Képviselőházi napló, 1875. V. kötet • 1876. február 16–rnárczius 21.

Ülésnapok - 1875-111

111. országos ülés márciius 18. 1H76. 341 nek mindazon rendeleteit, melyek az állami közvetítés beavatkozására adnak alkalmat. Én tartok attól — nem épen attól, hogy a jelen törvény által ráruházott jogánál fogva a jelenleg létező iskolák felét bezárja, — de tartok attól, hogy ezen majdnem korlátlan befolyás és hatalomnál fogva ezen tanodák romlására fog szolgálni e törvény elfogadása. Ezért és csupán ezért és nem amint önök akarnák azt félremagyarázni, olyan sötétségi elmaradott és önök előtt oly indokolatlanul ellenszenves és régi privilégiumokra hivatkozó áhítatos szellemből nem fogadom el a törvényjavaslatot. Molnár István: Midőn a törvényjavaslatot elfogadom a részletes tárgyalás alapjául, elfogadom azért, mert épen nem áll mit előttem szólott képviselő ur mondott, hogy ezen törvényjavaslat bármelyik felekezeti iskolát megsértené szabadságában. Elfogadom tehát még inkább azon szempontból is, mert ezen törvényjavaslat nagyban könynyiti a felügyeletet, tehát az eddigi visszaéléseket megfogja akadályozni. Elfogadom harmadszor azért, mert a tanügyet egyátalában nagyon elősegíti. De t. ház, mikor azt hiszem minden utógondolat nélkül: nem tagadhatom meg magamtól, hogy sajnálatomat ne fejezzem ki a felett, hogy 1868-iki iskolai törvénynek egyik tetemes hiányát e törvény sem pótolta ki. Ertem azon hiányt, hogy Magyarország összes elemi népiskoláiban az állam nyelve nincs kimondva köteles tantárgynak. Meggyőződésem szériát joga, sőt kötelessége a törvényhozásnak, hogy a nemzet sarjadékának ifjúkorában adjon alkalmat ahoz, hogy az állam nyelvét elsajátíthassa, annál inkább, mert előbb utóbb reá szorul ezen nyelvre, reá szorul a felsőbb iskolákban, a hivatalokban, sőt valljuk meg a mindennapi életben is. Ellenvethető, hogy nem megy minden gyermek a felsőbb iskolába; de igaz, hogy sokan felmennek s hogy azok is, kik nem mennek fel, hanem kereskedésre vagy mesterségre mennek mint tanonczok, vagy pedig a katonai pályára adják magokat; de még azok is, kik mint nálunk mondják az eke szarvánál maradnak: nagyon hasznosíthatják, ha már az iskolában megtanulják . annyira a mennyire a magyar nyelvet. En csak pár példát hozok fel. Zala- és Vas megye vendajku lakossága a magyar vidékekre megy kaszálni és aratni, csépelni és ezen idő tartama alatt nagyon szükségük van a magyar iryelvre. Tanították is Zalamegye nem magyar iskoláiban a magyar nyelvet 1848-ig, nevezetesen a muraközben oly iskolai olvasókönyveket használtak, melyeknek egyik lapján a horvát, a másikon a magyar, ugyanazon horvát olvasmány magyar fordítása volt. Tehát igen alkalmas volt arra, hogy a nyelvet könnyebben eljasátithassák. Ilyen könyveket kivan a muraközi nép most is. De nem adhatunk nekik azon egyszerű okból, mert nincs. Ugyanis 1848. után, midőn mi murakőziek Magyarországtól elszakittattunk: akkor a magyar és horvát iskolakönyveket az iskolákból kiküszöbölték és kaptunk másokat, melyek nem is a mi hazánkról szólnak. Igaz, t. ház, hogy a jelenlegi zágrábi érsek Mihajlovics József ő excellentiája 1870-ben megrendelni méltóztatott, hogy Murakőz minden katholikus felekezetű iskolájában taníttassák a magyar nyelv. Igaz az is, hogy Zalamegyének múlt évben történt megkeresése következtében a szombathelyi püspök ő méltósága akkép intézkedett, hogy a vendajku iskolákban, ha nem volnának képesek a tanítók: lelkészei által tanittassók a magyar nyelv. Ezen két magában véve tiszteletre méltó példa is mutatja szükségességét annak, hogy itt országszerte törvényhozásilag kell intézkedni. Nézzük mint vándorolnak ki székely testvéreink e hazából, hogy idegen földnek hegyes vidékein veszszenek el a nemzetre nézve örökre. Tűrjük benn a hazában , hogy olvadnak idegen törzsbe ősi egyes magyar családaink, sőt egész községeink is és mi azok unokáinak még csak alkalmat se nyújtanánk arra, hogy atyáik elfelejtett nyelvét részben visszaszerezzék ? Ez nem lehet t. képviselőház. Mi hisszük és reméljük, hogy ugy a t. ház, mint a cultusminister ur össze fognak működni arra, hogy Magyarországnak minden iskolájában a nemzet nyelve taníttatni fog. (Ménk helyeslés.) Nem fogom fárasztani a t. ház becses figyelmét; de megmondom véleményemet, miként előrebocsátani, mindenek előtt azt, hogy Dráván túli testvéreink, a horvátok bátran kimondták legújabb iskolatörvényükben, hogy a német községekben németül, az olaszokban olaszul folytattassanak az előadások, de minden iskolában kivétel nélkül tartoznak a horvát nyelvet tanítani. Elnök: Bátor vagyok a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy eltért a tárgytól. Molnár István: A mondottakat csak például hoztam fel Elnök: En kérem a t. képviselő urat, hogy méltóztassék a tárgyalás keretében mai'adni; a tárgy oly fontos, hogy a véleményeknek annyira elágazása nem kívánatos. Molnár István: Én tiszteletteljesen bocsánatot kérek; de hallottam példaképen hivatkozni Angliára, Francziaországra stb.; (Helyeslés) igy hivatkoztam én Horvátország] nélkül, hogy más intentióm lett volna. És a mint ezt jogosnak tartom az egész világon: ugy tartom Magyarországban is. (Halljuk!) Elnök: Nincs szó itt e törvényjavaslat tárgyalásánál, a mint említeni méltóztatott, hogy mily nyelvek taníttassanak az iskolában: ez, vélekedésem szerint, nem tartozik ide. (Halljuk!) Molnár István: Azt tehát mondani, t. ház! hogy mai napon nincs elég tanitó és ez nagy baj.