Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-72

72. országos ülés január 24. 1873. 211 Julius havában szentesittetett, és az mondatott, hogy ezt különösen stratégiai fontos érdekek paran­csolják. Azt hittük, hogy ,Hannibál ante portás,' és 4-ik éve már annak, tisztelt ház, és e vasút mostanig sincs kiépítve; sőt ha a szakértő építészek véleménye áll még: mai nap is problematicus, vajon az ott mnnkában levő alagút átalában kiépithető-e. Az eperjes-tarnovi vasútnak magyarországi részt­nagyrészben készen van, austriai részéhez azonban mindeddig még hozzá sem fogtak. A munkács-strii vasútvonalra vonatkozó törvényjavaslat még a múlt országgyűlésen terjesztetett a ház elé, ismét nagy fontosságú stratégiai érdekek emeltetvén ki; de zá­tonyra jutott, az okokat, melyek azt előidézték, nem sorolom elő. Tisztán áll előttünk, tisztelt ház, hogy a három vasút közül, melyek mindegyikére az mondatott, hogy Magyarországnak azokra straté­gia szempontból nagy szüksége van: egy sem épít­tetett ki, hasonlóan azon kerítéshez, melyet az imént említettem. (Helyeslés bal felől.) És ha valaki azt mondaná, hogy ebben mégis van valami rendszer, az nézetem szerint csak a rendszertelenség rend­szere lehetne, hacsak valaki tréfás jókedvében nem akarná a kormányt az eddigieknél nagyobb, fonto­sabb stratégiai combinatiókkal gyanúsítani, azt mond­ván, hogy a megváltozott viszonyoknál fogva Ma­gyarországot öszszekötni Galicziával most már nem sza­bad. De ha nem ezen tréfa áll, hanem komolyan áll az, tisztelt ház, amit nekünk mondottak, és amit én hiszek is, miszerint t. i. stratégiai érdekek parancsolják, hogy Ma­gyarország Gácsországgal össze legyen kötve: akkor, ha egy támadás éjszakról jönne, vád alá lehetne — enge­delmet kérek, most tán nem lehetne, — de kellene helyezni a kormányt ezen mulasztásáért, és pedig ugy a mi kormányunkat, mint az osztrák szomszé­dok kormányát. A mi, tisztelt ház, a pénzügyi politika terén követett rendszertelenséget illeti, ismét csak egy példát fogok felhozni. (Halljuh!) Az 1869-iki költ­ségvetés tárgyalása alkalmával azt mondottam: „Nem alkottatott oly törvény, mely a kormány rendelke­zésére bocsátott közpénzek miként felhasználását szabályozná, pedig folyvást csorbát üt nemzeti hi­telünkön az, midőn oly eljárás követtetik, mely a kormány rendelkezésére bocsátott közpénzek czél­szerü felhasználására nézve némi kételyeket enged fölmerülni." Akkor a minister urak följajdultak e miatt és nagy izgalom volt a házban. A jóakaratú figyelmeztetést gyanúsításnak mondották és néhány év múlva bekövetkezett, tisztelt ház, hogy a gyanú­sításoknak és vádaknak egész rendszere fejlett ki. (Igaz! bal felől.) Midőn láttam, hogy a figyelmezte­tésekre az igen tisztelt kormány semmit sem hajt, midőn az államszámvevőszék iránti törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni és indokolni szerencsém volt, ismételten elmondottam, hogy törvényt kell alkotni. mely szerint az utalványozó és számoló egy sze­mélyben nem lehet, törvényt kell alkotni, hogy minden alkunak, melyet az állam köt a költ­ségvetés keretén belől kell mozognia, meg kell szabni az alku megkötésének és ellenőrzésének módját. És mindezen törvények mostanáig sem al­kottattak meg. Pedig én meg vagyok győződve, hogy ha ily jól megalkotott és kellően ellenőrzött törvé­nyek vannak, azon gyanúsítások és vádak — megenge­dem, alaptalan gyanúsítások és vádak — nem intéz­tettek volna a kormány ellen, vagy legalább nagyon könnyen elenyésztethetők lettek volna. Én tisztelt ház, mert igy vagyok meggyőződve és mert ezen törvények nem létében keresem egyik fő okát jelenlegi pénzügyi zilált állapotunknak: ismé­telten kérem a kormányt, teljesítse ez iránti köte­lességét, és ne várja az ellenzéktől, hogy az ellenzék terjeszszen elő ez iránt törvényjavaslatot, mint tette ezt az államszámvevőszéknél, teljesítse azon köte­lességet, amelyre több éven keresztül figyelmeztetve lőn. Engedje meg a tisztelt ház, hogy itt csak mellékesen megjegyzést tehessek a bankügyre nézve. (Halljuk!) Azon szemrehányást teszik nekünk a tisz­telt túloldalról, hogy ha mi hazánk pénzügyi hely­zetét oly sötét színben rajzoljuk, ez a mi hitelünk rovására történik. Én ezt, tisztelt ház. nem hiszem. A kereskedő világ jól számit, a kereskedő világ előtt a beszé­dek nem sok értékkel bírnak, legalább nem annyi­val, hogy egy államnak meglevő hitelét ócsárló be­szédekkel rontani, és nem levő hitelét szép beszé­dekkel helyreállítani lehessen. A kereskedő világ tényeket kivan. Ezen tényeket, — nem mondom öntudatosan, nem mondom, hogy akarattal, de min­den esetre — a kormány szolgáltatja a külföldnek ak­kor, a mikor látja a külföld, hogy Magyarország­nak nincs meg azon függetlensége, hogy egy önálló nemzeti bankot fölállíthasson. (Élénk helyeslés bal felől.) Ha a külföld látja, hogy Magyarország most is finánczialis gyarmat, ha a külföld látja, hogy Ma­gyarország most is a bécsi gj'ámság alatt áll: az hazánk hitelét nullára szállítja alá ; (Ugy van bal felől) pedig ezen bankügy tény és nem beszéd. Azt mondhatná az igen tisztelt iíju kormány, mint mon­dotta ezt tegnap az igen tisztelt ministerelnök ur, hogy mindezek miatt, nem terhelheti a jelen kor­mányt vád és felelősség. Azonban megengedi nekem az igen tiszteit ministerelnök ur, hogy a jelenlegi kormány férfiai, feltétlenül minden jogfentartás nélkül, tehát az eddigi pénzügyi és administrationa­lis politika követésének ígérete mellett vállalták el a kormányt, tehát „absque bencficio inventarii* fo­gadták el az örökséget, s igy, nézetem szerint, s a törvény logikája szerint el, kellene vállalni a jelen kormánynak, még ha a tisztelt ministerelnök nem. is tett az iránt tegnap ünnepélyes nyilatkozatot, el 27*

Next

/
Oldalképek
Tartalom