereségek után alig tudott elbánni: e'n részemről valami nagy hadi dicsősé­get nem tudok kivonni, sőt a higgadt itélőnek bámulatát inkább a honvédők, mint a támadók érdemlik ki. És ezt nem harczosaink elszántságá­nak és törhetlenségéuek hiánya okozta, hisz fiaink jobb ügyhöz méltó hősiességgel és kitartással harczoltak; hanem előidézte a példátlan rósz vezénylet és botrányos élelmezés, mely ok nélküli hajhászások s éheztetés által harczképtelenné tette a harczosok felét a csata előtt; okozta a terrénumnak teljes ismeretlensége, és a hadtudo­mány újabb vívmányait digeralni nem engedő osztrák katonai czopf, a mely e században mindig csak vesztett csatákat mutathat fel, s mely még a könnyű hódítmánynak hitt Boszniában is kudar­czot kudarczra halmozott. Mi, t. ház! katonai becsületünket, csak alkotmányellenesen kivitt seregeink visszavonásával menthetjük meg ; mert csak igy vethetünk véget azon testvér-gyilkos hareznak, a mely eddig is a 19. század polgá­rosodásával össze nem egyeztethető modorbau folytattatott s mely miként Aradon, úgy ott is akasztófára aggatá véres íropheumait. Nagy vívmányként akarják feltüntetni azt, hogy Bosznia elfoglalása által megszakítottuk a szláv államok szakadatlan lánczolatát. Én, t. ház, véges emberi elmémmel felfogni nem tudom üdvös eredményét annak, hogy mi tűzzel, vassal, golyó­val és akasztófával kipusztítottuk ama tartomá­nyoknak irántunk vonzalommal és testvéri érzet­tel viseltető muzulmán népességét; felemeltük, és urakká tettük azokat, kik minket gyűlölnek, kik eddig is ellenségeink voltak, s kik a muszká­nak természetes szövetségesei ellenünk. Azt mondják, hogy parányinak tűnnek fel a bosnyák occupatió áldozatai, ha meggondoljuk, hogy azzal egy nagy európai conflagratiót aka­dályoztunk meg. Miként lehetséges ez? Hisz a berlinicongressuson Bosznia még meg sem emlittetik, ha külügy érünk azt hajánál fogva elő nem von­szolja. Aztán ha mi anyira féltünk egy conflagra­tiótól s a háború iszonyaitól: úgy kelle-e azt meggátolnunk, hogy mi magunk ugorjunk abba bele? Igen is volt idő, a midőn mi a bosnyák occupatió parányinak jelzett áldozatai tizedrészé­vel megakadályozhattunk volna egy nagy és leg­inkább reánk nézve vészterhes conflagratiót; mert Plevna dicsőségének napjaiban egyszerű haditünte­téssel is megalázhattuk volna a muszkának most Európával daczoló gőgjét, s vad hordáinak meg­megújuló kirohanásaitól egy századig* mentesít­hettük volna magunkat és Európa népeit. E dicső, multunkkal öszhangzatos szerep helyett beállot­tunk muszka végrehajtóknak. Talán még van idő a hínárból — melybe a legoktalanabb politika által sodortattunk — kiver­gődni, de erre meggyőződésem szerint csak egyet­len mód kínálkozik, és ez: hadseregünk gyors visszavonása, és rögtöni eltávolítása a gyászos politikát követett kormányférfiaknak, a kiknek bííne oly nagy, hogy azt expiálni soha sem fog­hatják; oly nagy, hogy még saját engedelmes pártjának felirati javaslata sem tudja szépíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom