Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-88
224 88. országos ülés február 12. 1873. kulnak, hogy maguknak és barátaiknak igazgatói, tanácsosi állomásokat és más helyeket biztosítsanak. (Ivánka Zsigmond közbeszól: Neveztessenek meg azok!) Es vannak oly consortiumok, amelyek, miután magokat jól megszedték, a hiszékeny tömegre rá sem hederitnek, sőt inkább azt kinevetik. {Fölkiáltások: Ügy van!) Tisztelt ház! Amint fölszólalásom elején mondani szerencsés voltam, nem akartam az átalános vitában résztvenni, néhány megjegyzést a részletes vitára óhajtván föntartani; de miután már fölállottam, ha a tisztelt ház megengedi: (Halljuk!) azon kérdéseket, melyeket a részletes vitára tartottam fön, most leszek bátor a tisztelt minister úrhoz intézni. A tisztelt minister ur tegnapi beszédében kiemelte a kamatbíztositéki számvevőszéknek hasznosságát, hozzátette azonban, hogy személyzete csekélysége miatt az nem felelhet meg tökéletesen a maga föladatának. Én, tisztelt ház, távol attól, hogy ezen kamatbíztositéki számvevőszék üdvös voltát tagadnám, megemlítem, hogy én voltam az, ki körülbelől 3 évvel ezelőtt fölállításának szükségét hangsúlyoztam, és megismerem azt is, "hogy mióta az fönáll, igen hasznos szolgálatokat tett az államnak. De. épen mert meg vagyok róla győződve, hogy a dolog igy áll, meg nem foghatom, miért nem indítványozza a tisztelt minister ur a személyzetnek szaporítását; hiszen, ha egy év lefolyása alatt minden szorgalma mellett, amelyet kifejtett, mindössze csakis egy vasútnak számadásait birta átvizsgálni, és más két vasút számadásainak átvizsgálásába belefogott, ha azt várjuk, hogy valamennyi vasútnak számadásait megvizsgálja: bizonyosan 4—5 év fog eltelni. Már pedig, aki ezen intézmény rendeltetését tudja: annak mindenesetre azt kell óhajtania, hogy ezen kamatbíztositéki számvevőszék minél serényebben teljesítse kötelességét; ugyanis, mint azt előterjesztésében a tisztelt minister ur igen helyesen körül irja, e kamatbíztositéki számvevőszék tisztikarának, az ügykezelésnek pénzügyi szempontból való ellenőrködésen felől kettős ezélja van: megbírálni a társulatok által az előleg kiszolgáltatása iránt fölterjesztett üzleti előirányzatokat és javaslatba hozni a kiszolgáltatható előleg mennyiségét, és megvizsgálni a beterjesztett üzleti számadásokat s azok alapján megállapítani a kamatbiztositási összeget. Ha tehát — mondom — körülbelől 5 esztendeig kell várnunk, mig ezen számadások meg lesznek vizsgálva: addig ugy az állam, mint az egyes társulatok nagy kárt fognak vallani; az állam, amennyiben meglehet, helytelenül fizet előlegeket, a társulatok, amennyiben idején nem figyelmeztetnek arra, hogy az állam nem fog ily nagy előlegeket nekik kiszolgálni. Az, tisztelt minister ur, igen rósz gazdálkodás,, három vagy négy számtanácsos fizetésének megtakarítása miatt ezreket, százezreket, talán milliókat koczkáztatni. Ez nem azon gazdálkodás, melyet a tisztelt ház többsége a ministeriumnak ajánlott; ez nem azon gazdálkodás, mely gyümölcsöket terem. Én tehát nem foghatom meg, hogy miért nem indítványozza a tisztelt minister ur a kamatbíztositéki számvevőszék személyzetének szaporítását. A második kérdés az eperjes-tarnovi vonalra vonatkozik. Ezen vonalnak magyarországi része egy pár hónap múlva megnyílik, csaknem készen van; azonban a galicziai rész nemcsak hogy készen nincs, de még csak meg sem kezdetett; többet mondok, még csak engedélyezve sincs. Csak a nmlt évi deczemberben olvastuk a bécsi lapokban, hogy az osztrák közlekedési ministerium pályázatot hirdetett a vonalnak ezen részére, s a pályázat ideje sikertelenül múlt el, nem tudom azért-e. mert igen rövidre volt szabva az idő, — hallatlan dolog, mindössze két hetet szabtak, — vagy pedig azért, mert az osztrák ministerium oly vonalokkal hozta kapcsolatba a lelukow-tarnowi vonalat, melyek, meglehet, a vállalkozókat nem igen csábították, vagy végre meglehet a miatt, mert mindössze 24.000 forint kamatbiztositékot ígért az állam részéről. Elég az hozzá, hogy a pályázat eredmény nélkül maradt, és igy míglen a magyarországi vonal pár hónap múlva elkészült: túlnan az osztrák, vagyis galicziai részen még csak az előmunkálatok sem kezdettek meg, és igy ezen vasutunk is zsákutczába fog végződni valamely rongyos faluban, aminek azután az a következése lesz, hogy természetesen nem fog jövedelmezni; természetesen ismét az államsegélyre fog szorulni. Én tehát egész tisztelettel kérem,, a tisztelt minister urat, méltóztassék fölvilágosítani aziránt, vajon intézkedett-e, hogy az eperjes-tarnovi vonalnak galicziai része mielőbb kiépíttessék? A harmadik kérdés a török és romániai vasutak csatlakozását illeti. Tudom, hogy ez iránt folynak az alkudozások, de talán nem lesz időelőtti az a kérdés: vajon eredményre vezettek-e már ezen alkudozások ugy a román, mint a török kormánynál? A tisztelt minister ur igen jól tudja, hogy ahhoz mily fontos érdekek kapcsolvák magyar szempontból, és annálfogva természetesnek fogja találni, hogy eziránt fölvilágosítást óhajtok. Végre a negyedik kérdés, — színleg igen csekély, de amely nekem igen szivemen fekszik, — a vasutakon való fűtést illeti. Már 1869-ben és azóta minden évben ígéretet tett az illető közlekedésügyi minister, hogy valamennyi személyszállító kocsin, minden vasúton a fűtés iránt intézkedni fog. Kérdem a tisztelt minister urat: teljesitette-e ezen
