Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-93
93. országos ülés február 19. 1873. 347 is építtetik; a munkács-stry-i vasútvonal sem. Öszszefoglalva tehát röviden mindezt, azon indítványt teszem, miszerint a fölügyeleti szolgálat czimeni költségek közül a legelső czím, t. i. az átalános, mely egy vasútra sem vonatkozik, továbbá a III. tétel alatt, valamint a IV. szám alatt fölszámított vonal-fölügyeleti községek a költségvetésből töröltessenek, és meg ne szavaztassanak. Tisza Lajos közlekedési minister: Tisztelt ház! Legelőször, amit fölemlíteni méltóztatott a tisztelt képviselő ur, hogy itt még mielőtt az egyes pályák megneveztetnének, föl vannak véve vonatbiztosok: ezt méltóztassanak első rendben az összeállításnál a nyomda által elkövetett hibának tulaj donitani. Ha méltóztatik tovább menni, fogja látni a képviselő ur, hogy az egyik pályánál kimaradt ezen rovat, és tévesen jutott ide. Ennélfogva ez azon egyik pályára vonatkozik, és nem külön központi személyzetnek tekintendő. Továbbá teljesen igaz az, hogy a munkácsstry-i vasút engedélyezve nincs; hanem megint csak arra vagyok bátor utalni a tisztelt képviselő urat, hogy ezen költségvetés összeállittatott augustusban, akkor, midőn nem tudhattam azt, hogy 1873-ig nem fog-e sikerülni egyfelől az észak-nyugati pályának építését biztosítani, és nem fog-e talán alkottatni másfelől a munkács-stry-i vasút kiépítése iránt törvény. Nekem meggyőződésem, tisztelt ház! hogy a munkács-stry-i vasutat mennél előbb kiépíteni kötelességünk több oknál fogva. Ez igy lévén, én augustusban azt gondolván, hogy talán fogok létesíthetni egy szerződést, amelylyel a ház elé léphetek, kérvén, hogy a ház azon vonalnak mielőbbi kiépítését elrendelje: nagyon természetes, hogy gondoskodnom kellett arról is, hogy 1873-ban kik fogják az ott megkezdendő építést ellenőrizni. Egyébiránt, ha azon két pálya nem is építtetett ki; épült időközben, s engedélyeztetett a tisztelt ház által két pálya, melyek építésére ezen közegek szükségesek lesznek, az egyik a vágvölgyi 52 mértföldnyi, a másik a sopron-ebenfurti pálya 15 mértföldnyi hosszúságával. De egyátalában akár benne marad itt ezen költség, akár kitöröltetik: a végeredmény az állampénztárra nézze egy és ugyanaz; mert ezen állomások csak annyiban töltetnek be, amennyiben az illető vonalnak rajok szüksége van; betöltetnek pedig az illető vasut-társulat költségén. Tehát itt ez semmi különbséget nem tesz az állampénztárra nézve, akár méltóztatnak ezt törülni, akár nem. De miután, — mint emlitém — azon két uj vasút hozzájött, kérném ezen összeget nem törölni. Kiss Miklós jegyző : Ivánka Imre! Ivánka Imre: Elállók! Csanády Sándor: Tisztelt ház! Már bocsásson meg nekem a tisztelt minister ur, ha én ezen mentséget el nem fogadhatom. Ugyanis a ministernek tudomással kell bírnia arról, mik foglaltatnak az általa beterjesztett költségvetésben. (Igazi a szélső bal felöl) Továbbá a másik, ugyancsak Steiger képviselő ur által fölfedezett hiányra nézve oda nyilatkozik a minister ur, miszerint azon hitben, miként az általa augustus hóban beadott költségvetésnek azon pontja, hogy az említett vasutakra teendő költségnek meg kell történni, teljesedésbe megy az által, hogy az emiitett vasút ki fog építtetni. Már engedelmet kérek, e mentséget sem fogadhatom el; mert, miután az említett vasutvonalokon semmiféle építkezés sem történt: kötelessége lett volna a ministernek arról tudomást szerezni, és be kellett volna jelenteni előlegesen a háznak, hogy ha már az általa beadott költségvetés kinyomatott, hogy az ezen költségvetésben fölemiitett tételek Iehuzandók azon oknál fogva, mert csalódott azon reményében, hogy az általa tervezett vasutak építése ez időben meg fog kezdetni. (Helyeslés a szélső bal felől.) Elnök: Szólásra senki fölírva nem lévén, a pénzügyi bizottság „fölügyeleti szolgálat az egyes vonalokon" rovatban 205.429 frtot hoz javaslatba. Ennek ellenében áll Steiger Gyula módositványa,. mely szerint a 44. lapon az átalános rovat, továbbá a munkács-stry-i pályának, és az észak-nyugati pályának fölügyeleti költségei törlendők lennének. Módositványában azonban nincs kitéve az összeg. (Steiger Gyula közbeszól: Rögtön összeállítom]) Irányi Dániel: Tisztelt képviselőház! Én nem tudtam, hogy valamennyi vasút fölött foly a tanácskozás'; annálfogva engedelmet kérek, hogy egy kérdést intézhessek a minister úrhoz, mely az eperjes-tarnovi vasútra vonatkozik. Méltóztatnak emlékezni, hogy az átalános tárgyalásnál azt kérdeztem, hogy miért nem épül már, vagy miért nem történt komoly intézkedés az iránt, hogy az ország határától Tarnovig is építtessék ki a vasút, holott a magyarországi rész maholnap meg fog nyittatni? Azóta azt olvastam, hogy az osztrák illető szakminister a Reichsrath elé törvényjavaslatot terjesztett. De hogy ezen törvényjavaslat el?fog-e fogadtatni vagy nem, illetőleg ki fog-e építtetni az illető vasút: azt az Isten tudja. Az iránt kérnék tehát a minister úrtól fölvilágosítást, hogy megtörtént-e a szükséges intézkedés addig is, hogy azon rész kiépíttessék, és illetőleg mi oka azon halasztásnak, mely a galicziai vonalrészre nézve történt? Tisza Lajos közlekeilési minister: Én, tisztelt ház! igen komolyan intézkedtem azon határig, mely hatáskörömhöz tartozik; részemről az eperjes-tarnovi pályára nézve épen ugy, mint tulféli collegám a munkács-stry-i pályára nézve. Az ő intézkedésének eddig minden esetre több eredménye volt, mint az enyémnek, mert ő már azon állapotban 44*