Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-14
150 14. országos Illés november 11. 1878. ügyminister, valamint a magyar országgyűlésen a ministerelnök tagadta, hogy ezen összeg Bosznia és Herczegovina elfoglalására fog fordíttatni. S ezen álnok eljárás leple alatt súlyos törvénysértések követtettek el. Nemcsak hogy a berlini congressusnak Bosznia és Herczegovina elfoglalására vonatkozó mandátumot eszközölték ki— ellenére a nemzet minden alkalommal nyilvánított akaratának — hanem ezen mandátumot tényleg végre is hajtották, a nélkül, hogy az illető összes nemzetközi szerződéseket az 1867: XII. 8. törvényczikk világos értelme szerint kellő tárgyalás végett az országgyűlés elébe terjesztették volna. Hadjárat indíttatott az 1608 : II. törvényczikk s az ugyanazt ismétlő számos törvény rendeletének ellenére, mely törvényekben foglalt joga a nemzet képviseletének csak megerősítést nyert magának az 1867: XII. és 1868 :XL. törvényczikk intézkedései által, melyek csakis az ország védelmét, nem pedig támadó és foglaló háborúk indítását bízzák a végrehajtó hatalom közvetlen intézkedésére. Mellőztettek ugyanakkor az 1848: III. 8, valamint az 18 68: XL. 10. törvényezikkek is. Fájdalommal látjuk a legmagasabb trónbeszédből, hogy a kormány Bosznia és Herczegovina occupatiójának nem csak fenntartását, hanem továbbterjesztését is látszik tanácsolni Felségednek; a mennyiben ott az ország népei áldozatkészségének további igénybevétele is jelezve van. Mi azonban károsnak, sőt vészteljesnek tartjuk ezen vállalatot; mert általa az ottomán birodalom területe újabb megcsonkítást szenved; mert míg az elfoglalt terület népeiuek egy része elkeseredett ellenségül állott s fog továbbra is velünk szemben állani, másik része nem a magyar és osztrák uralkodásban látja megvalósítva szabadságra törekvésének czélját: mert Szerbiának s ennek háta mögött Oroszországnak örökös alkalmat fog adni a foglalás arra, hogy velünk vitát kereshessen ; mert így azon állami szövetségnek, melyben élünk, egy líj, könnyen megsebezhető oldalát állítjuk elő; mert egy oly terület csatoltatik ezen államszövetséghez, melynek közjogi állása iránt nem jött létre előlegesen semmi megállapodás, és nem is jöhet a nélkül, hogy az alkotmányosság fennálló rendszere meg ne zavartassák; és végre, mert ezen területeknek elfoglalása és kormányozása oly súlyos terheket ró a nemzet vállaira, melyeket elbírni képtelen. Évek hosszú során át küzdünk pénzügyeink rendbehozásával; nincs ország Európában, mely hasonló adóterhet viselne. Az Ausztriával legújabban kötött nemzetgazdászati egyezségek következtében Magyarország meg van fosztva az anyagi gyarapodás eszközeitől. Rémítő mérvben dúl az országban a vagyoni romlás és pusztulás, A legnagyobb erőfeszítés mellett az államháztartás takarékos berendezése körül, teljes tartózkodás mellett minden nemcsak hasznos, de szükséges beruházástól; alig maradt némi reményünk ahhoz, hogy az állam pénzügyeit rendbe hozhassuk. És épen akkor jő közbe egy oly vállalat, mely könnyelműen tékozolja el azt, a mit az ország ' népe csak véres verejtékkel volt képes eddig is a közügyek fedezésére fordítani, s menthetlenül visszaveti az államot a pénzügyi zavarok tömkelegébe. Leliet-e csodálni, ha a nemzet a legnagyobb elkeseredéssel látja, hogy saját vérének és vagyonának pusztításával hoznak létre oly állapotot, mely egész jövőjét s létét magát is veszélylyel fenyegeti. Mély aggodalommal hallottuk a trónbeszédnek azon szavait is, melyek szerint nem mi a nemzet képviselői, hanem arra állítólag hivatott más testületek fogják megkapni a külügyekre vonatkozó felvilágosításokat, mely testületek alatt nem érthetünk egyebet, mint a közös-ügyek tárgyalására kiküldendő országos bizottságot. Fájdalommal látjuk ebből, hogy a nemzeti képviseletnek a külügyekre, tehát helyzetünkben a nemzet léte- vagy nem léte felett dönteni hivatott ügyekre, befolyásától megfosztása van czélba véve. Ez nemcsak az alkotmányosságnak alapelveivel, de a fennálló törvények világos rendeletével is ellenkezik. Az általunk már fentebb idézett 1867: XII. ,8. törvény rendeli: hogy a két állam diplomatikai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azoknak beleegyezése mellett a közös külügyminister teendői közé tartoznak. A nemzetközi szerződéseket mindenik ministerium saját törvényhozásával közli. Ezen intézkedés nemcsak a két állam ministerinmának befolyását biztosítja a külügyek vezetésére, de egyenesen a törvényhozások elébe rendelvén terjesztetni a szerződéseket, a mint ez ekkoráig folytonosan gyakorlatban is volt a törvény meghozatalának ideje óta, — természetszerűleg rendelik a külügyek fórumául a törvényhozást; miből ismét természetesen következik, hogy az ezen ügyekre vonatkozó felvilágosításoknak is a törvényhozás előtt kell megadatniuk. A delegatió nem egyéb, mint az országgyűlésnek küldöttsége, mely által az a külügyek és a hadügy vezetésére szükséges eszközöket megszavazza; ezen küldöttség csak akkor járhat el helyesen, ha a nemzetközi szerződések felett meghozatnak a kellő határozatok, ha a törvényhozás kebelében a külügyekre vonatkozó nézetek megállapodásra jutnak. Arra kérjük mindezeknél fogva Felségedet, hogy a keleti kérdésre, s különösen Bosznia és
